Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-10 14:50:59
Bő hete készül a július első felében az oroszországi Kazanyban rendezendő Universiade-ra a magyar női csapat Gáll Tamás vezetésével
Az együttes a múlt héten a felnőtt nemzeti csapatot edzéseken "váltva" Körmenden edzett - most tette át a székhelyét Zalaegerszegre, ahol a most kezdődő, valamint a következő hetet tölti. Az Universiade-válogatott edzője kiemelte, hasznos volt a múlt héten gyakorlatilag a felnőtt csapat mellett annak szakvezetőjével egyeztetve készülni - már csak azért is, mert lesz némi átfedés a hét végén Kínába utazó felnőtt és a július első felében Kazanyban pályára lépő Universiade-csapat között.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-10 11:04:10
Egy 25 majd egy 16 pontos vereséget szenvedett Horvátország legjobbjaitól a múlt hét végén női nemzeti csapatunk. A szövetségi kapitányként e két meccsel debütáló Farkas Sándort arra kértük értékelje a látottakat.
Farkas Sándor a két aránylag nagy különbségű vereség ellenére nem tűnt elkeseredettnek. Mint mondta, nagyon örült annak, hogy a kitűnő, a közelgő Európa-bajnokságra készülő, tehát a csúcsformája közelében járó horvát válogatott végig maximális erőbedobással játszva a legteljesebb mértékig komolyan vette a mieinket. A lányok kitűnő hozzáállással dolgoztak az edzéseken s a kapitány úgy látja, a két horvátok elleni meccset megelőzően mindössze két hetet készülő társaság sokat lépett előre. Farkas Sándor kiemelte, ahhoz a jövőben is tartja majd magát, hogy erős riválisok ellen küldi majd pályára a válogatottat. A jó ellenfelek elleni kemény mérkőzések - mint a két körmendi összecsapás - mindig reális képet ad arról, hogy hol tart a csapat, mint esetleges gyengébb együttesek elleni megtévesztő sikerek.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-09 20:02:24
A szombati fölényes győzelme után vasárnap is magabiztosan győzött Horvátország a magyar női válogatott ellen Körmenden.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-08 20:22:44
Simán verte Körmenden, felkészülési mérkőzésen az Európa-bajnoki 5. és olimpiai 10. horvát női nemzeti csapat a fiatal magyar válogatottat.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-08 16:46:56
Továbbra is Európa déli részén marad, ám a következő évadban Spanyolország helyett Olaszországban kosarazik majd női válogatottunk csapatkapitánya, Honti Kata.
Honti Kata a tavasszal befejeződött szezonban a Rivas Ecopolis csapatával ezüstérmet szerzett a spanyol bajnokságban. A kitűnő játékos most az olasz bajnokcsapathoz, a Famila Schio együtteséhez szerződött.
Érdekesség, hogy az idei Euroliga nyolcaddöntőjében Kata akkori csapata éppen leendő együttesével került össze és az olasz együttes 2-1-re megnyerve a párharcot jutott a Final8-be.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-06 16:24:47
Nagy ellenfél, a legutóbbi Eb-n 5., a londoni olimpián pedig 11. helyezett horvát válogatott ellen debütál nemzeti csapatunk kispadján Farkas Sándor a női válogatott szövetségi kapitánya. A szakember és a csapat is készül a két körmendi összecsapásra.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-04 11:50:33
A 2013/14-es idényt is a Good Angels Kosice csapatánál tölti Krivacsevics Tijana. A 23 esztendős magyar válogatott magasember az idei évadban szlovák bajnoki címet szerzett a kassaiakkal, míg az Euroligában a negyedik helyig meneteltek. A Cegléd, a Pécs és a Sopron korábbi játékosa két éve igazolt a spanyol Rivas Ecopolis gárdájához, majd tavaly nyáron szerződött Kassára. Krivacsevics remek szezont tudhatott maga mögött, a szlovák bajnokságban 13.6 pontot és 5.7 lepattanót átlagolt, míg a magyar-szlovák közös pontvadászatban 16 pont és 6.5 lepattanó volt az átlaga. Az Euroligában a Jekatyerinburg, a Fenerbahce és a Bourges mögött végzett a negyedik helyen a Kassa, ahol Krivacsevics mérkőzésenként átlagban 9.4 pontot valamint 4.4 lepattanót szerzett.A Good Angels Kosice tavaly Allie Quigley személyében még egy magyar válogatottat foglalkoztatott, ám a kiváló hátvéd a következő idényt már a Wisla Can Pack gárdájánál kezdi, a korábbi soproni légiós Zane Tamanéval egyetemben.Kép: Tóth Zsombor
Szerző: Kezdő5.hu
2013-06-03 19:11:00
Raksányi Krisztina a horvát bajnok Novi Zagreb együttesében folytatja pályafutását. A pécsi nevelésű válogatott hátvéd az ezüstérmes HAT-AGRO UNI Győr csapatától igazolt Horvátországba.A 21 esztendős Raksányi karrierje során először áll légiósnak, 2011-ig Pécsett játszott, majd tavaly nyáron igazolt az akkor címvédő győriekhez. Raksányi a magyar bajnokságban 26 mérkőzésen átlagban 8.6 pontot, 2.0 lepattanót és 1.6 gólpasszt szerzett, míg az Euroligában 8.7 pont, 1.9 lepattanó és 1.6 gólpassz volt az átlaga.A Novi Zagreb 3-2-es összesítéssel nyerte meg a Gospic ellen a horvát bajnoki finálét. A fővárosi klub idén az Euroligában a csoportkörben 1-11-es mérleggel zárt. Raksányi szerződtetésével teljes a négyfős légiós kontingens a zágrábiaknál, akik a 2012-ben a Győrrel bajnok Iva Ciglart is szerződtették.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-31 07:08:57
Újabb két játékossal erősítette meg keretét a PINKK-Pécsi 424 együttese. Az elmúlt évadban bronzérmet szerző baranyaiak szerződést kötöttek a tavalyi U20-as válogatottal az A-divíziós szereplés jogát kivívó tagjai közül Adamecz Lillával és Katona Szidóniával.A 21 esztendős Adamecz Lilla a 2012/2013-as szezont a BSE-nél töltötte és 31 bajnoki mérkőzésen 8.9 pontot, 5.6 lepattanót és 1.1 gólpasszt átlagolt. A sokszoros utánpótlás válogatott bedobó 2008 és 2012 között a Vasasnál szerepelt, innen igazolt a tavaly nyáron a BSE-hez.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-30 08:16:22
Jelentős változások lesznek a közelmúltban befejeződötthöz képest a következő, a 2013-14-es női bajnokság lebonyolításábanA 2012-13-as évadban középszakasz volt, a következő szezonban már az alapszakasz helyezéseiért zajlanak a magyar-szlovák női bajnokság küzdelmei. Ebben a két ország előző bajnokságának első öt csapata vesz majd részt, magyar részről tehát a Sopron, a Győr, a PINKK, a Diósgyőr és a PEAC. E 10 csapathoz szívesen csatlakozna a horvát bajnok Novi Zagreb, s az Euroligában szereplő együttest szívesen is látja a sorozatban az 5-5 magyar illetve szlovák klub.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-30 08:06:36
A PEAC-PÉCS csapatánál hosszú távra kötelezte el magát Magyarország egyik legjobb irányító-hátvédje, Fűrész Dia, a fiatal csapat tegnap pedig 2+1 éves szerződést kötött a 23 éves, 183 cm magas szerb bedobóval, Sanja Orozovic-csal, aki tavaly 20,9 ponttal az Adria Liga a második legjobb pontátlagát érte el. - Az Adria Liga egyik legjobb bedobóját sikerült leigazolnunk, aki a januárig vezette a Liga gólátlagát – mondta a PEAC-Pécs hivatalos honlapjának Mészáros Zalán ügyvezető. – Sanja Orozovic fiatal, tehetséges, hosszabb távon számíthatunk rá, és szép jövő előtt áll. Emiatt is írtunk vele alá 2+1 évre szóló szerződést. Orozovic posztja, a hármas igazi