Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-16 21:02:34
Az Európa Kupa indulásra készülő Diósgyőr női kosárlabdacsapata szerződést kötött a magyar mezőny egyik legeredményesebb és egyben legtehetségesebb válogatott játékosával, Bálint Rékával - tájékoztatott bennünket a klub vezetődése sajtóközlemény formájában. Réka kvalitásairól mindennél többet mond, hogy a Szekszárd színeiben 16.1 pontos átlagával a bajnokság legeredményesebb magyar játékosa volt az elmúlt szezonban.
"Réka óriási nyereség a csapat számára, és nagyon örülünk, hogy a számos lehetősége közül a Diósgyőrt választotta. Mivel még csak 22 éves, reméljük hosszú évekig fog eredményes játékával örömet okozni a szurkolóinknak" - mondta el Szabó Tamás, a Work Force DVTK elnöke.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-16 17:24:13
A 2013/2014-es idény során is a PINKK-Pécsi 424 együttesét erősíti Iványi Dalma - adta hírül a klub hivatalos honlapja. A korábbi válogatott irányító az idei szezon közben tért vissza a pályára és rutinjával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a PINKK a bronzéremig jutott.A 37 esztendős Iványi összesen 24 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a szezonban mérkőzésenként átlagban 7.1 pontot, 4.8 lepattanót és 4.3 gólpasszt jegyzett. Mint ismert a legendás pécsi játékmester a magyar női válogatottnál is dolgozik, a tegnapi napon keretet hirdető Farkas Sándor munkáját segíti majd másodedzőként.A PINKK-Pécsi 424 a következő idényt Roberto Hernandez irányításával kezdi meg, a spanyol tréner szintén idény közben érkezve vezette a csapatot a dobogó harmadik fokáig. Ami a (várhatóan a jövő idényt is Komlón töltő) pécsi együttes keretét illeti a vezetőség több játékossal is tárgyalásban áll, többek között a brit válogatott Azania Stewart megtartását is szorgalmazzák.Fotó: pinkk.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-15 11:51:41
Kihirdette keretét a magyar női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Farkas Sándor. Az idén kinevezett szakember irányította nemzeti együttes május 22-én 15 fős kerettel kezdi meg a felkészülést.A magyar válogatottra tétmérkőzés most hosszú ideig nem vár, a legfőbb cél a Romániával közös rendezésű 2015-ös kontinensviadalra való felkészülés. A magyar válogatottba számos hiányzó mellett 6 újonc került be. Sérülés miatt nem lesz ott a nemzeti együttesben Fegyverneky Zsófia, Szécsi Orsolya és Vida Anna, míg Fűrész Diána, Horti Dóra, Nagy-Bujdosó Nóra és Vajda Anna magánéletbeli megfontolások okán hiányzik. Ugyancsak kimaradt a nyáron a WNBA-ben szereplő Quigley Alexandria.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-15 08:07:38
Újra klubot - sőt ezúttal országrészt is - vált Czank Tímea, a 26 esztendős, 26-szoros válogatott, irányítóként és a kettes poszton egyaránt kiemelkedő teljesítményre képes kosaras. A Vasas és a Sopron korábbi játékosa Zalaegerszegről Miskolcra szerződött
A váltás hátteréről annyit mondott, több csapat is érdeklődött iránta, de a legkonkrétabb megkeresés a Work Force DVTK csapatától érkezett. Bár Zalaegerszegen nagyon jól érezte magát, úgy látja, Miskolcon újra feljövőben van a csapat, amit az együttes nemrég szerzett Magyar Kupa bronzérme is bizonyít, s az is, hogy a bajnokságban is - éppen az ő csapatatával szemben - bejutotta négy közé.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-10 19:51:30
Czank Tímea személyében magyar válogatott kosárlabdázót szerződtetett a Work Force-DVTK NB I-es együttese. A 26-szoros válogatott korábbi U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes, az egyes és a kettes poszton egyaránt bevethető játékos Zalaegerszegről igazolt a diósgyőriekhez.
