Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-16 06:21:09
Megvédte címét és 2013-ban is elhódította a Sió Kupát a PINKK-Pécsi 424 együttese. A patinás, 1970 óta megrendezésre kerülő szekszárdi felkészülési torna döntőjében Roberto Hernandez csapata fölényesen, 89-51-re győzött a ZTE NKK ellen.A 44. Sió Kupa nyitómérkőzésén a házigazda Atomerőmű KSC Szekszárd rendkívül szoros mérkőzést játszott a ZTE NKK-val. Az egyelőre új amerikai légiósa, Shamika Singleton nélkül kiálló tolnaiakat végül hosszabbításban 92-90-re győzte le Gáll Tamás együttese, amelyben a visszatérő Czukor Tünde 27 pontig jutott és győztes kosarat szerzett. A hazaiaknál a próbajátékon szereplő Latinka Dusanics 10 pontot szerzett, míg Zele Dorina 28 ponttal volt a legeredményesebb.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-16 06:05:15
Két felkészülési mérkőzésen lépett pályára a hétvégén a horvátországi Porecsben a PEAC-Pécs együttese.A baranyaiak csütörtökön utaztak el a csodálatos üdülőhelyre - számolt be a peacpecs.hu. Nem volt zökkentőmentes útja Zseljko Djokics csapatának, hiszen a határon Maurita Reid vízumával akadtak gondok és a több órás rostokolásnak köszönhetően szinte úgy esett be a Dinamo Novoszibirszk elleni összecsapásra a PEAC. A sérülés miatt Nagy-Bujdosó Nórát nélkülöző pécsiek így sem okoztak csalódást az Európa Kupás orosz csapat ellen, végül egy utolsó másodperces kosárral, egyetlen ponttal 62-61-re kaptak ki.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-13 18:45:00
Ma délután Győrben tartották Tapodi Péternek, a Hat Agro UNI Győr múlt szombaton tragikus autóbusz balesetben elhunyt klubigazgatójának hivatalos búcsúztatóját. A kislánya holnap lesz 2 éves...Amennyi remek szakember, kitűnő jelenlegi és korábbi kosaras részt vett a búcsúztatón, akár egy kihelyezett szakmai fórumot is tarthattak volna. E rendezvények hangulata többnyire oldott, kötetlen és vidám - amilyen ember egyébként a szertartáson részt vevők többsége. Most azonban a hangulat érthetően gyászos, szomorú volt. Itt-ott zokogás hangja hallatszott, stramm, erős, sokat megélt férfiemberek néztek körül értetlenkedő tekintetekkel, könnybe lábadt szemekkel, amelyek szavak nélkül kérdezték: miért??Miért kellett életvidám, erejük teljében lévő férfiaknak ily hirtelen távozniuk?Péter és Ákos özvegye mellett a szövetség elnöke, a női szakág szakmai igazgatója, valamint több korábbi szövetségi kapitány, volt és jelenlegi válogatott játékosok egész sora tette tiszteletét Tapodi Péter búcsúztatóján. A bajnok győri futballcsapat képviseletében is búcsúztak az edzőtől, sportvezetőtől. És persze jöttek edzők, sportvezetők, barátok Péter korábbi állomáshelyeiről is, a BEAC-tól, Szolnokról és Miskolcról. És persze barátok az élet más területeiről, mert azokból Péternek rengeteg volt. Sajnos csak volt...Tapodi Péter kislánya holnap lesz két éves. Az idősebbek, régebbi játékosok, az edzők, sportvezetők a jó ideig zokogó özvegynek próbáltak erőt adni - vigasztalni érthetően nem tudták. Itt volt a délben Budapesten egymás ellen edzőmeccset játszó soproni és miskolci csapat, és persze a győri együttesből is ott voltak, akik el tudtak jönni. A férfiakon megszokott az öltöny, de önmagában is nehezen feldolgozható több tucatnyi csinos, általában mosolygós ifjú sportoló hölgyet talpig feketében sírni látni. A győri csapat játékosait szinte mindenki próbálta vigasztalni. Különösen a riválisok, a sporttársnők, akik - szerencséjükre - el sem tudják képzelni, min mentek keresztül győri riválisaik és egyben barátnőik. Óriási fájdalmakat éltek át, ki fizikaiakat, ki pedig lelkieket. A kettő talán fordítottan arányos egymással. Aki súlyosabban sérült, nem láthatta, amit a könnyebben sérültek igen, amit kénytelenek voltak végignézni. Csak hallomásból tudjuk, ne is részletezzük... Gyaníthatóan a lelki sebek gyógyulnak lassabban, jóval lassabban. A lányoknak ez a fájó délután eszükbe juttatta azt a múlt szombati, még sokkalta fájóbbat, amelyet minden bizonnyal szeretnének elfeledni, de talán sosem tudnak - és amely szinte biztos, hogy megváltoztatta az életüket.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-12 18:48:36
A SportKlub Televízió ezzel a közel 30 perces összeállítással emlékezik a magyar kosárlabda két kiemelkedő alakjára, a buszbalesetben elhunyt Fűzy Ákosra és Tapodi Péterre, az UNI-Győr vezetőedzőjére és klubigazgatójára. Visszatekintünk a két remek edző és ember legnagyobb sikereire, az exkluzív felvételeket és kommentátoraink megemlékezését a két elhunyt mester egykori játékosainak (Englert Orsolya, Iványi Dalma, Laklóth Anna, Semsei Barbara) és edzőkollégájuknak, barátjuknak, Rátgéber Lászlónak a nyilatkozatai egészítik ki. Íme a teljes felvétel:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-12 13:39:33
A Hat-Agro Uni Győr honlapján közzétett hír szerint Tapodi Péter nyilvános búcsúztatója most pénteken, 16 órakor lesz a
szabadhegyi köztemetőben. A temetés későbbi időpontban, szűk családi
körben lesz megtartva.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-12 08:15:00
Szerdán késő este, éppen a patinás Lavezzini Parma csapatának otthonában lejátszott edzőmeccsről hazafelé, San Martinóba tartva értük utol a nyáron Győrből Olaszországba szerződött válogatott bedobót, Rasheed Ritát. A kitűnő kosaras tegnap késő este, fáradtan is készséggel válaszolt honlapunk kérdéseire.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-11 15:30:49
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke és főtitkára, Szalay Ferenc és Bodnár Péter szerdán Győrben meglátogatta a szombati buszbalesetben elhunyt Tapodi Péter és Fűzy Ákos özvegyeit. Gyorssegélyként a szövetség dolgozóinak felajánlásából 500-500 ezer forintot nyújtottak át a két családnak.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-11 13:29:12
A győriek múltheti, tragikus kimenetelű buszbalesete után érthető módon még mindig rengeteg a kérdőjel a csapat, illetve annak sérülésből lábadozó tagjai számára. Most az edzőjét és csapatvezetőjét elvesztő, de a balesetet viszonylag sértetlenül megúszó csapatkapitány, Laklóth Anna beszélt kilenc percben az eseményekről és a jelenlegi helyzetről, valamint saját állapotáról a győri televíziónak. Íme a teljes felvétel:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-11 07:22:57
Három fősre nőhet az Atomerőmű KSC-Szekszárd légiós kontingense. Egy hete kisebb meglepetésre visszatért Magyar Gergely együtteséhez a szerb irányító Maja Scsekics, ma pedig újabb két külföldi játékos érkezéséről számolt be a klub hivatalos honlapja.A tolnaiak hosszabb ideje kerestek már a center posztra játékost, most úgy tűnik az amerikai Shamika Singleton személyében megtalálták az ideális magasembert. A 23 esztendős, 186 cm magas Singleton az elmúlt idényt a félamatőr WBCL bajnokságban töltötte hazájában. 2012-ben végzett az NCAAA III-ban szereplő Concordia egyetemén, ahol a texasi alakultban mindkét évben a legjobb pontszerző és legjobb lepattanózónak is bizonyult.Egyelőre próbajátékra érkezik Szekszárdra a szerb Latinka Dusanics. A PEAC-Pécsből tavalyról megismert bedobónak egy hónapja lesz arra, hogy meggyőzze Magyar Gergelyt a leigazolásáról. Dusanics a tavalyi szezonban összesen 32 mérkőzésen 6.5 pontot és 2.7 lepattanót átlagolt.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-10 15:30:20
Ellentmondásos érzésekkel olvasom, hogy Pécsett játszik egymással a PEAC Pécs és PINKK Pécsi 424 csapata - Fűzy Ákos emlékének adózva.
