Szerző: Kezdő5.hu
2012-03-12 17:32:29
Vajda Anna csapata, a Perumerias Avenida nyerte a spanyol női Király-kupát. A fináléban Honti Kata együttesét, a Ros Casares-t verte a salamancai csapat. A múlt hét közben rendezett bajnoki fordulóban Császár Andrea egy szenzációs dupla-duplával vette ki részét csapata "túlóra" után kiharcolt sikeréből.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-03-11 04:30:41
Madridból, a női Király-kupa négyes döntőjéről üdvözlöm a kezdo5.hu olvasóit. Sokminden történt azóta, hogy utoljára jelentkeztem. Utaztunk, játszottunk és szerencsére többnyire nyertünk.
A hét elején Anya meglátogatott. Nagyon örültem neki, sőt a lányok is, mert a látogatásainak köszönhetően szép lassan megismerik a magyar konyhát. Korábban a gulyáslevesének, aztán paprikás csirkéjének, vadasának volt igen-igen nagy sikere, s máris várjuk, várják a következő látogatását.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-03-10 21:12:02
Az alapszakasz utolsó fordulója előtt az már biztos volt, hogy az első hat helyezett biztosan nem változtathat már a helyezésén, ám a legjobb 8 közé jutás kérdése még nem volt teljesen zárt. A Diósgyőrnek mindehhez arra volt szüksége, hogy mindamellett, hogy legyőzi a BEAC-ot, a Ceglédnek a Városmajorban, míg a Vasasnak Szekszárdon kellett győznie… Így egy esetleges hármas minitabellából a miskolciak jöttek volna ki a legjobban. A Sopron-Pécs örökrangadó mellett a 4. ZTE a második Győrt fogadta.
ZTE NKK – UNI SEAT Győr 63-69 (20-17, 6-16, 21-17, 16-19)
Remekül kezdte a meccset a ZTE és a második negyed derekáig tartotta is előnyét a Győr ellen. A vendégek ekkor azonban Hollingsworth dupláival majd Semsei hármasával átvették a vezetést. A nagyszünet után Zsovár kosarával került egy ponton belülre a ZTE (32-33), de úgy tűnt szűkösen, de tartja előnyét Nagy-Bujdosó vezette Győr. Aztán a 32. percben Szalay és Vida pontjaival átvették az előnyt a zalaiak (51-50). Váltott vezetést hozott a végjáték, amelyből aztán végül a vendégek kerültek ki győztesen.
ZTE: Szélesy (12 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz), Czukor (16 p., 6 kiharcolt fault), Vida (14/6 p., 6 lep., 2/4 tripla).Győr: Nagy-Bujdosó (13 p., 12 lep., 2 blokk, 6/9 mezőny), Ciglar (15 p., 5 gólp., 7 kiharc. fault), Hollingsworth (15 p., 6 lep.)
UNIQA-Euroleasing Sopron – Pécs 2010 57-55 (17-12, 13-15, 16-11, 11-17)
Hiába számított papíron tét nélkülinek a Sopron és a Pécs összecsapása, a várakozásoknak megfelelően mégis éles meccset hozott az „örökrangadó”.Nagyon beragadt a rajtnál a Pécs, a 6. percben még pont nélkül álltak a vendégek (7-0), ráadásul Török igen korán faultproblémák miatt a padon találta magát. Quigley révén ébredt aztán a tavalyi ezüstérmes, a második negyed derekán Laczi 2+1-ével 21-20-nál a vezetést is átvették. A nagyszünet előtt Czank kosarával lélegzetvételnyi előnyhöz jutott a Sopron, de továbbra is nyílt maradt a meccs.A harmadik negyed hasonlóan kezdődött, mint maga a mérkőzés: a pécsiek ezúttal is pocsékul kezdtek, 6 és fél perc alatt 10-0-át produkált a Sopron (40-27), miközben Székely Norbert kapott reklamálásért technikai hibát. A negyed második felében összekapta magát Zseljko Djokics csapata, de Fűrész büntetői 30 perc után 8 pontos hazai előnyt eredményeztek.A záró negyedben Quigley hármasa fújt pécsi riadót, továbbra is meccsben tartva csapatát (47-44). A 38. percben Kuraszova büntetői után Murphy kosaraival fordítottak a vendégek (54-55). Az utolsó percbe fordulva Kuraszova ezúttal csak egyik büntetőjét értékesítette, de 55-55-nél 17 másodperccel a vége előtt Sarok eladta a labdát. A gyors pécsi fault után Fűrész büntetői jók voltak, Quigley pedig már nem tudott betalálni, így a Sopron megőrizte veretlenségét az alapszakasz végén.
