Szerző: Mihályfalvi Péter
2014-02-01 17:41:03
Az első félidőben meglepte a Hat Agro-UNI Győrt a ZTE NKK, ám Bencze Tamás csapata a harmadik negyedet 35-9-re megnyerve végül 77-59-es győzelmet aratott.
Szerző: Mihályfalvi Péter
2014-01-31 13:23:30
A 2014-es esztendőben sérülése miatt gyengébben teljesítő Latoya Williams távozott a PEAC-Pécs együttesétől.
Szerző: Botár László
2014-01-30 22:51:13
Nyerhető meccset veszett el az utóbbi napokban megfogyatkozó Kassa ellen a Győr a női Euroligában. A vendégek kezdtek jobban, s az első negyedtől a mérkőzés egy üldözőversenyre emlékeztetett. A Győr többször is megközelítette 2 vagy 4 pontra a szlovák bajnokot, amely azonban a kritikus pillanatokban mindig újítani tudott. A vendégek a nem teljesen egészségesen is remekül magyar válogatott centerük, a 24 pontig (9/14 dupla, 0/2 tripla, 6/7 büntető) és 8 lepattanóig jutó Krivacsevics Tijana vezérletével, nagyobb tapasztalatuk révén felülkerekedtek a határtalan akarással küzdő, de a kiélezett helyzetekben sokat hibázó győri együttessel szemben
Szerző: Botár László
2014-01-30 16:11:24
Két magyar válogatott játékos lépett pályára szerda este török földön a női Euroligában. Honti Kata és Quigley Alexandria együttese egyaránt alulmaradt
Szerző: Botár László
2014-01-29 20:40:23
Csütörtökön este az Euroliga tavalyi 4. helyezettjén, a Közép-európai Liga listavezetőjét, a Good Angels Kosice csapatát fogadja a HAT Agro UNI Győr női együttese
Szerző: Botár László
2014-01-29 19:59:35
Idei első ellenőrző felmérésükön vesznek részt női válogatottunk itthon játszó tagjai a Testnevelési Egyetem terheléses laboratóriumában. Természetesen Farkas Sándor a női szakág szakmai igazgatója, s egyben a női válogatott szövetségi kapitánya "koordinálta" a programot, s ennek kapcsán készséggel adott helyzetjelentést a női válogatott s szakág helyzetéről - úgy másfél évvel a magyar-román közös rendezésű Európa-bajnokság előtt
Szerző: Zsivera Gábor
2014-01-28 22:34:57
Daphanie Kennedy a Pinkk Pécsi 424 csapatába szerződött - írja a pécsi klub sajtóközleménye.
Szerző: Mihályfalvi Péter
2014-01-27 21:43:40
Remek harmadik negyedével 63-47-re győzött az Aluinvent-DVTK a PEAC-Pécs ellen a Közép-Európai Ligában. A Diósgyőr jól védekezve és a 20 pontos Raven vezetésével megérdemelten verte a Williamset nélkülöző PEAC-ot.
Szerző: Mihályfalvi Péter
2014-01-27 19:58:58
Igazi dobópárbajt vívott egymással a 38 pontot szóró szekszárdi Maja Scsekics és a 30-ig jutó Dragana Szvitlica. Ahogy a különcsatát, úgy az NBI-es bajnokit is az Atomerőmű KSC Szekszárd nyerte 90-79-re.
Szerző: Botár László
2014-01-27 16:25:12
Újabb hetet hagytak maguk mögött az amerikai egyetemeken kosarazó magyar lányok. Csapataik mérlege, ahogy az ő teljesítményük is, vegyes képet mutat.
Szerző: Botár László
2014-01-27 13:02:23
Újabb mozgalmas, változatos hetet hagytak maguk mögött a külföldön kosarazó magyar hölgyek. A közelmúltban Quigley Alexandria együttese elvesztette veretlenségét, Vincze Andrea csapata viszont megszerezte első győzelmét. Az olaszországi légió hibátlanul teljesített, Vajda Nusi pedig egy világsztárral vívott nagy párharcot.