A diósgyőri klub első embere, Szabó Tamás egy évre szóló megállapodást írt alá a 26 éves játékossal. Czanka negyedik olyan kosaras, aki biztosan tagja lesz a piros-fehérek 2013/14 évi keretének, ugyanis a DVTK korábban már bejelentette, hogy a nemrég véget ért bajnokság csapattagjai közül Bukovszki Mónika, Szabó Petra és az amerikai hátvéd, Brittainey Raven az ősztől is a miskolci gárdában szerepel.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-09 17:05:45
Távozik Székely Norbert s az idén veretlenül bajnokságot nyert Uniqa Euroleasing Sopron több meghatározó játékosa, s persze érkező kosarasok is lesznek. Óriásiak lesznek tehát a változások a hűség városának Európa szerte (el)ismert női kosárlabdacsapatánál.A több száz szurkoló előtt tartott ankéton kiderült: a 7 vezetőedzőként a klub élén töltött s ez idő alatt 10 trófeát szerző Székely Norbert távozik a soproni klubtól. A szurkolók vastapssal búcsúztatták a sikeres szakembert, akit a 43 esztendős szerb Igor Polenek vált a kispadon.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-07 09:29:21
A magyar-szlovák bajnokság lezárultával a hazai élvonal számára befejeződött a 2012-13-as klubszezon. Ez pedig azt jelenti, hogy az eddigi szervező munka után hamarosan a gyakorlatban is elkezdhet dolgozni női válogatottunkkal Farkas Sándor szövetségi kapitány.
A szakember honlapunk érdeklődésére elmondta, a keret május 22-én találkozik. A "bázis", azaz a főhadiszállás kezdetben Budapesten a Vasas pasaréti sporttelepe lesz. Három napon át délelőttönként terheléses és egyéb orvosi vizsgálatokon esnek majd át a keret tagjai. Többek között oltást is kapnak, hiszen június második felében Kínába utazik a keret, a túra előtt kell beoltani a hölgyeket.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-04 18:05:40
Bár kikapott, a magyar-szlovák bajnokság döntőjében feltette a koronát remek hazai szereplére az Uniqa Euroleasing Sopron, amely ellen alaposan megszenvedett a győzelméért az Euroliga negyedik helyezettje, a szlovák bajnok Good Angels Kosice. A kassaiak sikerében főszerepet vállalt a két magyar válogatott, Krivacsevics és Quigley.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-04 16:30:23
Az évad elején összeállt kerethez képest a győriektől a szezon utolsó meccsén hiányzott Shegog, Kublina, Nagy-Bujdosó, Simon, Rasheed, Hurst és Nagy Dóra. Annak ellenére, hogy szezon közben érkezett a Smith-Lima center kettős szinte "elfogyott" a magyar bajnoki ezüstérmes és simán kikapott a magyar-szlovák bajnokság bronzmeccsén.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-03 20:59:30
A papírformának megfelelően a magyar bajnok Uniqa Euroleasing Sopron és a szlovák bajnok Good Angels Kosice játssza a magyar-szlovák közös bajnokság döntőjét. A kassai Final Four elődöntőjének első mérkőzésén a Sopron a Rózsahegy ellen csatázott. A magyar csapat - amely már az engedély nélkül hazatérő Amber Holt nélkül játszott - jól kezdett, de az első negyed végén kissé meglépett a Rózsahegy. A szlovákiai együttes 17-12-re is vezetett, ám a jól játszó Cserny révén a 15. percben 21-21-nél befogta ellenfelét a Sopron.A 28-28-as félidő után Milovanovics hármasával került előnybe a magyar bajnok és repesztett egy 7-0-át. Sajnos a negyed végén a Rózsahegy előbb feljött, majd a vezetést is visszavette, de a záró szakaszra két pontos soproni előnnyel érkeztek a felek. Az utolsó negyed Milovanovics parádéval indult, egymaga 7-0-s szakaszt produkált (43-52). A végjátékba is tartotta vezetését a Sopron, az utolsó percbe négy pontos előnnyel érkeztek és Krnjics fontos kosarával ki is harcolták a döntőt Székely Norbert tanítványai.MBK