Sopron: Kuraszova (14/3 p., 9 lep., 4/12 mezőny, 9 kiharc. fault), Zavecz (8 p., 9 lep.), Horti (7 p., 9 lep.), Fűrész (8 p., 8 kiharc. fault, 0/9 mezőny, 8/10 büntető).Pécs: Murphy (12 p., 9 lep., 6/10 mezőny), Quigley (18/3 p., 7/12 mezőny, 5 lep.), Horváth L. (7 p., 4 lep.), Raksányi (9 p., 4/10 mezőny).
ELTE-BEAC Újbuda – DKSK-MISI 62-76 (15-16, 15-25, 11-17, 21-18)
Az utolsó szalmaszálba kapaszkodott a Diósgyőr. Pontosabban az egyik szalmaszálba, hiszen immáron nem csupán a saját kezében volt a sorsuk. A BEAC az első negyedben még tudta tartani a lépést a vendégekkel, de a második játékrész elejét megnyomták a vendégek és 23-6-os szakasszal 18 ponttal léptek meg. A DKSK 67-41-nél vezetett a legnagyobb különbséggel, aztán a végén a hazaiak kozmetikáztak az eredményen. Mint kiderült: a miskolciak sikere azonban kevésnek bizonyult a felsőházi rájátszáshoz…
BEAC: Horváth Sz. (10/3 p., 6 lep., 7 kiharc. fault), Zsámár (7 p., 6 lep., 2 blokk), Cseh-Szombathy (6 p., 5 labdaszerzés).DKSK: Farkasinszki (24 p., 9 lep., 8 kiharc. fault), Skorics (28/3 p., 9 lep., 4 gólp., 12/17 mezőny), Hadzsovics (9 p., 8 gólp., 6 lep.).
Atomerőmű KSC-Szekszárd – Vasas-Basket 67-72 (19-4, 13-20, 16-23, 19-25)
Lehengerlő rajtot vett a meccsen a Szekszárd: Bálint pontjaival már 16 ponttal is vezettek az első negyedben. A folytatásban eleinte úgy tűnt tartja előnyét az Atom, de a félidőre tíz ponton belülre zárkózott a Vasas. A folytatásban az ezúttal is megállíthatatlan Teilane vezérletével zárkóztak tovább a vendégek, Adamecz pontjaival pedig a vezetést is átvették. A hazaiak azonban még a 39. percben is 62-58-ra mentek, de Katona hármasa egy 8-0-s Vasas rohamot zárt le. Ezt az előnyt pedig már meg is őrizték, így a Vasas biztosította 7. helyét az alapszakasz végén.
Szekszárd: Baksa (13 p., 11 kiharc. fault), Bálint (14 p., 6 lep.), Zele (10 p., 6/6 büntető).Vasas: Teilane (28 p., 14 lep., 5 blokk, 11 kiharc. fault), Adamecz (15/3 p., 6/17 mezőny), Katona (12/3 p.), Szabó F. (9 p., 5 lep.), Pál (6 p., 6 lep.).
BSE-FCSM – Ceglédi EKK 76-62 (16-23, 20-16, 21-13, 19-10)
Három győzelemmel zárta az alapszakaszt a BSE, ám a ceglédiek elleni sikert nagy valószínűséggel leginkább Miskolcon bánták…A CEKK a 14. percben még 29-18-ra vezetett, de mindössze négy perccel később Károlyi triplája már az egyenlítést eredményezte a városmajoriak számára (33-33). Ekkor még visszavették a vezetést a vendégek, sőt Sosnowska kosarával a harmadik negyedben újfent mentek 7 ponttal. A régi formáját idéző Károlyi Andrea vezetésével azonban fordítani tudott a BSE. Dobrowolska hármasával egyszer még visszajött 61-59-re a Cegléd, de onnantól fogva végleg a kezében tartotta a meccset a BSE.
BSE: Károlyi (20/6 p., 7 lep., 7/14 mezőny), Szondy (19/3 p., 10/10 büntető), Sonyák (15/3 p., 8/8 büntető), Bagi (7 pont, 7 lep.).CEKK: Cymmer (12 p., 3/12 mezőny, 4 lep., 4 gólp.), Sosnowska (9 p., 11 lep.), Ruttner Zs. (12/6 p., 4/5 mezőny), Dobrowolska (12/12 p., 4/8 tripla).