hiányposzt Magyarországon, abban bízunk, és azt reméljük, hogy hozzásegíti csapatunkat a távlati céljaink megvalósításához. Sanja Orozovic abban az Athlete Celjében bontogatta az elmúlt két éven a szárnyait, amely a délszláv térség egyik legnevesebb utánpótlás nevelő klubja, ahol több szakember meglátása szerint a közeljövő EuroLiga játékosai pallérozódtak fiatal társak között. Az Adria Ligában Orozovic 20,9-es pontátlagot produkált, a PEAC-Pécs ellen (60-52-re győztek Horváth Lilláék) csapata 52 pontjából 24 az ő nevéhez fűződött. Azért játszott csak egy találkozót a mieink ellen, mert a szerb válogatott januári összecsapásán combsérülést szenvedett, ami miatt másfél hónapot kihagyni kényszerült. Visszatérését követően ott folytatta, ahol abbahagyta, klubjával, a Celje-vel friss szlovén bajnok.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-29 16:42:11
A hét eleje óta Körmenden készül női kosárlabda válogatottunk. Mától már gyakorló mérkőzéseket is játszanak lányaink
Farkas Sándor szövetségi kapitány kiemelte: tökéletes, ideális körülmények között készülhet a keret Körmenden. Szerdán délelőtt csapatkapitány-választásra került sor, és amint arról a szövetségi kapitány honlapunkat tájékoztatta, egyhangúlag Honti Katát választották "csékának".
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-29 08:08:58
Tovább bővült a Work Force DVTK kerete, amely szerződtette a 25 esztendős, 195 cm magas Rebecca Tobint. Az amerikai center 2011-ben végzett az Arizona State egyetemén, majd azt követően Olaszországban és Romániában kosarazott. A tavalyi évadot a romániai Alba Iulia gárdájánál töltötte, ahol 35 mérkőzésen átlagban 15.2 pontot és 7 lepattanót szerzett, valamint közel 1 dobást blokkolt.Tobin a csapatával a 4. helyen végzett a román bajnokságban, miután az elődöntőben a későbbi ezüstérmes Targoviste csapatától vereséget szenvedtek.A DVTK a tervek szerint a nemzetközi porondon az Európa Kupában és a Közép-Európai Ligában is megméretteti magát.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-28 14:19:54
Brittney Griner, a női NBA újonca(!) olyat csinált, amit még soha korábban. Kétszer is zsákolt egy mérkőzésen belül, ráadásul nem is akárhogy tette ezt.... Két kézzel, két lábbal... Itt az új korszak előfutára a hölgyek között? A Phoenix Mercury újoncától várták is a csodát, de ezen a meccsen csapatán segíteni nem tudott a Chicago Sky ellen, viszont a 17 pontos, 8 lepattanós, 4 blokkos számsor sem mondható rossznak a mutatványok mellett. Íme a két nagyon nem szokásos húzás!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-28 08:49:29
A PINKK-Pécsi 424 tájékoztatása szerint három játékosával is szerződést hosszabbított a 2012/2013-as idény bronzérmese. A következő szezon során is a baranyaiakat erősíti a válogatottba egyaránt meghívót kapott Ruják Nóra és a Sarok Nikolett, valamint a PINKK-nél folytatja Kováts Nóra is.Mint ismert a Roberto Hernandez irányította PINKK-Pécsi 424 a bajnokságban a harmadik helyig jutott és a 2013/2014-es idényt is a spanyol tréner irányításával kezdik meg, továbbá ahogy arról már beszámoltunk Iványi Dalma is szerződést hosszabbított a klubbal.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-26 17:15:30
A héten kezdte meg felkészülését a júliusi korosztályos, A-divíziós Európa-bajnokságra Székely Norbert vezetésével női U20-as válogatottunk. A felkészülés elején a szakvezető említette: nem kizárt, hogy több, tudása alapján alapembernek elképzelt játékos is lemondhatja a válogatottságot.
