Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-06 08:07:54
Mind az öt európai élcsapapatokban, élbajnokságokban játszó korábbi, vagy jelenlegi magyar válogatott kosaras hölgy együttese győzött hét végén. Császár Andrea és Ujhelyi Petra kifejezetten jól teljesített.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-05 08:30:58
Tapodi Péter az UNI Seat Győr klubigazgatója hivatalosan is bejelentette: a klub válogatott játékosa Rasheed Rita újabb két éves szerződést írt alá a győri csapathoz, így a magyar bajnokságban és az Euroligában is remekül teljesítő bedobó 2014 májusáig biztosan a zöld-fehér együttest erősíti.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-02 17:00:43
Befejeződtek a csoportmeccsek a női Euroligában, s kialakultak a párharcok a nyolcas döntőbe jutásért Honti Kata a Ros Casares csapatával elégtételt vehet a Sopron előtt a rájátszásba jutó lengyel Polkowice csapatán. Ujhelyi Petra csapatának, a Wisla Krakkónak igen nehéz dolga lesz a prágaiakkal, de a pályaelőny Petráéké, Krivacsevics Tijana és a Rivas a francia Bourges, Vajda Anna, s a címvédő Salamanca pedig az olasz Schio "testén át" juthat a nyolcba, szintén pályaelőnyből indulva. A Szpartak Moszkva-Nagyezsda Orenburg párharc pedig igazi "orosz rulett"
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-02 10:05:08
Egy örök dilemmával kezdeném. Minden héten azon töprengek milyen hangulatú, stílusú és főképp mondanivalójú "gyöngyszemmel" rukkoljak elő. Az élet általános igazságain/igazságtalanságain morfondírozzak, azok miértjeit kutatva? "Neveljem" a kosárlabda-társadalom arra fogékony rétegét, szakmai és lelki összefüggéseket boncolgatva? Vagy csak szimplán maradjak az aktuális hét történéseinek bemutatásánál, amolyan "Lássuk mi történt a Major-villában legutóbbi bejelentkezésünk óta!" jelleggel?
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-01 18:46:01
Nem tudta megszorongatni a Jekatyerinburg dolgát az UNI SEAT Győr együttese. Az orosz sztárcsapat magabiztos győzelmet aratott.UNI Seat Győr - Jekatyerinburg 45-85 (13-26, 20-20, 5-20, 7-19)Három meghatározó játékos, Sztyepanova, Vidmer és Jekabsone ugyan hiányzott a vendégeknél, ám így is bombaerős kerettel érkezett Győrbe a Jekatyerinburg, a Parker, Gruda, Leucsanka palánk alatti triót például nem lett volna együttes, amely visszautasítaná, s talán nem csak Európában, a WNBA-ben sem.A lelátón egy színesbőrű fiatalember is helyet foglalt, a jelenleg Ausztriában, tehát Győrtől nem mesze kosarazó Vernard Hollis, aki pár esztendeje Szolnokon nyert bajnoki címet, s abban a csapatban társa volt a győriek ügyvezetője, Balogh Gyula.A győrieknek is akadt egy hiányzójuk, a Szekszárdon súlyos térdsérülést szenvedett cseh vb-ezüstérmes Edita Sujanovát már egész szezonra elvesztette Fűzy Ákos együttese.A vendégek szereztek vezetést, de Iva Ciglar hamar bemutatkozott egy triplával ellenfelének, a kétszeres olimpiai bajnok Sue Birdnek. A "védekezésen" azért érződött a tétnélküliség, két és fél perc elteltével 7-7 volt az állás, támadásban bátran, ügyesen, jól játszottak a győriek, de védekezésben nem nagyon tudták megállítani az orosz csapat jobb egyéni képességekkel rendelkező játékosait. A szakasz közepétől azért alábbhagyott a "lövöldözés", Parker szinte férfias módon, igen szépen "nyomta vissza" Hollingsworth dobását. A szakasz második fele egyértelműen az orosz csapaté volt, 11-10-es győri vezetés után a szakasz második felében egy 16-2-es futással igazolta jó hírét a vendégcsapat.A második szakasz elején gyorsan tíz ponton belülre került a Győr, ám hamar rendezte sorait z orosz együttes, s a palánkok alatt megállíthatatlan Parker-Gruda kettős eredményessége révén a negyed közepére visszaállt az első negyed végi differencia.Fűzy időkérése után zónára állt át a hazai együttes, s ezzel a szerkezetváltással meg is lepte a Győr a kiváló kosarasokból álló riválisát, 6-0-s, többnyire szerzett labdák utáni könnyű kosarakkal bemutatott futása után a vendégek mestere kért időt. A szakasz végéig maradt a 10 pont körüli orosz előny, ebben a negyedben döntetlent játszott neves ellenfelével a Győr.Szünet után látszott, hamar döntésre akarja vinni a dolgot a Jekatyerinburg, amely egy 11-0-s első három percet produkált, igazi csapatjátékkal. Több mint 3 és fél perc elteltével Rasheed három büntető értékesítésével szerezte az első hazai pontokat a második félidőben. Támadásban a folytatásban sem tudtak kibontakozni a győriek a remek lábmunkával védekező orosz együttessel szemben, a negyed összes győri pontját Rasheed Rita jegyezte. A meccs eldőlt, a záró szakaszt is le kellett játszani, sajnos ezúttal nem tudott akkora ellenállást kifejteni a győri csapat, mint amit reméltek a szurkolói, de így is igen tanulságos meccset, s sorozatot játszott Fűzy Ákos együttese.Érdekességek a statisztikából:Győr: Hollingsworth (8 ponnt, 5 lepattanó, 1 blokk), Ciglar (5/3 p., 2/7 mezőny, 4 gólp., 5 ea. labda), Rasheed (11 p., 4/7 mezőny, 3/3 büntető, 5 ea. labda)Jekatyerinburg: Gruda (16 p., 7/12 mezőny, 5 ea. labda), Parker (19 p., 9/11 dupla, 11 lep., 4 gólp., 3 blokk), Nolan (14/3 p., 5/5 dupla, 4 lep., 5 gólp.) Kép: gyorikosar.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-02-01 06:16:47
Szerdán egy újabb igazi sztárcsapat látogat Győrbe a női Euroligában. Az UNI Seat Győr az orosz Jekatyerinburg ellen zárja első Euroliga-szereplését. A csoportkör záró fordulója több csúcsrangadót is játszanak
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-30 13:35:18
A DKSK ellen szerezte meg második győzelmét a BSE. A Pécs nyerte a forduló rangadóját az FTC ellen. A Vasas jól tartotta magát Zalaegerszegen. Összefoglaló a 18. forduló mérkőzéseiről.
