Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-26 20:07:39
A magyar-szlovák középszakasz nyitófordulójában a magyar bajnoki HAT-AGRO UNI Győr együttese a sorozatba 1-5-ös mérleggel érkező Piestanské Cajky otthonában lépett pályára.Az ezer sebből vérző győriek nem kezdték jól a mérkőzést, hiszen a pöstyéni együttes már 8-0-ra vezetett. Fűzy Ákos időkérést követően sem változott sokat a játék, tartotta előnyét a szlovák együttes. A Győrhöz hasonlóan egy légióst foglalkoztató hazaiak ellen azonban úgy festett megtalálta az ellenszert Simon Zsófiáék és ugyan a félidőben még a Pöstyén vezetett, de összekapta magát a Győr.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-26 19:11:40
A magyar-szlovák középszakasz első fordulójában a fiatal pécsi csapatra a jó erőkből álló, a sorozatba 3-3-as mérleggel érkező Ruzomberok várt.
A volt magyar szövetségi kapitány, Stevan Svitek vezette, korábbi kétszeres Euroliga-győztes Rózsahegy ellen nem kezdett fényesen a PEAC, a baranyaiak egyszerűen nem találták ellenszert a vendégek védekezésére, így amikor a 4. percben Zseljko Djokics időt kért, még nem szerzett pontot a Pécs. Igaz a Rózsahegy is csupán négyet, de mivel a hazai gólcsend egészen a 7. percig elhúzódott, így biztosan vezetettek (2-9). Horváth Lilla jó csapatkapitányként próbálta hátára venni övéit és a negyed végére valamelyest össze is kapta magát a PEAC (9-15).
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-26 19:08:31
A magyar-szlovák középszakaszba makulátlan mérleggel érkező UNIQA-Euroleasing Sopron győzelemmel kezdte a sorozatot. A magyar együttes 68-62-es győzelmet aratott a Somorja ellen idegenben.A Pozsonyban rendezett mérkőzés első negyede kiegyenlített játékot hozott. Aztán a soproniak 8-7-nél vették át a vezetést, de végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Cserny kosarával vezetett 14-11-re a Sopron, aztán a negyed végén egyetlen egységgel a Somorja vezetett. A folytatás is szoros eredményt hozott, aztán a korábban Pécsett is szereplő Stefanie Murphy vezetésével 30-24-re vezettek a hazaiak, ám a félidőre egyetlen pontos soproni előnnyel mehetett a felek.
A nagyszünet után sem alakult ki jelentős különbség, de ekkor már főleg a soproniak kedve szerint alakult a mérkőzés. Johnson mellett Milovnovics is rendre eredményes volt, így a záró szakaszban már 62-50-re is vezetett a magyar listavezető – ezzel pedig el is döntötte a mérkőzést. A Sopron így megőrizte veretlenségét és készülhet a sorsdöntő Orenburg elleni Euroliga mérkőzésre.
SBK Samorin – UNIQA-Euroleasing Sopron 62-68 (21-20, 11-13, 16-19, 14-16)
Somorja: Slamova 14/12, Sujova 10, Gyurcsi 5/3, Murphy 21, Vynuchalova 10. Csere: Talajkova, Harris 2.