Nos vasárnap délután egy a hét elejihez képest már sokkal jobb hangulatban lévő Székely Norbert örömteli fejleményekről számolt be. Mint mondta, 3 olyan kitűnő kosaras is meggondolta magát, ha úgy tetszik, jobb belátásra tért és bekapcsolódott, vagy a jövő héten kapcsolódik be a korosztályos nemzeti együttes munkájába, akik a törökországi A-divíziós Eb-n alapemberi lehetnek a magyar U20-as női válogatottunknak július elején. Velük a válogatott soraiban - orosz, francia, olasz "halálcsoport" ide vagy oda - azért jelentősen javulhatnak az esélyek.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-23 07:14:37
A PEAC-Pécs hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2+1 évre szóló szerződést kötött a baranyai egyesület Fűrész Diánával. A 29 esztendős hátvéd a nemrég befejeződött szezon elején igazolt Pécsre, és a bajnokságban 5. helyen végző csapat egyik erőssége volt.A Sopronból érkező Fűrész az idei évadban a magyar pontvadászatban mérkőzésenként átlagban 9.3 pontot, 3.7 lepattanót és 3.4 gólpasszt átlagolt. A több fronton is szereplő fiatal PEAC-ban rutinjával fontos szerepet töltött be, hiszen az Adria-Ligában (3. hely), a magyar-szlovák közös bajnokságban, a Magyar Kupában (4. hely) és a honti pontvadászatban (5. hely) is vezérként játszott.Fűrész mellett a PEAC-Pécsben folytatja a 2013/2014-es szezonban az élő szerződéssel rendelkező csapatkapitány Horváth Lilla és az idény közben érkező Nagy-Bujdosó Nóra is. Hír még a csapat háza tájáról, hogy Czukor Tündével nem hosszabbítottak szerződést, így a ZTE-től érkező bedobó távozik a PEAC-tól.Kép: peacpecs.hu (Rébay Viktor)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-22 11:57:00
Ma délelőtt a Sportkórházban orvosi és
terheléses vizsgálatokkal megkezdte a felkészülést női kosárlabda
válogatottunk. Ezt megelőzően Farkas Sándor szövetségi kapitány
"bemutatta segédeit".Na persze nem Kocsis Boglárkát vagy Iványi Dalmát kellett
bemutatni a lányok felé a kapitánynak, hanem a videóelemzéseket készítő
Jakab Mátét, illetve Tuboly Józsefet, akinek a terheléses vizsgálatok
eredményeinek ismeretében lesz majd feladata, az ő szakterülete az
erőnlét.A közelmúltban kihirdetett keret tagjai közül Krivacsevics Tijana
hiányzott, ő a jövő héten Körmenden csatlakozik a csapathoz. Ott volt
ugyan a Sportkórházban Zsovár Orsolya is, ám a soproniakkal hibátlan
mérleggel bajnokságot, valamint Magyar Kupát is nyerő bedobó nem kezdi
el az edzéseket. Miközben a többi kerettag a különböző vizsgálatokon vett
részt, ő térdoperáción esett át. A beavatkozást megelőzően elmondta, az
évad végét már jelentős térdfájdalmakkal játszotta végig - időnként
egyébként kitűnően -, a meccsek előtt fájdalomcsillapítót kapott. A
bajnokság, pontosabban a közel két héttel utána befejeződött
magyar-szlovák pontvadászatot követően végzett vizsgálat mutatta ki, hogy
tisztító jellegű beavatkozásra van szükség - nagyon sajnálja, hogy ezért
nem készülhet a többiekkel, és hogy lemarad a kínai túráról.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-21 15:54:03
Köztudott: távozott a soproni női kosárcsapat éléről, tegnaptól mégis edzéseket vezet Sopronban Székely Norbert. Az Uniqa Euroleasing csapatától veretlenül nyert bajnoki és Magyar Kupa aranyéremmel búcsúzó edző az U20-as női válogatottal készül a július első felében a Törökországban rendezendő korosztályos A-divíziós Európa-bajnokságra.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-21 13:30:00
Nem mindennapi videó került elő Laurie Koehn-ről, a Kansas State Egyetem egykori hátvédjéről. A jelenleg az Atlanta Dream WNBA-s csapatát erősítő hölgy egy edzés alkalmával 135 hárompontos-dobást engedett el 5 perc alatt, amelyből 132 célba is ért.
Koehn egyébként 2005 óta profi, többek között Törökországban és Lengyelországban is kosarazott. A triplaparádé nem véletlen tőle – 392 bedobott hárompontosával az NCAA örökranglistájának vezetőjét tisztelhetjük személyében.