Ceglédi EKK – ELTE-BEAC Újbuda 93-57 (17-11, 22-14, 30-17, 24-15)
Magabiztos ceglédi sikerrel indult a bajnokság 18. fordulója. A ceglédi együttes a csütörtöki találkozón végig vezetve tudott győzni a BEAC ellen, amely 8-8-as állásig tudott csak lépést tartani Újhelyi Gábor tanítványaival. A vendégek Horváth Enikő 2+1-ével a 22. percben 40-28-ra tudtak még egyszer feljönni, de a CEKK már a 3. negyedben húsz pontra növelte előnyét, sőt Sosnowska büntetőivel már a harmincas határt is súrolták. Végül Serbánék könnyedén gyűjtötték be szezonbeli 6. győzelmüket.
Érdekességek a statisztikából:CEKK: Cymmer (11 p., 9 lep., 12 gólp., 5 labdasz.), Dobrowolska (15/9 p., 6 lep.), Orbán (13/3 p., 4 lep., 5 gólp.), Ruttner Zs. (14/6 p., 7 lep.), Serbán (13 p., 5/14 mezőny, 6 lep.).BEAC: Szász (14 p., 5/12 mezőny, 4 lep.), Horváth E. (9 p., 7 lep.), Rakolczai (7/3 p., 3/3 mezőny).ZTE NKK – Vasas Basket 68-60 (21-12, 20-14, 13-18, 14-16)
Előzetesünkben úgy véltük akár szoros találkozót is hozhat a Vasas zalai vendégjátéka. Ugyan végül a papírformának megfelelően a ZTE hozta a mérkőzést, ám a fővárosiak egyáltalán nem vallottak szégyent a rutinosabb csapat ellen. Gáll Tamás együttese a már az első félidőben 16 pontig jutó Szélesy vezérletével 38-22-re is vezetett, de a folytatásban szűkített hátrányán a Vasas. Vida büntetőivel aztán 66-52-re ismét meglépett a ZTE, ám Teilane középtávolijával egy perccel a vége előtt 6 egységre is feljöttek a vendégek. A győzelmet azonban végül behúzták a hazaiak, akik továbbra is biztosan őrzik 4. helyüket a tabellán.
Érdekességek a statisztikából:ZTE: Szélesy (22/9 p., 8/9 mezőny, 3/3 tripla, 3/3 büntető, 6 lep.), Varga Zs. (6 p., 4 lep.), Vida (7/3 p., 1/6 mezőny, 6 lep.), Bukovszki (3/3 p., 1/1 tripla, 4 lep., 3 gólp.).Vasas: Teilane (15 p., 6/9 mezőny, 6 lep., 2 blokk), Mansaré (14 p., 7/10 mezőny, 4 lep., 3 gólp.), Szabó F. (4 p., 6 lep.), Adamecz (6 p., 1/5 mezőny, 4/4 büntető).Pécs 2010 – FTC 73-59 (22-13, 19-23, 14-10, 18-13)
A forduló rangadójának kikiáltott mérkőzésen a pécsiek, ha úgy tetszik végig vezetve győzték le a Ferencvárost. Máshonnan nézve a Fradi ismét egy szoros találkozót bukott el a végjátékban. A zöld-fehérek a 33. percben Englert triplájával 59-53-ra közelítették meg a tavalyi ezüstérmest, de kulcspillanatokban a hazaiak keze nem remegett meg. Raksányi, majd Sarok is triplát szórt, így az utolsó percbe fordulva már 73-57-et mutatott az eredményjelző. A Pécs fontos győzelmet aratott, míg az FTC továbbra is marad az 5. helyen.
Érdekességek a statisztikából:Pécs: Quigley (14 p., 5/13 mezőny, 10 lep.), Raksányi (18/6 p., 2/2 tripla, 7 lep., 4 gólp.), Murphy (14 p., 7/8 dupla, 5 lep.), Laczi (10 p., 5/9 mezőny, 4 lep.), Szamosi (6 p., 3/4 dupla, 7 lep.).FTC: Szlimák (16 p., 4/7 mezőny, 6/6 büntető, 4 lep.), Englert (8/3 p., 2/7 mezőny, 4 lep., 4 gólp.), Turóczi (6 p., 3/8 mezőny, 2 lep.), Tamás (10/6 p., 2/4 tripla).
