A Kontatto Fortitudo Bologna lesz Perlék ellenfele

A 2000-es évek első felében két olasz bajnoki címig és egy Euroliga döntőig jutó Fortitudo Bologna lesz Perl Zoltánék ellenfele az olasz másodosztály negyeddöntőjében - a magyar kiválóság farkasszemet nézhet az egykori pécsi Alex Legionnel.

Péntek este számoltunk be arról, hogy Perl Zoltán és csapata, a De Longhi Treviso Basket 3-0-s összesítéssel továbbjutott a Serie A2, az olasz másodosztály nyolcaddöntőjéből. Tegnap este az is kiderült, hogy a Kontatto Fortitudo Bologna lesz Perlék ellenfele a negyeddöntőben, miután a bolognai gárda 3-1-gyel továbbjutott pályahátrányból is a Moncada Agrigento ellen. Az első mérkőzést még 100-77-re elbukták idegenben, azután azonban óriásit fordult a párharc összképe - egy 57-51-es sikerrel vették el az Agrigento pályaelőnyét, hazai pályán pedig két tükörsima győzelmet (73-48, 80-58) arattak.

A Bologna neve ismerős lehet - nem a Virtusról van szó, hanem annak a Fortitudo Bolognának a jogutódjáról, amely kétszeres olasz bajnok volt a 2000-es évek első felében (2000, 2005), 1997-től 2006-ig zsinórban 10 olasz bajnoki döntőt játszott, 1977-ben Korac-kupa döntős volt, 1999-ben eljutott az Euroliga négyesdöntőjéig, 2004-ben pedig az első számú európai kupasorozat fináléjába is beverekedte magát - igaz, ott 44 pontos zakót kapott a Maccabi Tel-Avivtól. A klub komoly anyagi gondokkal küszködött ezt követően, 2012-ben meg is szűnt, de 2013-ban újraalapították, és a negyedosztályból két év alatt feljutottak a második vonalba - ez a második évük a Serie A2-ben.

A Bologna 18-12-vel ötödik lett a másodosztály keleti régiójában, ezért kellett pályahátrányból játszaniuk a nyugati csoport negyedik helyezettjével. A két gárda tehát játszott már egymással két mérkőzést az alapszakaszban, de Perl nem volt még a Treviso tagja egyiken sem. Az első meccset október 23-án 75-63-ra nyerte a hazai pályán játszó Treviso az Ancellotti, Decosey, Moretti, Fantinelli négyes vezetésével (a harmadik negyedben 13 pontot vertek ellenfelükre, 10 perccel a vége előtt már 18 ponttal álltak jobban), a második találkozón, január 29-én viszont a Bolognánál már ott volt az egykori pécsi húzóember, Alex Legion, aki 21 ponttal jártult hozzá csapata kiütéses, 30 pontos diadalához (83-53).

Legion mellett három igazi húzóembere van a Fortitudónak - Justin Knox és Stefano Mancinelli mellett az olasz válogatott Daniele Cinciarini. A többiek közül Michele Ruzzier, Matteo Montano, Luca Gandini, Leonardo Candi és Nazzareno Italiano azok, akik meghatározó szerepet játszhatnak egy-egy találkozón az alapszakasz és a rájátszás első köre alapján. Alapvetően a pályaelőnyből induló Treviso esélyesebbnek számít, de ez egy jóval komolyabb erőpróbának tűnik elsőre, mint amekkora a Trapani volt a nyolcaddöntőben.


A menetrend

1. mérkőzés: május 15., hétfő, 20:30
De Longhi Treviso Basket - Kontatto Fortitudo Bologna

2. mérkőzés: május 17., szerda, 20:30
De Longhi Treviso Basket - Kontatto Fortitudo Bologna

3. mérkőzés: május 20., szombat, 20:30
Kontatto Fortitudo Bologna - De Longhi Treviso Basket

4. mérkőzés: május 22., hétfő, 20:30 (ha szükséges)
Kontatto Fortitudo Bologna - De Longhi Treviso Basket

5. mérkőzés: május 25., csütörtök, 20:30 (ha szükséges)
De Longhi Treviso Basket - Kontatto Fortitudo Bologna

Foto, Slide - trevisobasket.it

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus