Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-17 10:26:53
Bár a játékosok kicserélődtek, a jelek szerint a francia Mondeville női csapatánál a vezetőségben nem felejtették el azt a magyar lányt, aki két éve, még győri színekben játszva Európa-kupa mérkőzésen alaposan "megszórta" őket. Vida Annának, aki akkor 5 triplával megspékelve 25 pontot dobott az együttesnek Mondeville-ben, igen gyorsan kellett határoznia: Franciaország vagy Ferencváros. Döntése ismert: ennek hátteréről s a kinti fogadtatásáról faggattuk a válogatott bedobót.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-16 21:18:39
Sokáig úgy nézett ki, szomorú szerdájuk lesz a szerdán az Euroligában pályára lépő magyar kosaras lányoknak s csapatainak. Azok után, hogy a Wisla Ujhelyi Petrával hazai pályán, a Good Angels Kosice pedig Németh Bernadettel a soraiban idegenben kapott ki, a nap csúcsrangadóján a Valencia a záró szakasz elején még 11 pontos hátrányban volt a Jekatyerinburggal szemben...
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-16 14:30:59
Vasárnap Zalaegerszegen meglehetősen pikáns premierje volt az Atomerőmű KSC Szekszárd a napokban kinevezett fiatal szakvezetőjének, a 30 éves Magyar Gergelynek. A fiatal edző éppen a szekszárdiaknak őt ajánló Gáll Tamás csapata, a ZTE NKK ellen debütált a kispadon.
A nagyközönség számára - érthetően - nem túl ismert fiatal szakember honlapunk érdeklődésére elmondta, Miskolcon, a MEAFC csapatánál kezdett el játszani, s végigjárva a szamárlétrát jutott el az NB I B-ig, majd Szegeden és Hódmezővásárhelyen is játszott ebben az osztályban. Ami az edzősködést illeti, eddig két korábbi kiváló kosaras mellett dolgozott segítőként, Bencze Tamással Szegeden, Balogh Judittal pedig az U18-as válogatott mellett.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-15 16:28:39
Az UNI Seat Győr hazai pályán, a Uniqa Euroleasing Sopron pedig olasz földön, az Euroligában tart főpróbát a két együttes egymás elleni hétvégi bajnokijára. Honti Katáék egy akár döntőnek is beillő csúcsrangadót játszanak, az orosz sztárcsapatot, a Jekatyerinburgot fogadják. Ujhelyi Petráékra, s Németh Bernadettékre is igen nehéz feladat vár, Vajda Annáék pedig szabadnaposak a hétközi Euroliga-fordulóban.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-14 13:57:29
A négy Euroligában szereplő magyar játékos után a mai nappal a Ferencváros válogatott bedobója, Vida Anna is idegenlégiósnak áll. A sportágban Panka becenéven ismert kiváló játékos az Európa-kupában szereplő francia Mondeville csapatához igazolt.
Hétfőn szinte hideg zuhanyként érte a Ferencváros szakosztályát a hír, miszerint Vida Anna visszautasíthatatlan ajánlatot kapott az Európa Kupában is szereplő francia Mondeville együttesétől. A Ferencváros által kiadott közelményből kiderült: a francia ajánlattal a zöld-fehér klub nem tudott versenybe szállni. Mivel az FTC-vel fennálló szerződésének erről rendelkező egyetlen záradéka ezt lehetővé teszi, Vida Anna már ma délután utazik is Franciaországba.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-14 13:50:00
A francia élvonalbeli Mondeville együttesébe igazolt Vida Anna, a Ferencváros válogatott bedobója. A 26 esztendős kiválóság távozására azért nyílt lehetőség, mert az FTC-vel fennálló szerződésének erről rendelkező egyetlen záradéka ezt lehetővé teszi. Vida Anna az elmúlt három esztendőt Győrben töltötte, majd a nyáron a tervei között szerepelt a légióskodás, ám akkor még megfelelő ajánlat hiányában végül a Farkas Sándor irányította Ferencvárosban kezdte meg az idényt. Új együttese a Mondeville az Európa-kupa küzdelmeiben is részt vesz (eddigi egyetlen találkozóját megnyerte), míg a francia pontvadászatban 5-3-as mérleggel áll.- Nagy veszteség ez csapatunk számára, hisz egy olyan fiatal klasszis játékos távozik most, akire hosszútávon kívántunk építeni - mondta Földházi Árpád, az FTC Kosárlabda Kft. ügyvezetője a klub hivatalos közleményében.Vida a Fradi színeiben hat találkozón lépett pályára a 2011/12-es idény során, átlagban 12.8 pontot valamint 3.5 lepattanót szerzett mérkőzésenként.Kép: fradikosar.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-14 10:00:43
Nem akarok ünneprontó lenni, de a struccpolitikát sem állhatom. Éppen ezért, mielőtt a szezon első "A" csoportos győzelme felett örömködnék, szólnom kell a legutóbbi két "B"-s meccsen történtekről is. A pszichológiában (vagy parasztosabban: a megérzésekben...) járatosak a felvezetőből már kikövetkeztethetik, nem feltétlenül pozitív hangvételű rész következik...