FTC – Bajai NKK 84-55 (21-13, 19-11, 21-14, 23-17)
A Fradi roppant magabiztos győzelmet aratott a Baja ellen. A vendégek 14-13-ig jól tartották magukat, aztán a hazaiak egy 13-0-s szakaszt repítettek. A fordulás után Hegedűs és Szlimák tripláival pillanatok alatt 20 pont fölé nőtt a különbség, majd a negyed végén Ruják is berámolt egy hármast így 23 ponttal ment a Ferencváros. A záró szakaszban Farkas Sándor bátran küldhette pályára minden játékosát: az FTC sima sikerrel zárta az alapszakaszt.
FTC: Ruják (13/3 p., 6/8 mezőny, 3 gólp.), Szlimák (8/6 p., 6 gólp.), Russai (10 p., 9 lep.), Hegedűs (9/3 p., 4/5 mezőny), Englert (6 p., 4 lep., 5 gólp.), Süle (10 p.), Tamás (10 p.).Baja: Scsekics (11 p., 6 lep.), Ferencz (8 p.), Theodorán (11/3 p.), Bozóki (8 p.).
Az alapszakasz végeredménye:
1. Uniqa-Euroleasing Sopron (22-0)2. UNI SEAT Győr (20-2)3. Pécs 2010 (18-4)4. ZTE NKK (15-7)5. FTC (14-8)6. Bajai NKK (9-13)*7. Vasas-Basket (9-13)*8. Atomerőmű KSC (7-15)**
9. DKSK-MISI (7-15)**10. Ceglédi EKK (6-16)11. BSE-FCSM (3-19)12. ELTE-BEAC Újbuda (2-20)
* Baja-Vasas (64-62, 63-49)** Atomerőmű-DKSK (74-69, 77-75)
A play-off párosításai:
Sopron – AtomerőműGyőr – VasasPécs – BajaZTE – FTC
Kép: mizopecsbasketball.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-03-07 06:18:16
Bár a spanyol női bajnokságban a Valencia - Salamanca meccs az "El Classico", ha azt nézzük, hogy az Euroiga nyolcas döntőjébe a Ros Casares Valencia és a madridi Rivas Ecopolis jutott, akkor e két csapat párharca most az egyik legerősebb európai bajnokság csúcsrangadója. Ezt játszották tegnap, mindkét oldalon - örömmel mondhatjuk - egy-egy magyar főszereplővel.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-03-05 12:25:54
Légióskodó kosaras hölgyeink közül az elmúlt hét végéről Ujhelyi Petra sikere kívánkozik az élre, a center kupagyőztes lett a Wisla játékosaként. Spanyolországban volt egy magyar-magyar párharc, szerdán pedig lesz egy másik.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-29 22:40:44
Honti Kata és Ujhelyi Petra után Krivacsevics Tjana személyében a harmadik magyar játékos is beverekedte magát - csapatával egyetemben - a női Euroliga nyolcas döntőjébe.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-28 10:27:42
Amíg a Nagylányok üres hétvégén gyűjtöttek erőt a szezonból hátralévő kihívásokhoz, a "B" csoportban vitézkedő fiatalokra egy rendkívül nehéz kihívás várt. Ahhoz a MAFC-hoz látogattunk, amelyik az odavágón simán intézett el bennünket a Városmajorban alig néhány hónapja...
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-25 00:02:52
Pénteken lejátszották a női Euroliga nyolcaddöntőinek visszavágóit Honti Kata és Ujhelyi Petra spanyol, illetve lengyel csapatával már beverekedte magát a nyolcas döntőbe. Krivacsevics Tijana ki-ki meccset játszik együttesével a jövő héten, hogy ott legyen, de Vajda Anna együttese, a címvédő Perfumerias Avenida hosszabbítás után kikapott Schióban, így kiesett. Nézzük a részeteket.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-21 21:40:30
Három magyar légiós lány csapata győzelemmel kezdte a női Euroliga rájátszását, viszont óriási meglepetésre a tavalyi győztes, a Vajda Annát is soraiban tudó Perumerias Avenida saját pályáján kapott ki a csoportkörben nem igazán vitézkedő olasz Beretta Famila Schio együttesétől.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-21 15:55:10
Elérkezett ez is. A jubileumi 20. bejegyzés. Azt gondoltam éppen itt az ideje egy kis számvetésnek. Egyfajta összefoglalásnak, tapasztalat megosztásnak. Persze nem lennék én, ha ezt nem valamely rendhagyó módon tenném. Következzen tehát a BSE szakmai fittyen-futtyának végtelenül szubjektív, érzelmektől túlfűtött, meghatározó momentumoktól hemzsegő és a totális tárgyilagosságot abszolút nélkülöző visszapillantása az elmúlt hét hónapra."Mit jelent számomra a BSE vezetőedzőjének lenni?"