Atomerőmű KSC-Szekszárd – UNI SEAT Győr 64-88 (15-18, 13-22, 13-21, 23-27)
A győri együttes Hollingsworth és Simon nélkül lépett pályára Szekszárdon. A hazaiak sokáig jól tartották magukat, aztán a csapatkapitány Nagy-Bujdosó Nóra vezette vendégek a második negyedben megnyugtató előnyre tudtak szert tenni. Ekkor azonban sajnálatos módon tovább bővült a győri sérültek listája: ezúttal Edita Sujanova szenvedett térdsérülést. A szekszárdi együttes végig jól küzdött és a csak végjátékban alakult ki az addigi legnagyobb, 24 pontos különbség a felek között.
Érdekességek a statisztikából:Szekszárd: Bálint (19/3 p., 7/17 mezőny, 9 lep.), Fejes (14 p., 5/13 mezőny, 7 lep.), Demeter (11 p., 8 ea. labda, 7 kiharcolt f.), Tamis (5 p., 5 lep., 5 ea. labda).Győr: Nagy-Bujdosó (21 p., 7/10 dupla, 7/11 büntető, 11 lep., 5 gólp., 6 kiharc. f.), Rasheed (14/6 p., 4 lep., 3 gólp.), Vincze V. (9 p., 4 lep., 5 fault), Semsei (14/6 p., 6/6 büntető).
BSE-FCSM – DKSK MISI 78-67 (18-16, 21-21, 15-10, 24-20)
A mérkőzés előtt egyetlen sikerrel álló BSE ellen jó előjelekkel készülhettek a vendégek, hiszen sérülésüket követően visszatérhetett Reiner és Farkasinszki is. Mint később kiderült több okuk az örömre nem volt a diósgyőrieknek. Már a kezdés is remek volt a hazaiaknál, a 6. percben Károlyi duplája után 11-2-re vezettek – időt is kért Milen Vukicsevics. A DKSK a 11. percben Skorics kosarával vették át a vezetést (22-23), mindez azonban tiszavirág életűnek bizonyult. Ezt követően sokáig kiegyenlített volt a találkozó, majd a 3. negyed végén egy 11-2-es hazai szakasz következett. Ocsenás hármasával 58-55-re jött fel a Diósgyőr, de Orsó újabb triplája végleg megpecsételte a vendégek sorsát. A BSE hosszú ideje tört borsot ellenfelei orra alá, ám a győzelmek elmaradtak, ezúttal viszont teljesen megérdemelten gyűjtötték be második sikerüket.
Érdekességek a statisztikából:BSE: Szondy (19/3 p., 6/12 mezőny, 6/7 büntető, 5 gólp., 9 kiharc. f.), Bagi (9 p., 7 lep., 3 blokk), Orsó (11/3 p., 5 lep.), Károlyi (10/6 p., 2/7 tripla, 8 lep.).DKSK: Hadzsovics (21/3 p., 1/7 tripla, 8/10 büntető, 7 lep., 4 gólp., 11 kiharc. f.), Budimir (11 p., 12 lep.), Farkasinszki (12 p., 4/9 mezőny, 3 lep.), Skorics (9 p., 3/6 büntető, 7 lep., 5 ea. labda).
UNIQA-Euroleasing Sopron – Bajai NKK 89-57 (14-14, 26-11, 25-14, 24-18)
Roppant jól tartotta magát a mérkőzés elején a Baja, a 14. percben Szepsi kosarával még 20-19 állt az eredményjelzőn. Aztán a bajnok a hibátlanul célzó Fegyverneky vezetésével a félidőt egy 12-1-es szakasszal zárta. A harmadik negyedben aztán már a 30-as határt súrolta a különbség, Székely Norbert pedig a fiataloknak is bőven adhatott játéklehetőséget, Szabó Fanni 14, Vágvölgyi Petra pedig 8 ponttal és lelkes játékkal hálálta ezt meg.
Érdekességek a statisztikából:Sopron: Fegyverneky (21/3 p., 7/7 mezőny, 6/7 büntető, 4 lep., 5 gólp., 10 kiharc. f.), Horti (10 p., 10 lep.), Szabó F. (14/3 p., 6/9 mezőny, 4 lep.), Zavecz (8 p., 4 szerz. l., 3 blokk).Baja: Bozóki (9 p., 3/8 mezőny, 6 lep.), Theodorán (10 p., 3/8 mezőny), Scsekics (6 p., 1/11 mezőny, 4/8 büntető, 6 lep., 4 gólp.), Kalocsai (7/3 p., 1/1 tripla, 4/4 büntető).
Kép (slide): boon.huKép (1., 2.): mizopecsbasketball.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-30 07:15:12
Négy győzelem és egy vereség a légióskodó volt, vagy jelenlegi válogatott kosaras hölgyek múlt hét végi mérlege. Krivacsevics Tijana és Császár Andrea átlagon felülit nyújtott.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-26 16:10:38
Csütörtökön a BEAC ceglédi vendégjátékával indul és a Sopron Baja elleni bajnokijával zárul a női pontvadászat 18. fordulója. A hosszú „hétvége” egyik slágermeccse lehet az FTC pécsi fellépése.