Szerző: Mihályfalvi Péter
2014-01-25 22:01:19
Megnyerte utolsó Közép-Európai Liga mérkőzését a PINKK-Pécsi 424 együttese, amely 73-67-re győzött a Somorja otthonában. A fárasztó szlovákiai úttal tarkított összecsapáson Sarok Nikolett 18 ponttal volt a baranyaiak legjobbja.
Szerző: Rácz Zoltán
2014-01-25 21:15:57
Finoman szólva sem kímélte ellenfelét az Uniqa Euroleasing Sopron együttese. Öt percig volt érdekes a találkozó utána Hawkins vezérletével kanyarítottak tíz pontot a CEKK kosarába és ez olyannyira bénítóan hatott, hogy a mérkőzés további részében a fehér mezes együttes csak loholt az eredmény után, aminek nem lehetett más az eredménye mint tisztességes vereség.
Szerző: Botár László
2014-01-24 21:12:30
Idegenbeli sikere után hazai környezetben, ha nem is könnyen, is, de kiharcolta a továbbjutást a női Európa-kupában Vajda Anna csapata, a Botas Adana. Az együttes továbblépéséhez nagyon kellett a magyar válogatott játékos lenyűgöző játéka, igen izmos dupla-duplája
Szerző: Koppányi Szabolcs
2014-01-23 20:08:00
Az első meccs 32 pontos hazai veresége után idegenben csak 6-tal kapott ki a DVSK a török Istanbul Universitesitől az Európa Kupa nyolcaddöntőjében, ám így is kettős vereséggel búcsúzott. A második találkozó horrorisztikusan kezdődött, hiszen hússzal is vezetett már az ellenfél, de innen szépen talpra állt a Diósgyőr, s a tartása legalább megmaradt.
Szerző: Botár László
2014-01-22 20:12:20
Nem túl magas színvonalú, ám annál keményebb, küzdelmesebb mérkőzésen a tartalékos, Fegyvernky nélkül játszó, s az első félidő végén Simont is elveszítő Uniqa Euroleasing Sopron végig partiban volt a török sztárcsapattal, a Fenerbahce együttesével. Igor Polenek tanítványai óriásit küzdöttek, szenzációsan védekezve és 57 ponton tartották a Fenert, ám a végjátékban a valamivel pontosabb török együttes kerekedett felül. A soproni közönség vastapssal jutalmazta hatalmasat harcoló kedvenceit
Szerző: Mihályfalvi Péter
2014-01-22 20:05:45
Remek első negyedének köszönhetően 86-44-re győzött a Hat-Agro UNI Győr az MKB Euroleasing Vasas otthonában. A győriek egy elképesztő, 24-0-ás rohammal kezdték az összecsapást.
Szerző: Mihályfalvi Péter
2014-01-22 19:17:39
A ZTE NKK hazai pályán biztos, 72-55-ös győzelmet aratott az MTK-Budapest ellen a női NBI-ben. A hazai cserepad összesen 52 pontot szorgoskodott össze, közöttük a visszatérő Darida Csilla 18 pontig jutott.
Szerző: Mihályfalvi Péter
2014-01-22 17:39:36
A pécsi 14 pontos vereséget követően 21 ponttal kapott ki Moszkvában a jó erőkből álló Dinamo Moszkva ellen a PEAC-Pécs együttese az Európa Kupában. A baranyaiak a 78-57-es vereséget követően a legjobb 16 között búcsúztak a nemzetközi sorozattól.
Szerző: Botár László
2014-01-22 17:34:25
A svéd bajnokság 4. helyén álló Umea csapatához igazolt a korábbi válogatott, a Sopronnal több alkalommal is bajnokságot nyerő, korábban Franciaországban és Szlovákiában is kosarazó Németh Bernadett.