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-20 17:58:22
Sajnos magyar csapatok nélkül ám négy külföldi együttesben is magyar játékossal folytatódik kedden a női Euroliga, A legjobb 16 csapat maradt állva, s az új rendszerű kiírás értelmében csak ez az egy kör lesz egyenes kieséses, s a nyolc párharc megnyerését követően versenyben maradó 8 csapat vesz majd részt a Final Eight-en azaz a sorozat nyolcas döntőjében. Két meccs megnyerése vezet oda
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-19 22:01:49
Két fordulót rendeztek a héten a spanyol női bajnokságban. Honti Katának sikerül a legjobban a hét, az egyik meccsen remekelt, a másikon pedig csapata megnyerte a spanyol bajnokság csúcsrangadóját Vajda Nusi együttese, a Perumerias Avenida ellen
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-19 09:46:04
Uniqa Euroeasing Sopron - UNI Seat Győr 69-62 (20-21, 15-12, 16-12, 18-17)
Sopron NB I-es női mérkőzés 800 néző Földházi Győrffy Hegedűs
Látszott a két élcsapaton, hogy régen játszott igazán éles meccset. A hazaiak eladott labdákkal a vendég győriek pedig rossz dobásokkal indították a rangadót. Fegyerneky révén másfél perc elteltével a Sopron szerzett vezetést. A hazai szurkolók idegeire nem hatott túl megnyugtatólag hogy Horti hamar üsszeszedett két személyit. A győriekére pedig az nem hogy 3 és és fél percig képtelenek voltak a hazai gyűrűbe találni, ekkor Ciglar passzát Nagy-Bujdosó váltotta pontokra. A kezdetben szerzett szűk előnyét sok hibával tarkított ám nagyiramú játék mellett tartotta a Sopron. A negyed második felében azonban cserejátékosai jó dobóformája - Őri és Semsei triplát Laklóth duplát dobott - révén nemcsak feljött de a át is vette a vezetést tudott a védekezését is stabilizáló Győr.
A második szakasz Szabó a támadóidő lejártát jelző dudaszó pillanatában dobott kosarával kezdődött. Fej-fej mellett haladt a két csapat, a két Zsófi Fegyerneky és Simon szikrázó párharca mellett. Hollingsworth ugyan erőlködött hol Horti, hol Krnjics őrizetében de Simon kosaraival tartotta a lépést a Győr az ekkor Kuraszova vezette és büntetőkből eredményes bajnokkal. A félidő végén zónára állt át a Sopron Ciglar dobta át triplával. A szünetben 2 ponttal a Sopron vezetett.
Horti kihagyott ajtó-ablak ziccerével indult a második félidő Simon betörés után szinte a gyűrű előtt keresztben elrepülő elengedett dobással egalizált. Ismét Kuraszova rázta meg magát s Zavecz szerzett közelről kosarakat. a negyed közepén 7 ponttal megugrott a bajnok. Időt is kért Fűzy, s közben a személyi hibák is gyűltek Horti megkapta a negyediket Kuraszova 3-nál járt miként a túloldalon Hollingsworth és Nagy-Bujdosó. A Sopron Krnjics és Fűrész kosaraial akkor is tartotta előnyét amikor Fegyerneky és Kuraszova a padon pihent. A negyed hajrájában Semsei triplája után a játékvezetők a reklamáló hazai pad ellen technikait adtak, miközben igencsak felforrósodott a hangulat. A negyed Licskai bravúros kosarával s 6 pontos hazai vezetéssel zárult.