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-14 09:41:03
A négy külföldi Euroliga-együttesben pattogtató magyar kosaras hölgy közül háromnak a csapata lépett pályára a múlt hét végén, bajnoki mérkőzésen. Mindhárom lány győzelemnek örülhetett, Vajda Annáék a félidőben vezettek 21 ponttal a Rivas Ecopolis pályáján játszott rangadón, Honti Katáék és Ujhelyi Petráék pedig éppen ennyivel nyerték soros találkozójukat.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-13 19:41:13
A vasárnapi két női bajnokin érvényesült a papírforma, az ezüstérmes Pécs és a bronzérmes Zalaegerszeg is biztosan hozta a kötelező győzelmet hazai pályán.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-12 21:36:59
A Győr nagyon nehezen nyert az utóbbi hetekben alaposan feljavuló, s ezt ismét igazoló Vasas otthonában, a Sopron viszont magabiztosan verte a Ferencváros együttesét. A nyeretlenek csatájából a BSE került ki győztesen, a másik alsóházi összecsapást pedig a Diósgyőr váratlanul magabiztosan nyerte Cegléden.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-12 14:56:45
Ha valaki megkérdezné mi jut eszembe Sopron városáról alföldi gyerek és nem túl tapasztalt országjáró lévén annyit mondanék: a hűség városa, sörgyár, kosárlabda. Igen, kosárlabda, hiszen a női kosarasok a magyar sporttársadalmon kívül Európa szerte is régóta elismert helyet foglalnak el. Rendszeresen résztvevői az Euroliga csoportköreink küzdelmeinek és a honi bajnokságban is rendre maradandót alkotnak. Káprázatosan kezdték az idei év kiírásait is így nem volt kérdés, hogy a már megszokott Út-Törő interjú sorozat egy soproni tehetséggel, Fűrész Diával folytatódjon.Először is gratulálok a kiváló szezonkezdethez! A bajnokságban hét győzelem már a tiétek és az Euroligában is sikerült nagy arányban nyerni. Minek köszönhető az eddigi eredmény?Köszönöm a csapat nevében!Sikerült győzelemmel kezdenünk az Euroliga-sorozatot, amit fontosnak tartok.Könnyebb lett a Tarbes elleni mérkőzés, mint amit vártunk, az Orenburg elleni találkozót viszont a hosszabbításban vesztettük el. A bajnokságban még nem játszottunk igazán erős csapat ellen, így ott kötelező győzelmeket arattunk.Majd ismét egy lehengerlő győzelem a CCC Polkowice elen…Óriási volt a tét a továbbjutás szempontjából, hiszen mindkét csapat egy-egy győzelemmel állt a mérkőzés előtt. Egy esetleges haza vereséggel jelentősen csökkentek volna a továbbjutási esélyeink. Lendületesen kezdődött a mérkőzés de a második játékrészben már 15 ponttal is vezettünk a negyedik negyedben pedig egy 9-2-es rohanással biztosítottuk be győzelmünket.Miben különbözik az idei csapat a tavalyitól?Sok dologban nem, az alap koncepció változatlan Sopronban: egységes csapat. Az új emberek nagyszerűen beilleszkedtek, mindenki tudja mi a feladata. Látva a tavalyi év sikereiből, ez talán a legfontosabb dolog, remélem legalább olyan sikeres évet zárunk, mint a tavalyi.Mi a csapat célja idén a bajnokságban és a nemzetközi porondon?Az előbbi válaszomból már kiderül, hogy mindenképp szeretnénk megvédeni a két elsőségünket a hazai porondon. Az Euroligában nehéz jósolni, úgy érzem, képesek lehetünk jó helyen