Sopron: Fegyverneky 8, Johnson 18, Holt 6, Milovanovics 15, Krnjics 4. Csere: Cserny 10, Zsovár 5/3, Szabó F., Licskai 2, Vágvölgyi.Kép: Tóth Zsombor
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-26 11:15:54
Ma este kezdődik az élcsapataink számára 8 "felvonásos" középszakasz, a magyar-szlovák bajnokság. Egy - bizonyos mértékig - kísérleti jellegű sorozat, amely a jövőben akár nagyobb szabásúvá, igen rangos nemzetközi versengéssé is kinőheti magát
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-25 08:51:21
A hét elején - azok után, hogy török csapata a Samsun novembere eleje s 10 vereség után a múlt hét végién újra győzött - hazatért Magyarországra Vajda Anna. A kitűnő, válogatott játékos hazatérésének okairól és a hogyan továbbról is beszélt
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-25 07:18:46
Az 5-10. helyekért zajló középszakasz nyitómérkőzésén a PINKK-Pécsi 424 magabiztos, 34 pontos győzelmet aratott az MKB Euroleasing Vasas ellen. A két csapat a hétvégén még az alapszakasz utolsó fordulójában is megmérkőzött egymással, akkor a hazaiak a második félidőben gyengébb teljesítményt nyújtottak, így abban a húsz percben jól tartotta magát a sereghajtó Vasas.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-24 22:00:10
Két győzelem egy vereség a magyar válogatott játékosokat foglalkoztató csapatok mérlege a női Euroliga heti fordulójában.Moszkvában, a Szpartak sztárcsapatának otthonában pillanatnyi esélye sem volt a Horti Dórával felálló Wisla Krakkónak. Az orosz együttes 25-14-re az első szakaszt, a meccset pedig nagy fölénnyel, 89-63-ra nyerte. Horti 2/6-os mezőnymutatóval és 1/2-s büntetőzéssel 5 ponttal zárt, lepattanózásban viszont 9-cel ő lett nem csak csapata, hanem az egész mezőny legjobbja - gyanítjuk: sovány vigasz. Honti Kata csapata, Rivas Ecopolis mind saját maga, mind pedig a Győr számára fontos, továbbjutást érő győzelmet aratott hazai pályán a Brno ellen. A 67-50-re megnyert összecsapáson Kata 2/3-as dupla, 0/2-es tripla és 2/2-es büntető-mutatóval 6 pontig jutott. A mezőnyben aktív olt s ezt a statisztikai lapján olvasható 3 lepattanó, 2 gólpassz s egy szerzett labda jelzi.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-23 18:02:15
Izgalmas találkozón, amikor a végén már minden az 5 pontos különbség körül forgott, a Sopronban elszenvedett vereségénél nagyobb különbséggel vágott vissza a román bajnok Targoviste csapatának az Uniqa Euroleasing. Székely Norbert tanítványai ezzel a szép idegenbeli sikerrel életben tartották továbbjutási reményeiket. A centerposzton meggyengült bajnok Győr tisztességgel helytállt az amerikai magas emberei vezette török Tarsus otthonában. Tarsus - Hat Agro UNI Győr 81-70 (28-22, 22-15, 20-11, 11-22)Bátran, határozottan fiatalos szemtelenséggel kezdtek Törökországban a győriek. Ügyes játékuk révén 4-0-ra, majd a negyed közepe táján 8-4-re, a 8. percben pedig 20-15-re vezettek. Sajnos a negyed vége rémálomszerűen alakult, szétesett az addig remek koncentráció. A Tarsus a negyed végén egy 13-2-es rohammal fordított.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-23 10:11:49
A bajnok Hat-Agro UNI Győr már szinte biztos továbbjutóként török földön, az Uniqa Euroleasing Sopron pedig most már végképp az utolsó szalmaszálba kapaszkodva Romániában lép pályára szerdán, a női Euroliga soros fordulójában
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-23 09:39:12
Az alapszakasz hétvégi zárását követően sok ideje nem maradt a csapatoknak a középszakasz(ok) tanulmányozására, hiszen máris folytatódnak a küzdelmek.
Mint ismert a magyar-szlovák középszakaszába a két ország alapszakaszának első négy helyezettje került – az együttesek az egymás elleni eredményeket hozzák magukkal. Ennek megfelelően máris jelentős előnnyel indulhat a magyar éllovas UNIQA Euroleasing Sopron, valamint a Quigley Alexandriát és Krivacsevics Tijanát is foglalkoztató Good Angels Kosice, hiszen mindkét együttes makulátlan, 6-0-s mérleget hoz magával.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-21 11:12:53