A sportágban, a női szakágban jártasak számára ismert, hogy finoman fogalmazva nem (volt) igazán jó a viszony a két csapat vezetőségének tagjai között. A játékosoknak szerencsére nincs bajuk egymással, már csak azért sem, mert jelentős részük korábban egy csapatban kosarazott. Egy csapatban, Pécsett s 2010-ben éppen Fűzy irányításával lettek együtt bajnokok.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-10 11:45:21
Kezdjük a jobb hírekkel a HAT-AGRO UNI Győr női csapatáról. A szombathelyi Markusovkszy Kórházban ápolt Burdi Szabolcs állapota javult. A győriek súlyos mellkassérüléseket szenvedő gyúróját felébresztették a mélyaltatásból és lekapcsolták a lélegeztetőgépről, a tervek szerint a következő napokban szállítják át Győrbe - úgy tűnik sikerült átvészelnie a legkritikusabb időszakot.Lassan javul a sérült játékosok állapota is - legalábbis ami a fizikai sérüléseket illeti. A legsúlyosabb sérülést elszenvedő Natasa Kovacsevicset továbbra is a győri kórházban kezelik, rá még várnak műtétek. Kovacsevics mellett természetesen ott van édesapja és Milica Ivanovics is, de többek között a város sportegyesületeinek szerb légiósai is folyamatosan látogatják.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-10 11:21:25
Szeptember 25-én, szerdán 18.00-kor jótékonysági mérkőzésre kerül sor Pécsen a Lauber Dezső Sportcsarnokban.Az összecsapáson a tragikus balesetben elhunyt egykori kiváló pécsi szakember, Fűzy Ákos emléke előtt adózik a PEAC-Pécs és a PINKK-Pécsi 424 együttese.Fűzy Ákos előbb játékosként szolgálta a pécsi kosárlabda sportot, majd edzőként előbb a férfi, majd a női vonalon tette le a névjegyét. A Mizo Pécs női együttesénél 13 esztendőn át dolgozott másodedzőként, ezalatt nyolcszor nyert magyar bajnokságot, kilencszer Magyar Kupa aranyat és kétszer volt Euroliga bronzérmes. Később vezetőedzőként bravúros bajnoki címre vezette a Pécset 2010-ben, majd két esztendővel később a Győrrel jutott fel a csúcsra.Kép: peacpecs.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-10 09:15:22
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége adománygyűjtést indít a
szombaton buszbalesetben elhunyt Fűzy Ákos és Tapodi Péter családjának
megsegítésére.
Az MKOSZ alábbi, elkülönített alszámláján várja az adományokat:
10300002-20316431-49020504Foto - pecsma.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-09 15:25:00
Szerdán este 22:15-től Mindörökké kosárlabda - Fűzy Ákos és Tapodi Péter emlékére címmel emlékműsort sugároz a SportKlub Televízió a balesetben elhunyt győri vezetők, Fűzy Ákos és Tapodi Péter emlékére - értesítette honlapunkat a sportcsatorna.További információ: http://sportklub.tv/2013/09/09/ajanlo-mindorokke-kosarlabda-fuzy-akos-es-tapodi-peter-emlekere/
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-09 12:35:45
Nehéz kimondani a két győri sportember, Tapodi Péter és Fűzy Ákos tragikus halála után, de az élet nem áll meg. Győrben a Hat Agro UNI Győr háza táján lassan-lassan ocsúdva a két nappal ezelőtt történt tragédiából már szóba került a jövő, a folytatás.