továbbjutni a csoportból, de ehhez sok szerencse kell, pl. hogy a sérülések elkerüljenek minket.Mit gondolsz, kik lesznek idén külföldön és itthon a legfőbb riválisaitok?Itthon a Győr, és Pécs ellen várok kemény csatákat, de erős lesz a Zalaegerszeg és szerintem a Fradi is. Az EL csoportkörben minden meccsünk nagyon nehéz lesz, a Fenerbahce és a címvédő Salamanca a 2 favorit, de szerintem a 7 csapatból 6 bármelyike odaérhet a 4 továbbjutó helyre.Milyen szerepet szán neked edződ Székely Norbert?Úgy gondolom nagyobb szerepem lesz, mint a tavalyi évben, amit szeretnék meghálálni. Többet játszom irányító poszton, ami még nagyobb felelősséggel jár.Az a célom, hogy egy nagyon eredményes szezont zárjak, mind csapat szinten, mind pedig egyénileg.Hol és hogyan kezdtél kosarazni?8 évesen először atletizálni kezdtem, de már akkor is vágytam kipróbálni magam valami labdajátékban. Amikor elindult az általános iskolámban a kosaras edzés, oda is elmentem. Néhány alkalom után aztán átirányítottak a Kecskemét KC-hez, ahol komolyabb szakmai munka folyt. Egy darabig együtt űztem a két sportot, volt olyan, hogy a kosáredzés után az öltöző helyett a futópályára indultam. Egy év után, amikor már mindkettő versenyszerűen ment, választanom kellett, és én a monotonabb atlétika helyett a kosárlabdát választottam.Kinek köszönhetsz a legtöbbet?Sok edző keze alatt dolgoztam a klubcsapataimban és a különböző válogatottaknál is.Mindenkitől tanultam valami újat, de ha mégis egy embert ki kellene emelnem, ő Adamik Ferenc lenne. Attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtem kosárlabdázni, a kecskeméti éveim alatt végig ő egyengette az utam.Hogyan lettél a Sopron felnőtt csapatának tagja?Ez egy hosszú évekre visszamenő történet, amely a dolgok alakulása folytán tavaly realizálódott. De klubunk stábjával már volt szerencsém kb. 10 éve egy utánpótlás válogatottnál együtt dolgozni, így régi az ismertség.Mi az, amiben leginkább fejlődnöd kell még?Sok mindenben, úgy tudnám megfogalmazni, hogy az lenne a legjobb, ha mindenben tudnék még fejlődni.Szerencsére Sopronban ehhez minden adott!Soproni kosarasként mindig nagy az elvárás.Mivel töltöd a szabadidőd? Mivel kapcsolódsz ki, amikor épp nem a pályán vagy?Igyekszem minél többet a férjemmel lenni, aki Szombathelyen dolgozik, így szerencsére sokat látjuk egymást. Szabadnapokon pedig megyünk haza együtt a szüleimhez Kecskemétre. Mivel nagyon jó közösséget alkotunk a csapatban, így szabadidőm maradék részét a lányokkal töltöm, akikkel mindig találunk valami jó programot.Köszönjük a beszélgetést!fotó: Tóth Zsombor
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-12 14:56:45
Ha valaki megkérdezné mi jut eszembe Sopron városáról - alföldi gyerek és nem túl tapasztalt országjáró lévén - annyit mondanék: a hűség városa, sörgyár, kosárlabda. Igen, kosárlabda, hiszen a női kosarasok a magyar sporttársadalmon kívül Európa szerte is régóta elismertnek számítanak. Rendszeresen résztvevői az Euroliga csoportkör küzdelmeinek és a honi bajnokságban is rendre maradandót alkotnak. Káprázatosan kezdték az idei év kiírásait is így nem volt kérdés, hogy a már megszokott