Ceglédi EKK (9., 5-12) – ELTE-BEAC (12., 1-16), csütörtök, 19 óra
A ceglédiek az utóbbi időszakban meglehetősen jó formába lendültek. A jóval esélyesebb csapatok ellen (ZTE, Sopron) tisztességesen álltak helyt, míg a rivális Szekszárdot megverték. Legutóbb azonban a hazai vereség után idegenben is kikaptak Cymmerék a Vasastól, igaz, szoros találkozón. A kérdés, megtörte-e mindez Újhelyi Gábor együttesét. A BEAC most van túl a „nehéz” heteken, a Győr, a Sopron és a Pécs elleni találkozókat követően már szorosabb meccsekre van kilátásuk a legutóbb a kispadról hiányzó Balogh Juditéknak.
ZTE NKK (4., 13-4) – Vasas-Basket (7., 6-11), péntek, 17.30
A zalaiak hatmeccses sikerszériában vannak, legutóbb például a Népligetből is győztesen távoztak Zsovárék. Úgy tűnik szépen lassan a sérültek is harcra készek, ráadásul legutóbb már Vida Anna is bemutatkozhatott a ZTE-ben. A Vasas két fordulóval ezelőtt a BSE ellen szakította meg hat meccsen át tartó vereségsorozatát. Legutóbb pedig a Ceglédet verték Diósadi Deák Éva játékosai igen fontos mérkőzésen. Ez a két siker erőt adhat a Vasas, amely képes lehet megszorongatni a ZTE-t.
Pécs 2010 (3.,15-2) – FTC (5., 11-6), péntek, 18 óra
Úgy tűnik a pécsiek visszataláltak a helyes útra a BSE elleni szoros győzelmet követően, Zseljko Djokics csapatára fontos találkozó vár az FTC ellen. Az ellen az FTC ellen, amely ősszel a Népligetben megszorongatta a baranyaiakat. Ez alapvetően a Fradi egész szezonjára igaz, hiszen a „kötelező” győzelmeket rendre hozza Farkas Sándor együttese, ám az esélyesebbek ellen már – többnyire szoros csatában – nem jönnek a sikerek. A hazaiaknál legutóbb saroksérülés miatt hiányzott Horváth Lilla, játékára szüksége lesz a Pécsnek.
Atomerőmű KSC-Szekszárd (10., 4-12) – UNI SEAT Győr (2., 16-1), szombat, 18 óra
A győriek szerdán szoros meccset játszott az Euroligában, jövő héten pedig a Jekatyerinburg ellen zárják első szezonjukat a legrangosabb európai kupában. Simon Zsófiának kiugrott a válla a prágai összecsapáson, kérdés, Füzy Ákosnak pihentetnie kell-e a jól teljesítő hátvédet. A szekszárdiak igazi hullámvasúton ülnek: négy vesztes meccs után a BSE otthonában már győzni tudtak Bálinték, ám a tabellán való előrelépéshez bravúrokra is szükségük lesz. A papírforma alapján ez nem valószínű, hogy szombaton következik be.
BSE-FCSM (11., 1-16) – DKSK MISI (8., 5-12), szombat, 18 óra
A Diósgyőr legutóbb december elején tudott bajnokit nyerni a Baja otthonában, amely bravúrosnak volt mondható. Azóta rendre vesztesen hagyták el a pályát Hadzsovicsék, ám tegyük hozzá esélyesebb ellenfeleikkel szemben. Legutóbb például a Sopron ellen teljesítettek igen szépen, ráadásul Farkasinszki, Reiner és a csapatot elhagyó Czirják nélkül. A BSE továbbra is meg tudja szorongatni ellenfeleit, ám a győzelmekhez szükséges rutin mintha hiányozni Puskás Artúr csapatából. Károlyi Andrea visszatérése ebből a szempontból akár a DKSK ellen is kamatozhat…
UNIQA-Euroleasing Sopron (1., 17-0) – Bajai NKK (6., 7-9), vasárnap, 18 óra
A bajaiak egy hete alaposan megizzasztották a Győr csapatát, és nyilvánvalóan ezúttal is erre készülnek a már kizárólag a bajnokságra koncentráló Sopron ellen is. A bajnok szép győzelemmel búcsúzott az idei Euroliga kiírástól és várhatóan a Baja ellen is megőrzik majd makulátlanságukat a magyar pontvadászatban.Kép: ztenkk.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-26 09:04:11
Honti Katáék csúcsrangadót nyertek Jekatyerinburgban, a magyar válogatott centerek csapatainak madridi randevúja után pedig Krivacsevics Tijana örülhetett a győzelemnek a női Euroliga utolsó előtti fordulójában
Az A-csoport, s egyben az egész forduló csúcsrangadóján biztosan nyert a Ros Casares Valencia Jekatyerinburgban 81-63-ra. A spanyol együttes minden negyedet megnyert, az első szakasz világszínvonbalú lehetett, ezt követően 29-23-ra vezettek Katáék. szünetben kerek tízzel "mente", s végül váratlanul sima győzelmet arattak egyik legnagyobb riválisuk otthonában. Ami magyar szempontból a Valencia győzelmében szépséghiba, hogy Kata játékára nem került sor,
A csoportban Kaunasban - vélhetően a Prágában helytálló UNI Seat Győr nem kis örömére - az a lengyel Gdynia tudott nyerni, amelyet Fűzy Ákos tanítványai oda-vissza megvertek, így aztán jó esély kínálkozik az Euroligában "elsőbálozó" győriek számára a 6. hely megszerzésére acsoportban.