Fűzy András, a klub társadalmi elnöke honlapunk érdeklődésére elmondta, holnap elnökségi ülést tart a győri klub. Ezt követően a tervek szerint Szentendrei Áron másodedző és Barthalos István erőnléti edző vezetésével felmérik, hogy a játékosok közül ki milyen állapotban van, ki mikor kezdheti el a rehabilitációt. Fűzy András hangsúlyozta, itt a rehabilitáció kifejezés nem csak fizikai vonatkozásban, hanem lelkiekben, pszichésen értendő természetesen a tragédia, a játékosokat ért sokk után. Amikor ezen állapotfelmérés megtörtént, akkor lehet talán majd érdemi sportszakmai kérdésekről beszélni.
Szerző: Botár László
2013-09-08 16:13:08
Nincsenek szavak, nagyon nehéz bármit mondani, leírni egy ilyen szörnyű tragédia után. Az ember egyrészt hihetetlen szomorúságot, mély ürességet érez, másrészt pedig akiknek valamilyen kapcsolatuk volt a két, a tegnapi szörnyű balesetben eltávozott szakemberrel, Tapodi Péterrel s Fűzy Ákossal, biztos bevillan egy-egy emlékkép, sztori.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-07 19:58:22
A győri csapat a tragikus balesetben könnyebben sérült játékosait a soproni kórházba szállították, ahol sürgősségi ellátásban részesítették őket. Szentendrei Áron, a győri csapat az U16-os leány válogatott összetartásán Sopronban tartózkodó másodedzője is ott volt, valamint jó néhány soproni kosaras.Akkor, amikor a pályán lett volna találkozójuk... A Sopronba szállított győri kosarasok közül senki nem volt életveszélyben - jórészt az együttes magyar magjának tagjairól van szó.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-07 15:00:00
A kisalfold.hu értesülései szerint Kapuvár és Vitnyéd között súlyos közúti balesetet szenvedett az UNI-Győr női kosárlabda-csapatát szállító busz. Egybehangzó források szerint a balesetben a helyszínen életét vesztette a klubigazgató Tapodi Péter. Fűzy Ákos vezetőedző olyan életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítást követően elhunyt. A balesetben több játékos is megsérült, a legsúlyosabban Natasa Kovacevic, akinek az egyik lábfejét amputálni kellett. A hírt megerősítette a klub honlapja is. A Kezdő5.hu teljes stábja őszinte részvétét fejezi ki az elhunytak hozzátartozóinak és jobbulást kíván a sérülteknek. A BC Körmend két szurkolói csoportja az alábbi üzenetet küldte szerkesztőségünkbe! "A Red Devils Szurkolói Egyesület és az MTE Ultras őszinte részvétét fejezi ki a mai tragikus balesetben elhunytak családtagjainak, hozzátartozóinak, barátainak!"
Szerző: Kezdő5.hu
2013-09-06 17:49:59
Ellentétes félidők találkozóján a bajnok Sopron nagy küzdelemben nyerte a női Krasznai-emlékmérkőzést az ezüstérmes Győr ellen.
Két jelentősen átalakult élcsapatunk feszült egymásnak. A bajnok és kupagyőztes soproniakhoz még nem érkezett meg a két az amerikai profi bajnokságban szereplő kosaras, Kelly Farris és Tiana Hawkins később érkezik és a győri csapatból Milica Ivanovics kisebb sérülés miatt nem lépett pályára, az amerikai-izraeli center, Danielle Diamant nagypapáját, aki egyetemi csapat edzője Amerikában, beválasztották a hírességek csarnokába, s a kosarast a győri klub természetesen hazaengedte a nem mindennapi beiktató ünnepségre.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-08-31 12:03:30
Csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé a magyar U18-as leányválogatott a Miskolcon megrendezett B-divíziós Európa-bajnokságon, ahol a feljutás volt a célja, ám a bosnyákoktól elszenvedett hosszabbításos vereséget követően nem tudott talpra állni a csapat, és nyolcadik lett. Peresztegi Nagy Ákos vezetőedzőt arról kérdezte az mkosz.hu, mi lehet ennek az oka, és hogyan értékeli a látottakat.