A negyedik pedig Hollingsworth kosarával kezdődött, erre felelt a hasznosan játszó Krnjics. Az izgalmakat fokozandó a hazaiak több labdát eladtak, az egyik ilyen után Rasheed dobott ziccert a következőnél pedig Licskai kapott sportszerűtlen hibát s a 34. percben 1 pontra jött föl a Győr. Ismét Kuraszova tolt egyet a soproni szekéren, a túloldalon viszont Nagy-Bujdosó előbb ziccert rontott majd megkapta a 4. hibáját. A negyed közepén Horti kipontozódott ám a vendégek továbbra is futottak az eredmény s a bajnok után mert rendre csak egy-egy büntetőt értékestettek. Fűrész hármasa után viszont ismét 7 pontra nőtt a soproni csapat előnye s ezt növelte tovább Zavecz.
A sok személyi miatt - Hollingsworth Nagy-Bujdosó és Semsei is 4-4 hibával állt győri részről - zónázott a vendégcsapat - ezt Kuraszova is átdobta hármassal. 10 pont fölé nőtt a soproni csapat előnye. A 39. percben kialakult az őszi meccs végeredménye. A hajrában még egy a hazaiak ellen télt technikai borzolta a kedélyeket, de ez sem fenyegette a kritikus helyzetekben jobban koncentráló soproni csapat sikerét amelyben több kulcsember nőtt föl a feladathoz.
Érdekességek a statisztikából.
Sopron: Kuraszoa (17 p. 5/9 dupja 1/2 tripla. 4/6 bünt. 9 lep. 8 kih. fault. 5 ea.) Fegyerneky (14 p. 3/7 dupla. 0/1 tripla, 8/8 bünt., 3 lep. 6 kih. fault 4 gp.), Krnjics (9 p., 2/4 dupla 5/6 bünt., 4 lep.)
Győr: Hollingswoorth (14 p. 6/13 dupla. 2/4 bünt. 16 lep. (8 támadó). 3 gp.) Ciglar (10 p., 2/4 dupla 2/5 tripla 5 lep.. 2 gp.). Semsei (8 p., 0/1 dupla 2/6 tripla. 2/4 bünt. 4 gp.)
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-17 13:03:58
Rangadókra kerül sor a női bajnokság 20. fordulójában. A listavezető Sopron a Győrt fogadja, míg a negyedik ZTE a harmadik Pécshez látogat. A legjobb nyolc közé jutás szempontjából pedig több éles meccsre van kilátás.
Pécs 2010 (3., 17-2) – ZTE NKK (4., 15-4), péntek, 18 óra
A sorsolásnak is köszönhetően mindkét csapat 8 győztes meccsel a háta mögött várhatja a pénteki derbit. A 4. helyüket az alapszakasz végéig már biztosan megőrző zalaiak meglehetős nyugalommal várhatják a meccset, hiszen az említett helyezésükön már nem nagyon tudnak változtatni. A pécsiek legutóbb Baján tartottak erődemonstrációt és a nagy hajrá előtt (mennek még Győrbe és Sopronba) mindenképpen győzelemmel szeretnének búcsúzni a közönségüktől az alapszakaszban.
UNIQA-Euroleasing Sopron (1., 19-0) – UNI SEAT Győr (2., 18-1), szombat, 15:45 (SportKlub – ÉLŐ)
Szombaton a SportKlub kamerái előtt csap össze a veretlen listavezető Sopron és a második helyen tanyázó Győr. Az idei évadban az Euroligában szerepelő csapataink őszi mérkőzésén a bajnok 10 ponttal tudott nyerni a Győr otthonában, így Fűzy Ákos együttesének 11 ponttal mindenképpen győznie kellene ahhoz, hogy reálisan reménykedhessenek az alapszakasz megnyerésében. A címvédő makulátlansága megőrzésére törekszik, amelyre meg is van az esélye a rangadón.
ELTE-BEAC Újbuda (12., 2-17) – Vasas Basket (8., 6-13), szombat, 16 óra
Minden bizonnyal felfokozott hangulatban készülhetett a héten a BEAC, miután a múlt héten a BSE-t tulajdonképpen simán verve megszerezték második sikerüket. Katona Zsófiáékra ettől független nehéz meccs vár a Vasas ellen, hiszen Diósadi Deák Éva tanítványai a BSE és a Cegléd legyőzése után a ZTE és a Győr otthonában sem vallottak szégyent. A Vasasnak ráadásul a 8 közé jutás szempontjából nagyon kellene az újabb győzelem.
Ceglédi EKK (9., 6-13) – FTC (5., 11-8), szombat, 18 óra
A CEKK az elmúlt fordulóban fontos meccset vesztett Miskolcon, és a ceglédiek úgy érzik nem csak ők tehettek az akkori vereségről… Ezúttal sem vár könnyebb meccs Újhelyi Gábor csapatára, pedig a felsőházi rájátszás eléréséhez most már minden meccs kulcsfontosságú. A Fradi már biztosan az 5. helyen végez az alapszakaszban, ettől függetlenül nyilván nem lesz tét nélküli számukra a meccs. Englerték 4 meccset vesztettek el zsinórban, igaz a „nagyok” ellen, így biztosan szeretnének újra visszatalálni a győzelmek útjára.
BSE-FCSM (11., 2-17) – Bajai NKK (6., 7-12), szombat, 18 óra
Puskás Artúr és játékosai nagy valószínűséggel nem voltak túl derűsek a BEAC elleni találkozót követően. A BSE január végén remek teljesítménnyel győzte le a Diósgyőrt, ám a BEAC-tól elszenvedett vereség miatt egyértelműen kijelenthető, hogy erősen hullámzó a játékuk. Persze éppen emiatt sem mehet biztosra a Városmajorban a Baja, amely sorozatban ötször szenvedett vereséget, ám most győzelmük esetén nagy lépést tehetnek a 8-ba jutásukhoz.
DKSK MISI (7., 6-13) – Atomerőmű KSC-Szekszárd (10., 5-14), szombat, 18 óra
A Diósgyőr hat mérkőzés óta tartó nyeretlenségét szakította meg a Cegléd ellen, de a játékkal még biztosan nem lehetett túl elégedett ekkor sem Vukicsevics mester. A szekszárdiak az utóbbi fordulókban szépen összekapták magukat, ráadásul számukra most már minden mérkőzés létfontosságú: a borzasztó szezonkezdet ellenére van esélyük a rájátszásra. A hazai pálya Hadzsovicsék mellett szól, ám ez az összecsapás is kiélezettnek ígérkezik.Kép: mizopecsbasketball.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-15 11:36:15
előtte{youtubejw width="600" height="480"}wGAceQR0fMs{/youtubejw}mögötte
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-15 08:32:24
Buktam el óriási meccseket játékosként. Az OIK döntőben például -a Csirke Feri vezette Pécs- a saját csarnokunkban győzött le minket egyetlen nyavalyás ponttal. Vagy 2005-ben, Vadkakasként kellett a Paks ünnepléséhez jópofát vágnom a bajnoki döntő 5. derbijét követően. Ám ez mind semmi a legutóbbi hétvégén átéltekhez képest. Valószínűleg az ilyen típusú tapasztalatok kapcsán találták ki az "Ami nem öl meg, az erősebbé tesz" frázist...Hogy mit érzek most? Azt hiszem a legszemléletesebben egy mesével tudom ezt érzékeltetni:
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-13 09:14:43
A négy, magyar légiósokat foglakoztató, az Euroligában szereplő csapat biztosan nyerte a múlt heti bajnokiját, a Joventud Mariana, Császár Andrea csapata viszont kikapott
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-12 17:03:08
A női bajnokság hétvégi fordulójában az élcsapatok biztosan nyertek, bár a Sopron ellen egy félidőn át jól tartotta magát a Fradi. Az alsóházi rangadóján a BEAC a vártnál jóval simább rajt-cél győzelmet aratott a BSE ellen, a ZTE-nek pedig az egészen kiváló 75%-os triplamutatóra is szüksége volt szekszárdi sikeréhez egy igen kosárgazdag mérkőzésen.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-09 17:55:06
A két hét után folytatódó női bajnokságban élcsapataink a középmezőnyben található együttesekkel játszanak. Igazi izgalmakra az alsóbb régiókban van kilátás...
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-08 13:36:43
A mai napon 11 órakor a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében megtartották a női és a férfi Magyar Kupa negyeddöntőinek sorsolását.A férfiak sorsolásáról már beszámoltunk. A nőknél a Sopron, a Győr, a Pécs, a Zalaegerszeg, a Ferencváros, a Diósgyőr, a Szekszárd és a másodosztályban a harmadik helyen álló Soproni MAFC jutott a legjobb nyolc közé.A párosítások a következők lettek:DKSK-MISI - Uniqa-Euroleasing SopronFTC - Pécs 2010Atomerőmű KSC-Szekszárd - UNI SEAT GyőrSMAFC-NYME - ZTE NKKA Final Fourba jutás egy mérkőzésen dől el az elől lévő együttesek otthonában. A találkozókat február 26-ig kell lejátszani.