A B-csopoertban a múlt héten a soproniakat letaglózó" Polkowice - némi mefglepetésre - csupán hosszabbításban tudott a nyeretlen Tarbes fölé kerekedni, s az 5 perces "túlóra" 18-15-ös lengyel sikere akár ey negyed-eredményeként is "elmenne".
A C-csoportban, Madridban sajnos gyakrolatilag teljesen elmaradt a két magyar válogatott center, Krivacsevics Tijana és Ujhelyi Petra a pályán történő összecsapása, köszönhetően annak, hogy a hazai Rivas Ecopolis edzője csupán 2 percre küldte pályára csapata Sopronból igazolt középjátékosát, aki ezalatt leszedett egy lepattanót.
Ujhelyi Petra 16 percet töltött a pályán a Wisla Krakkóban egyik korábbi csapata otthonában, s nem is ment neki rosszul a játék, hiszen 4 kísérletrből 3 sikeres volt. 6 pontja mellé begyűjtött 1 lepattanót, igaz volt 2 eladott labdája. A meccset amúgy a szünetben még 8 ponttal vezető Rivas nyerte 71-66-ra. Az új magyar szövetségi kapitány, Stefan Svitek együtese, a Good Angels Kosice fontos összecsapást nyert meg Kassán a francia Montpellier-vel szemben 70-61-re.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-25 20:11:42
Szép győzelemmel búcsúzott az idei Euroliga-idénytől a bajnoki címvédő Uniqa-Euroleasing Sopron együttese. A Győr tisztes helytállást követően szenvedett vereséget az esélyesebb USK Praha otthonában.Uniqa Eurroleasing Sopron - Famila Schio 69-54 (18-16, 14-4, 20-18, 17-16)Vagy félszáz szurkoló kísérte el a Schio csapatát, amely előtt az Orenburg hazai környezetben a Fenerbahce csapatától elszenvedett vereségével megnyílt az út a csoport harmadik helye felé.Több, mint másfél perc elteltével Erkic betörés után a vendégeknek szerzett vezetést. Rossz dobásokkal, eladott labdákkal kezdett a Sopron. a vendégek pedig idegesek voltak. rossz döntéseket hoztak. A negyed közepén Kuraszova és Horti révén fordított a magyar bajnok, ám a 6. percben is csak 4-2-t mutatott a tábla... A szakasz második felében felpörgött a Sopron, Fűrész vezetésével ellépett. A negyed hajrájában a csereként beküldött Macchi és Zavecz pontpárbaját láthatták a nem túl népes közönség.A második szakasz elején folytatódott a küzdelmes, de nem túl színvonalas játék, tartotta szűk előnyét a Sopron. Zónára állt át a Schio, s Fűrész köszönte szépen, átdobta egy szép hármassal. Hiába állt vissza emberfogásra a vendégcsapat, Kuraszova duplája s triplája után 10 pontra nőtt a soproni előny, az olaszok igen vérszegény támadójátékot nyújtottak, túl sok tudatosságot nem lehetett látni náluk, bár ez a hatékony hazai védekezés eredménye is lehetett.Szünet után beállt a vendégekhez az első félidőben derékbántalmai miatt nem játszó McCarville. Lendületesen is kezdtek a vendégek, s az időközben a 3. hibáját is begyűjtő Ford vezetésével fokozatosan zárkóztak fel. A nehéz pillanatokban Zavecz kosárral, majd Krnjicsnek címzett ügyes gólpasszal segítette csapatát, hamarosan ismét 10 fölé nőtt hazai előny. Sajnos McCarville bemelegedett, lepattanókat, kosarakat szerzett, Székely Norbert pedig a Ford-McCarville kettős ellen beküldte a Horti-Krnjics duót. Ez bejött, s a szakasz hajrájában a 10 pontos lélektani határ környékén tudta tartani előnyét a Sopron. Sőt, a negyed végén Németh és Horti révén még növelni is tudta előnyét a bajnok.A negyedik negyedet egészpályás letámadással kezdte a Schio, s Macchi vezérletével indult nagy rohamra, amikor Ford ziccerben "toporgott", s lépéshibát vétett. A túloldalon Fegyverneky ellentmondást nem tűrő betörésből fejezte be a hazai akciót. Ez átlendítette a Sopront a kisebb hullámvölgyön, s a Macchi és Ford vezette Schio minden felzárkózási kísérletét visszaverve szépen búcsúzott az Euroligától.Érdekességek a statisztikából:Sopron: Zavecz (17 p., 8/9 mezőny, 7 lep., 2 blokk), Fegyverneky (15 p., 6/10 mezőny, 6 lep., 7 gólp.), Kuraszova (14/3 p., 6/10 mezőny, 1/1 tripla, 7 lep.), Fűrész (9 p., 3/8 mezőny, 2/2 tripla).Schio: Ford (17 p., 6/14 mezőny, 14 lep.), Macchi (15 p., 6/14 mezőny, 0/4 tripla).USK Praha - UNI Seat Győr 74-63 (20-20, 27-16, 14-10, 13-17)Jól kezdett a győri együttes, ám 4-4 után Vitecková triplája egy 8-0-s, Milton-Jones vezette cseh roham cseh roham kezdetét jelentette. A szakasz második fele a győrieké volt, rendezték a védekezést, s Rasheed, Hollingsworth, valamint Vincze és Laklóth találataival 1 pontra feljöttek. Sőt, a