Vegyes hetet zártak külföldi csapatokban pattogtató kosaras hölgyeink. Vajda Anna csapata, a Samsun 10 vereség után érezhette újra a győzelem édes izét. Honti Kata együttese, a Rivas Ecopolis a győri Euroliga-vereség után a spanyol bajnokságban is kikapott, elvesztette a Salamanca elleni csúcsrangadót.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 19:25:55
Egy félidőn át tudta tartani a lépést a bajnok, ám az utóbbi másfél hétben jelentősen meggyengült Győr a magassági fölényét és immáron jóval hosszabb kispadját kihasználó Sopron ellen. Az Uniqa Euroleasing csapata ezzel a sikerével veretlenül nyerte a bajnokság alapszakaszátHat Agro UNI Győr - Uniqa Euroleasing Sopron 62-76 (20-19, 11-17, 17-24, 12-16)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 19:13:31
Akárcsak a két csapat novemberi bajnokiján ezúttal is csak a hosszabbításban dőlt el a Cegléd-Szekszárd mérkőzés. A CEKK hiába kezdett kiválóan végül az összesen 52 büntetőt dobó Atomerőmű Szekszárd 91-86-ra győzött a kiélezett mérkőzésen.Ceglédi EKK – Atomerőmű KSC Szekszárd 86-91, h.u. (27-18, 13-21, 17-18, 21-21, 8-13)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 18:49:19
A PEAC-Pécs szerezte meg az alapszakasz harmadik helyét, miután a második negyedtől végig vezetve, nagyon magabiztosan győzte le ki-ki mérkőzésen a Diósgyőr együttesét.PEAC-Pécs – Work Force DKSK Miskolc 87-70 (16-22, 31-17, 24-19, 16-12)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 18:48:43
A második félidőt csupán egyetlen ponttal vesztette el a Vasas, ám a PINKK jó első félidőben mutatott játékának köszönhetően így is magabiztos, 72-53-as győzelmet aratott.PINKK-Pécsi 424 – MKB Euroleasing Vasas 72-53 (26-16, 21-13, 9-12, 16-12)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-20 18:37:50
A tartalékos ZTE NKK nagyon rossz kezdést követően 83-62-es győzelmet aratott a 25 pontos Károlyi Andrea vezette BSE ellen.ZTE NKK – BSE-FCSM 83-62 (14-19, 15-9, 26-16, 28-18)
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-19 09:47:43
Vasárnap befejeződik a bajnoki alapszakasz a hölgyeknél. Október 3-án kezdődött, gyorsan "lezavarták". Az alapszakasz befejező fordulójában minden meccs egyszerre, vasárnap 18 órakor kezdődik. Ebben összecsap két Euroliga-csapatunk és egy ki-ki meccsre is sor kerül a harmadik helyért
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-18 13:06:55
A tegnapi Rivas Ecopolis elleni Euroliga bravúrt követően újabb vezérét vesztette el a HAT-AGRO UNI Győr együttese. A magyar bajnok sikerét követően előbb még a hét Euroliga-játékosának választotta a lovewensbasketball szakportál Nagy-Bujdosó Nórát, majd a mai naptól a győriek kapitánya a PEAC-Pécs együttesél folytatja pályafutását.Ahogy arról a baranyaiak hivatalos honlapja beszámolt Nagy-Bujdosó január 18-tól már a PEAC-Pécs csapatát erősíti. A tavaly az Év Játékosának választott kiválóság előtt a múlt héten Ieva Kublinát és Chay Shegogot vesztette el a bajnokságban jelenleg a második helyen álló, az Euroligában pedig a csoportjából már továbbjutó Győr.Nagy-Bujdosó korábbi hosszú évekig erősítette az Euroligában vitézkedő (Mizo-)Pécs 2010 együttesét, a bedobó 2004 és 2007, valamint 2009 és 2011 között volt a klub játékosa. Az idei évadban a magyar bajnokságban átlagban 10.3 pontot és 7.0 lepattanót szerzett mérkőzésenként, míg az Euroligában 10 mérkőzésen 12.0 pontot és 6.8 lepattanót átlagolt.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-18 13:05:35
A heti Euroliga-fordulóra hangoló beharangozó cikkünkben azt taglaltuk, csodaszámba menne, ha nyerne a Sopron és a Győr. Örömmel jelentjük: Győrben a csoda megszületett. Bravúrt bravúrra halmoz az Euroigában a HAT Agro UNI Győr. A közelmúltban a Wisla Krakkót, tegnap pedig a sorozat tavalyi döntősét, a Rivas Ecopolis együttesét fektette két vállra. A krakkói sztáregyüttest még teljes csapattal győzték le a győriek, a Rivas ellen viszont már a két a múlt hét végén távozó palánk alatti kulcsjátékos, Shegog és Kublina nélkül diadalmaskodtak.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-01-17 22:07:12
Üdvözlöm kedves olvasóimat itt a kezdo5.hu-n. Győrből hazautaztam vonattal Sopronba. Amint az a győri meccsünk közvetítéséből nyilván kiderült, sajnos Sopronból a hozzátartozók barátok a nagy havazás miatt sajnos nem tudtak átjönni, megnézni a meccsünket, amely után gondolom érthető, hogy nem vagyok túlságosan feldobva.