Honleányok interjú sorozat egy soproni kiválósággal, Fűrész Diával folytatódjon.Először is gratulálok a kiváló szezonkezdethez! A bajnokságban nyolc győzelem már a tiétek és az Euroligában is sikerült nagy arányban nyerni. Minek köszönhető az eddigi eredmény?Köszönöm a csapat nevében! Sikerült győzelemmel kezdenünk az Euroliga-sorozatot, amit fontosnak tartok. Könnyebb lett a Tarbes elleni mérkőzés, mint amit vártunk, az Orenburg elleni találkozót viszont a hosszabbításban vesztettük el. A bajnokságban még nem játszottunk igazán erős csapat ellen, így ott kötelező győzelmeket arattunk.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-11 14:17:51
Több igen érdekes meccs lesz a hét végén a női bajnokság 8. fordulójában. Ami biztos, e játéknap után már csupán egyetlen nyeretlen együttes marad a bajnokságban, hiszen szombaton összecsap a bajnokság két nyeretlen csapata, a BSE-FCSM és az ELTE-BEAC Újbuda
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-09 21:22:16
A Sopron nyert, a Győr kikapott a női Euroligában, a négy légióskodó magyar lány csapatai közül pedig három győzött, egy pedig alulmaradt. Nézzük a részleteket!
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-09 19:04:35
Orenburgban is megőrizte veretlenségét a női Euroliga címvédője, az Avenida Salamanca, amelyben ezúttal nem került sor a magyar válogatott kosaras, Vajda Anna játékára. A csapat szakvezetője szinte végig az Erika - Bonner palánk alatti párosnak szavazott bizalmat, s előbbi 35 percet töltöt a pályán, utóbbi pedig végigjátszotta a meccset. Bizonyos szempontból a WNBA-nagydöntőjének "kicsiben" a visszavágója is volt ez a meccs, hiszen a hazaiaknál Rebekkah Brunson a győztes Minnesota Lynx, Erika pedig a vesztes Atlanta Dream csapatában szerepelt. Ezúttal mindketten vezéregyéniségei voltak csapatuknak, Brunson 25 ponttal, 8 lepattanóval, a brazil center pedig 24 pontos, 10 lepattanós dupla-duplával zárt. A WNBA-döntővel ellentétben ezúttal Erika örülhetett, hiszen az ő csapata, a Slamanca nyert egy végig szoros csatában 69-64-re.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-08 07:59:28
Az Uniqa Euroleasing Sopron hazai környezetben a lengyel Polkwice-t fogadja, az UNI Seat Győr pedig Litvániában, a VICI Austes Kaunas otthonában lép pályára. Két légióskodó magyar játékos is "orosz rulettet" játszik, hiszen abszolút kétesélyesnek tűnik a Vajda Annával felálló címvédő Perfumerias Avenida orenburgi vendégjátéka, valamint a Németh Bernadettet foglalkoztató Good Angels Kosice hazai mérkőzése a moszkvai Szpartakkal. Ujhelyi Petráék hazai környezetben, Honti Katáék pedig idegenben próbálnak javítani csapatuk múlt heti veresége után.
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-07 08:39:28
Zsigerből utálom a kifogásokat! Azt az alapvetően eredendő emberi védekezési formát, amikor inkább kitalálunk valami jól hangzó, frappáns, sőt esetenként teljesen átlátszó és kretén magyarázatot, ahelyett, hogy szembenézzünk az aktuális eseményekkel. Ezzel én is sokszor így vagyok (hiába, én is csak emberből vagyok...) de napról napra előrelépek ezen a téren és küzdök ellene minden lehetséges eszközzel...