győriek olyannyira belelendültek, hogy a negyed végén Rasheed büntetőivel meg is fordították az állást, s végül döntetlennel zárult a negyed. A második ugyan győri kosárral indult, de a prágiak egységes csapatmunkával egy 10-2-t bemutatva fordítottak, s elhúztak. Ebben a szakaszban egyértelműen a cseh csapat akarata érvényesült, szünetig megnyugtató előnyre tettek szert a hazaiak.A győri együttes becsületére legyen mondva ezúttal nem tört meg. Bár fordítani nem volt esélyük Fűzy Ákos tanítványainak, Hollingsworth, Sujanová, valamint a feladathoz felnövő Vincze és Laklóth révén partiban voltak a hazaiakkal. Összességében tisztes vereséget szenvedett a Győr, volt tartása Fűzy Ákos együttesének s ezt egy jóval erősebb ellenfél otthonában bizonyította.Érdekességek a statisztikából:Praha: Milton (14 p., 3/8 mezőny, 8/10 bünt., 7 lep., 10 kiharc. f.), Elhotová (12/6 p., 4/11 mezőny, 3 lep., 2 blokk), Burgrová (10 p., 4/7 mezőny, 6 lep.), Whalen (10 p., 7 lep., 5 gólp.).Győr: Hollingsworth (19 p., 6/8 mezőny, 7/7 bünt., 7 lep.), Sujanová (10 p., 5/13 mezőny, 5 lep.), Vincze (10 p., 5/7 mezőny), Ciglar (5 p., 2/13 mezőny, 0/5 tripla, 7 gólp., 5 ea. labda).
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-25 06:03:56
Utolsó előtti fordulójához érkezett a női Euroliga első szakasza, csoportköre, egyetlen együttes fejezi be holnap a csoportkört, s sajnos nem csak azt, hanem az egész sorozatot - a magyar bajnok Uniqa Euroleasing Sopron, amely az olasz Schio ellen szeretne szépen búcsúzni. A győriek számára sincs különösebb tétje a prágai összecsapásnak, mindkét magyar együttes a becsületéért harcol.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-24 06:17:32
"Magyaros" összecsapást rendeztek a múlt hét végén a spanyol élvonalban, s meglepetésre Császár Andrea együttese, a Joventud Mariana nyerni tudott a Rivas Ecopolis, azaz Krivacsevics Tijana csapata otthonában
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-23 21:30:34
Biztosan nyert idegenben a Sopron, a Győr és a Pécs, a két középcsapat, illetve a két alsóházi együttes küzdelmes összecsapásán pedig hazai siker született
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-20 18:57:19
Izgalmas, fordulatos rangadót nyert meg a Zalaegerszeg női csapata a Ferencváros otthonában, Vida Anna - bár nem ő volt a főszereplő - győzelemmel tért vissza a Fradi-pályára.FTC - ZTE NKK 52-59 (7-9, 14-19, 22-14, 9-17)Az óriási tétnek megfelelően igen idegesen kezdett a 4. helyért harcoló két színmagyar együttes. A nyitó szakaszt a ZTE nyerte -7-re de az eredményjelzőn akár az is állhatott volna: FTC - Zsovár Orsolya 7-9...A Fradi 2/19-es "találati arányt" produkált, de 15-9-re nyerte az első 10 percben a lepattanóharcot, 6 pattanót a vendégek palánkja alatt megszerezve, hazai részről a maga 4 pontjával Turóczi szerezte a pontok több,mint a felét.A második negyed Vida duplájával kezdődött, ennek jó két és fél hónapja örültek volna a fradisták, most azonban, hogy a válogatott bedobó Franciaországból hazatérve a nagy rivális Zalaegerszegen kötött ki, már jóval kevésbé voltak boldogak a zöld-fehér hívek. Englert és Süle kosaraival hamar egyenlített a Fradi, de a negyed közepén újra az egerszegiek következtek, s egy 8-0-s futással, Czukor vezetésével újra megugrottak. A félidő hajrájában, amikor a nem teljesen egészséges Horváth Zsófia pihent az egerszegieknél, a vendégek nem nagyon tudták megállítani Turóczit, aki szinte egymaga tartotta versenyben a hazaiakat. Amikor azonban újra szorossá tehette volna a meccset a Fradi, Szélesy dobott triplát, Varga kosara után pedig 10 pontra nőtt a zalaiak előnye. A félidő végeredményét Englert triplával állította be, szünetben 7 ponttal vezettek a vendégek. Turóczi kosár plusz büntetős akciójával indult a második félidő, ám Bukovszki és Zsovár révén 4 ponttal felelt a ZTE, Szélesy pedig már a harmadik "sapkát" osztotta ki a hazaiaknak, azaz a harmadik blokkját mutatta be. Tartotta 5 és 10 pont közötti előnyét a ZTE, amikor Turóczi egy triplát is beemelt. Ez lökést adott a Fradinak, a zalaiak lendülete pedig megtört. Englert is betalált távolról, Turóczi büntetőivel pedig egalizáltak a 8-0-s futást bemutató hazaiak. Gáll Tamás időt kért, csapata pedig új erőre kapott .Felpörgött a meccs, élvezetes, színvonalas lett