Ruzomberok - Uniqa Euroleasing Sopron 55-61 (14-10, 14-18, 15-17, 12-16)Rózsahegy, ld.: Holmes (10), Parker (8).Sopron: Fegyverneky (12/3), Johnson (9/3), Zsovár (2), Milovanovics (16/3), Krnjics (8). Csere: Cserny (10), Licskai (2), Pál (-), Böröndy (2).Ismét tartalékosan lépett pályára a Győr, amelyben a lejáró szerződésű Hurst mellett a csapattól távozó Rasheed sem játszott. Ennek ellenére erőn felül teljesítve jól tartotta magát a magyar ezüstérmes a szlovákiai kirakatcsapat ellen. Olyannyira, hogy sokáig fej-fej mellett haladt a két együttes, sőt a 14. percben Semsei büntetőivel 25-22-re még a Győr vezetett. A félidőre viszont fordított a Kassa és 38-31-re vezetett.Aki azt gondolta, hogy innentől sima a kassaiak útja az tévedett. Továbbra is tartotta magát Fűzy Ákos csapata, a 24. percben Laklóth hármasával 42-40-re jöttek fel. Smith is aktivizálta magát, így meccsben volt a Győr a záró negyedhez érkezve. Az utolsó tíz percre azonban elfáradt a tartalékos magyar csapat és 60-53 után egy 11-0-s szakasszal bedarálta őket a Kassa, de így is tisztességesen teljesítettek a zöld-fehérek.Good Angels Kosice - Hat Agro-UNI Győr 75-55 (17-15, 21-16, 15-17, 22-7)Kassa, ld.: Quigley (21/3), Balintová (13/6), Krivacsevics (12).Győr: Raksányi (8/6), Semsei (16/6), Laklóth (15/6), Smith (13), Lima (1). Csere: őri (2), Dobos (-).
Szerző: Kezdő5.hu
2013-05-01 08:30:43
Két magyar játékos már bajnok, egy ezüst- egy pedig bronzérmes lett a napokban. Ketten hátrányból küzdenek még a bajnoki címért, egy másik honfitársnőnk pedig bronzérmes lehet.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-04-25 08:08:01
Veretlenül, roppant magabiztosan szerezte meg a női bajnoki címet az Uniqa Euroleasing Sopron. Székely Norbert együttese a döntő 3. meccsén helyenként örömjátékot bemutatva a fiatalokat is szerepeltetve közel 30 ponttal verte az előző bajnok győri csapatot.Hogy mekkora fölénnyel lett bajnok az Uniqa azt jól jelzi, 10 pontnál szorosabb meccsük nem volt a bajnokságban az egész szezon során Fegyvernekyéknek. A hely, ahol leginkább megszorongatták a soproniakat az Komló volt, a PINKK-et idegenben mind az alapszakaszban, mind pedig a bajnok elődöntőben egyaránt kerek 10-zel múlta felül az újsütetű bajnokcsapat (58-48 és 64-54).
Szerző: Kezdő5.hu
2013-04-24 14:27:58
A tavalyi bajnok, idén ezüstérmes Hat-Agro UNI Győr összesen közel 40 ezer euró összeggel tartozik két egykori légiósának Iva Ciglarnak és Edita Sujanovának.A FIBA illetékes szerve, a Basketball Arbitral Tribunal (BAT) szerdai határozatai alapján az elmúlt szezont Győrben töltő Iva Ciglar számára az elmaradt 8 ezer euró prémium kifizetését kötelezték. Ezen felül 5% kamatot is meg kell fizetnie a győri klubnak.Ennél nagyobb összeget kell megfizetnie a Győrnek Edita Sujanova számára. A cseh játékos számára - aki tavaly évad közben szenvedett keresztszalag szakadást - a 9 ezer eurós bónusz mellett az alapbéréből elmaradt 18.480 eurót is ki kell egyenlíteni. Ezen felül 3860 euró késedelmi kamatot valamint hozzávetőleg 711 euró elmaradt gyógykezelési hozzájárulást ki kell fizetnie a Győrnek. A Győr így kamatokkal együtt több mint 40 ezer euró összeggel tartozik a két játékosnak, azaz jelenlegi árfolyammal számolva hozzávetőleg 12 millió forinttal.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-04-23 16:42:18
A Sopron hazai pályán 72-44-re legyőzte a címvédő Győrt hétfőn a női kosárlabda NB I három győzelemig tartó döntőjének harmadik mérkőzésén, így 3-0-ás összesítéssel megnyerte a párharcot, és fennállásának nyolcadik bajnoki címét szerezte meg. A finálé után a hazaiak csapatkapitánya, Fegyverneky Zsófia a mérkőzést élőben közvetítő SportKlub riporterének, Pónácz Andrásnak adott interjú közben kapott a nyakába egy nagy adag pezsgőt edzőjétől, Székely Norberttől.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-04-22 18:42:11