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-07 08:05:05
Mind a négy Eurloiga-együttesben légióskodó magyar lány csapata megnyerte hétvégi bajnoki mérkőzését. Ujhelyi Petra és Vajda Anna is kitett magáért, mindkét játékos dupla-duplával zárta hétvégi találkozóját
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-06 21:03:51
Mintegy 100 fős közönség előtt kezdődött meg az NB1/A női csoport eheti fordulójának utolsó mérkőzése.A hét közepén vereséget soros Euroliga ellenfelétől vereséget szenvedő győri csapat mindenképp javítani akart, és az évet pocsékul kezdő ráadásul nemrég edző váltáson is áteső szekszárdiaknak is hasonló volt a céljuk.Igen küzdős, hajtós csatát hozott az első néhány perc. Mindkét oldalon tiszta dobóhelyzetek maradtak ki majd a harmadik perc tájékán Sujanova egy hatalmas védelmi után talált be a sarokból. A Szekszárd büntetőből válaszolt, de csak az egyik dobás landolt a gyűrűben. A hazai gárda védekezésben és támadásban is jeleskedett, leginkább légiósaiknak köszönhetően tetemes előnyre tettek szert már az első negyed végén. Tíz perc után 35-16 volt a házigazda javára.A második etap úgy kezdődött, ahogy az első befejeződött. Tovább nőtt a hazaiak előnye, bár mindkét csapat keményen védekezett az ASE csak elvétve tudott a gyűrűbe találni.Szabó Noémi tanítványai sok esetben csak fault árán tudták megállítani a Győr pontos támadásait. Baksa jól mozgatta társait és Demeternek is voltak szép megmozdulásai, de a csapnivaló dobóformát ők sem tudták ellensúlyozni. Rasheed Rita triplája után már 28 pont volt a különbség, a félidő végeredménye pedig 69-28.Két gyors győri kosárral indult a harmadik negyed. Az ASE továbbra sem találta dobó formáját, a játék képe pedig már nem sokat változott a lefújásig. UNI SEAT Győr - Atomerőmű KSC-Szekszárd 108-50 (35-16, 34-12, 17-8, 22-14)
Győr: Ciglar 5, Simon Zs. 18/3, Rasheed 20/3, Sujanova 22, Nagy-Bujdosó 10. Csere: Őri 4, Nagy D. 1, Fürtös 9/3, Vincze 5, Laklóth 14/3. Vezetőedző: Füzy Ákos.
Szekszárd: Fejes 10, Cvetanovics 1, Medgyessy, Bálint 3/3, Demeter 7. Csere: Szemerédi 3/3, Hajdú, Baksa 9, Pap 10, Zele 7. Vezetőedző: Szabó Noémi(Helyszíni tudósítás.)Kép: gyorikosar.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2011-11-06 12:40:00
Már nem új keletű hír, de a szekszárdi vezetők nem nézték tovább csapatuk gyenge teljesítményét, ezért az addigi edzőt, Földi Sándort felmentették és a másodedző, Szabó Noémi foglalt helyet a KSC kispadján. A vasárnapi UNI-SEAT Győr- Atomerőmű KSC Szekszárd bajnoki mérkőzés után beszélgettünk az új edzővel."Csak ideiglenesen vettem át a csapatot ugyanis babát várok, jelenleg a 16. hétben vagyok. Magyar Gergely lesz kinevezve hivatalosan Földi Sándor helyére. Szegedről érkezik a fiatal edző aki Bencze Tamás mellett dolgozott hosszú évekig valamint az U20-as utánpótlás csapatnál volt másodedző. A klubvezetés mindenképp meg akarta tartani Földi Sándort, ezért felajánlotta a szekszárdi utánpótlás csapat edzői székét. A munkát már el is kezdte, de a szerződés változtatás még várat magára" - válaszolta Szabó Noémi a kezdo5.hu helyszíni tudósítójának.Kép: kscszekszard.hu