a játék, a Fradiban Szlimák is megrázta magát, triplát dobott, majd dupla plusz büntetős akciója után átvette a vezetést a Fradi. Varga zsinórban szerzett 4 pontjával visszaszerezte a vezetést a ZTE, ám a negyed újabb támadó lepattanó után Hegedűs kosarával egyetlen pontos hazai vezetéssel zárult. Vida villanásaival - dupla, majd tripla - visszaszerezte a vezetést a ZTE. A hazaiak ismét kapkodtak, sok dobást rontottak, ráadásul legjobbjuk, Turóczi a 34 percben megkapta a 4. hibáját, Szélesy újabb duplája után ismét 6 ponttal vezetett a ZTE. A negyed közepe táján vagy 2 percig állt 45-51 az eredményjelzőn, a holtpontról Englert révén a hazaiak mozdultak el. Zsovár azonban ahogy a nyitó úgy a záró szakaszban is nagyot játszott, kritikus helyzetekben rendre tolt egyet csapata szekerén. Az utolsó percre fordulva Ruják kosarával 3 pontra jött föl a hazai csapat, ám az irányító létére a magát a mezőny legjobb lepattanózójává kinövő Bukovszki kosarával bebiztosította megérdemelt győzelmét a kiegyensúlyozottabb játékot nyújtó ZTE a hullámzó teljesítményt nyújtó Fradival szemben . Érdekességek a statisztikából:FTC: Túróczi (16 p., 4/10 dupla, 1/1 tripla, 5 bünt., 8 lep., 2 gp.), Szlimák (12 p., 2/9 dupla, 1/7 tripla, 5/7 bünt., 3-3 lep. és gp., Englert (10 p., 2/6 dupla, 2/7 tripa, 4 lep., 2 gp.), Ruják (4 p., 2/8 dupla, 0/2 tripla, 7 lep., 3-3 gp. és ea.).ZTE: Zsovár (17 p., 6/12 dupla, 1/2 tripla, 2/2 bünt., 3-3 lep és ea., 5 szerz., 2 gp.) Szélesy (15 p., 4/11 dupla, 1/2 tripla, 4/4 bünt., 5-5 lep .és szerz., 2 gp., 3 blokk), Varga (8 p., 3/6 dupla, 2/2 bünt., 6 lep.), Vida (7 p., 2/9 dupla, 1/3 tripla, 3 lep), Bukovszki (6 p.,3/5 dupla, 0/1 tripla, 12 lep.).Kép (slide): fradikosar.huKép: ztenkk.hu
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-20 17:05:00
Az UNI SEAT Győr horvát irányítóját, Iva Ciglart választották az Euroliga heti fordulójának legértékesebb játékosának. A győri együttes csütörtökön remek játékkal verte a litván VICI Aistes együttesét 90-70-re.A találkozón Ciglar parádés teljesítményt nyújtott: 36 játékperce alatt 32 pontot szórt, közte 4 triplával. Mindezt tette igen hatékonyan, hiszen 20 mezőnykísérletéből 12-t juttatott gyűrűbe és 4 büntetőt is a helyére küldött. De kiváló játékmester nemcsak a pontszerzésből vette ki hatékonyan a részét, hiszen 10 kiosztott gólpasszának köszönhetően dupla-duplát is jegyzett. Ráadásul a mérleg másik nyelvében mindössze 2 eladott labda szerepelt. 3 lepattanójával és 1 labdaszerzésével kiegészülve mindez 35-ös teljesítményindexet jelentett.A TOP15-ös listán egyébként a 6. helyen végzett a győriek amerikai centere, Quanitra Hollingsworth is, aki 13 pontot és 8 lepattanót szerzett az említett találkozón. A Sopron középjátékosa, Horti Dóra a 11. helyen található. A magyar válogatott játékos 18 pontot és 9 lepattanót gyűjtött a bajnoki címvédő Lengyelországban elszenvedett vereségén.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-20 12:03:20
Hiszek az emberekben. Pontosabban hinni akarok bennük. Nem gondolom, hogy az ember tökéletes és nem is kell annak lennie (még csak törekednie sem érdemes, mert mind gyarlók vagyunk és a nagy akarásnak megfeszülés a vége...), ám hinni akarom a mindannyiunkban ott szunnyadó jóság és kedvesség meglétét. Ez a hit viszont kitartó koncentrációt igényel...
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-20 08:21:45
Érdekes fordulóra kerül sor a hétvégén a női bajnokságban. Több szempontból is pikánsnak ígérkezik a ZTE népligeti vendégjátéka, a Fradi otthonában, de a Vasas - Cegléd és a Szekszárd - BSE összecsapáson is nagy izgalmak várhatóak.
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-19 18:54:00
Helyenként parádés játékkal Iva Ciglar vezetésével biztos 20 pont különbségű győzelmet aratott litván ellenfele fölött az UNI Seat Győr, amely megszerezte harmadik diadalát a sorozatban.
UNI Seat Győr - VICI Aistes 90-70 (20-19, 27-15, 19-18, 24-18)
A litván küldöttség legnevesebb tagja - szerencsére - a kispadon foglalt helyet. A sikerekben gazdag játékos pályafutása során rövid ideig Sopronban is megforduló Jurgita Streimikyte, a korábbi Európa-bajnok, aki a balti ország női kosárlabdázásában nagyjából hasonló "kaliber", mint mondjuk Sarunas Marciulionis a férfiaknál. Ő a kaunasi együttes másodedzője.