Végig vezetve nagy fölénnyel nyerte a női döntő 3.meccsét s lett veretlenül bajnok az Uniqa Euroleasing Sopron. Uniqa Euroleasing Sopron - HAT AGRO UNI Győr 72-44 (23-13, 16-9, 21-7, 12-15)Sopron, női bajnoki döntő 3. mérkőzés 1200 néző. V: Földázi, Hegedűs. Papp.Ezúttal - női meccsen a szezon során először - csaknem zsúfolásig megtelt az MKB Aréna - leszámítva a vendég szektorban helyet foglaló 20-25 nézőt. A hazai B-közép, a kanyarban transzparenssel köszöntötték a soproni lányokat, emlékezve az elmúlt két évtized sikereire s továbbiakat - többek között most egy újabb bajnoki címet - remélve. Fűzy Ákos a döntő első két meccséhez képest ezúttal mindkét légiós centerét a kezdőbe jelölte. Repülőrajtot vett a Sopron, Johnson kosár plusz büntetős akciója, majd a Krnjics ziccere után bő 40 másodperc elteltével 5-0-ra vezettek a hazaiak, Smith egy gyors akció végén szépített.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-04-22 07:56:38
A végküzdelmek zajlanak a különböző európai női bajnokságokban. Szerencsére jó néhány honfitársnőnk érdekelt még az elődöntőkben, döntőkben. Nézzük, ki hogyan teljesített a múlt héten!
Szerző: Kezdő5.hu
2013-04-22 07:41:23
Ha ma este nyer bajnok az Uniqa Euroleasing Sopron, "kisöpörheti" a címvédő győri együttest és úgy nyerhet bajnokságot, hogy hazai szinten sem a Magyar Kupában sem pedig az NB I-es meccseken nem talál legyőzőre.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-04-19 12:33:26
A magyar női kosárlabda-bajnokság döntőjének második mérkőzésén a Sopron tovább növelte előnyét a három győzelemig tartó párharcban, miután idegenben is legyőzte a Győrt. A derbi videós összefoglalóját a döntőt élőben közvetítő SportKlub csatorna jóvoltából tekinthetjük meg, íme:
Szerző: Kezdő5.hu
2013-04-18 18:44:50
Bár valamivel kisebb különbséggel, mégis jóval simábban nyerte a döntő második, győri meccsét az Uniqa Euroleasing Sopron, mint hétfőn a finálé nyitányát. Székely Norbert tanítványai egy győzelemre vannak a tökéletes hazai szezontól, amennyiben jövő hétfőn Sopronban nyernek, a hibátlan Magyar Kupa menetelés után az alapszakaszt is beszámítva veretlenül lehetnek bajnokok.
Szerző: Kezdő5.hu
2013-04-18 07:59:22
Hétfőn - az évad során negyedszer is legyőzve a bajnoki címvédő Győrt - megőrizte szezonbeli hazai veretlenségét az Uniqa Euroleasing Sopron s ezzel lépéselőnybe került a 3 győzelemig tartó döntőben
Krnjics Szara, a Sopron centere számára nem élete meccse volt a hétfői, a döntő sorozat első ütközete. Egy fontos momentummal azonban hozzájárult csapata sikeréhez: úgy fél perccel a 3. negyed vége előtt beütötte a 4. személyi hibáját. Székely Norbertnek vissza kellett vinnie a pályára Jelena Milovanovicsot. A szerb erőcsatár pedig a negyed végén két pazar villanással szerzett 5 pontjával lényegében eldöntötte a meccset.
Ez a meccs azért jóval nehezebb volt a Sopronnak, mint a kupadöntő. Ez utóbbin az első negyed után 22-8-ra, a hétfői ütközet alkalmával viszont Fegyverneky Zsófia meglehetősen szerencsés, a félidő vége előtt pár másodperccel eleresztett triplájával szünetben 30-27-re vezetett az Uniqa. A harmadik negyed után - a két említett Milovanovics-villanással - pedig 55-46-ra. A Sopronban méltán népszerű "Jeca" két remek megmozdulása megtörte a Győrt, a negyedik negyedet többek között a feladathoz ekkor felnövő Zsovár Orsolya kosaraira építve 19-9-re nyerte a Sopron s aratott közel 20 pontos győzelmet.