Ciglar gyors triplával adott alaphangot a mérkőzésnek, majd energikus betörés után Rasheed is betalált. A vendégek nem találták a győri csapat szervezett védekezésének ellenszerét, igaz ennek ára is volt, bő 3 perc elteltével Rasheed 2 hibával állt. Igaz, Fűzy Ákos tanítványai nem sokkal később már 9-0-ra vezettek. Időt is kért Sernius Mantas, a hazaiak mestere, s sikerült is rendeznie csapata sorait, Kuktiene triplájával megkezdte a felzárkózást a litván együttes, amely Pilypaitis vezetésével egy 8-2-es rohamot bemutatva feljött. Fűzy időkérése a jelek szerint nem volt olyan hatásos, mint kollégájáé, sorra adták el a labdákat tanítványai, fordított, sőt pár ponttal meg is lépett a Kaunas. A negyed végén Rasheed néhány igen szép megmozdulással - betörés, tripla, büntetők - tartotta versenyben csapatát, sőt Vincze szép kosarával végül hazai vezetéssel zárult a fordulatos játékrész.
A második elején váltott vezetéssel haladtak a felek, a vendégeknél Kemezys használta ki a palánkok alatt női mezőnyben nem mindennapi testi erejét. A szakasz közepén azonban a visszatérő Hollingsworth, valamint az újabb triplát beemelő Rasheed vezetésével 8 ponttal megugrott a Győr. A vendégeket ismét Kuktiene lendítette át a holtponton egy triplával. Szerencsére hamar jött a válasz a nem sokkal korábban jókora homályt dobó Nagy-Bujdosótól. Állandósult a pár pontos hazai vezetés, Rasheed és Simon betöréseivel nem tudtak mit kezdeni a vendégek. Fűzy sokat forgatta a csapatát, és a csereként beálló játékosok is hasznos megmozdulásokkal lendítették előre a csapatot, a 19. percben az immáron 18. pontját szerző Rasheed vezetésével 13 pontra nőtt a hazai előny, s ez is maradt a szünetben.
Szép akció végén Hollingsworth duplájával indult a második félidő, a rutinos Valentiene felelt rá triplával. "Elválaszthatatlan játszótársa" Ciglar a triplára 3 ponttal adott választ egy kosár plusz büntetős akció formájában. Ezután "elállt" a kosáreső, tartotta 15 pont körüli előnyét a Győr. A szakasz közepe -ahogy a második negyedben - ismét a győrieké volt, Ciglar ziccere,és a sarokból a jelek szerint magát nagyon "belövő" Rasheed újabb hármasa után közel 20 pontra duzzadt a különbség. A negyed második felében megtört a lendület, "túlpörgött" az addig fegyelmezetten, jól játszó győri együttes, ekkor a cserék - ellentétben az első félidővel - nem tudtak hozzátenni a játékhoz, a győriek felhozták, magukra húzták ellenfelüket, rég nem látott közelségbe, a 10 pontos lélektani határ környékére küzdötte fel magát a Kaunas. A kritikus pillanatokon ahogy kell, két légiós, Ciglar és Hollingsworth lendítette át a győrieket, 14 pontos előnnyel várták a záró szakaszt Fűzy Ákos tanítványai.
Csapkodó, mindkét fél részéről igen sok hibával tarkított játékkal indult a második félidő, de tartotta valamivel 10 pont fölötti előnyét a Győr. Aztán a védekezését szigorító vendégcsapattal szemben ugyan megvoltak a tiszta helyzetek, ám ekkor ezek kimaradtak, a vendégek viszont Kemezys és Kuktiene révén feljöttek 6 pontra, újra időt kért Fűzy. Ebben a kiélezett helyzetben Rasheed kihagyott két büntetőt, a túloldalon pedig Okokcyte egy nem éppen okos támadóhibával kipontozódott. Ekkor, 67-61-nél Iva Ciglar lépett elő, s zsinórban 9 (!!) pontot szerezve - kosár plusz büntetős akció után két tripla a negyed közepén 15 pontosra hizlalta akcióból az UNI Seat előnyét.
Ez volt a kegyelemdöfés, a litván időkérés után sem tört meg a Győr lendülete, 20 fölé nőtt a különbség - ennyivel kapott ki Fűzy Ákos együttese Kaunasban. A végén már az volt a tét, hogy összevetésben ki a jobb. Kemezys és a parádézó Ciglar pontpárbajának jegyében telt az utolsó másfél perc, s végül kerek 20 ponttal nyert a helyenként egészen kiválóan kosarazó győri csapat.
Érdekességek a statisztikából:
Győr: Ciglar (32 pont, 4 lepattanó, 10 gólpassz), Rasheed (22 pont, 3 gólpassz, 3 szerzett labda, 5 eladott labda), Hollingsworth (13 pont, 12 lepattanó, 4 szerzett labda)
Kaunas: Kemezys (21 pont, 3 lepattanó), Kuktiene (14 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 3 eladott labda), Pilypaitis (16 pont, 3 lepattanó, 3 gólpassz, 2 szerzett labda, 3 eladott labda)
Szerző: Kezdő5.hu
2012-01-18 22:24:20
A győzelmek rovatba húzhatott egy újabb stirgulát Honti Kata, Vajda Anna és Krivacsevics Tijana együttese a női Euroligában. A nemrég még Sopronban kosarazó center egy lepattanó híján dupla-duplát ért el a Rivas Ecopolis színeiben Brnóban