A spanyol liga elismerte a hibá(ka)t, de ez kevés a Realnak

A spanyol kupadöntő után a Real a bajnokság elhagyásával fenyegetőzött – a szövetség bocsánatot kért, amit viszont a Madrid nem fogad el...

Tegnap beszámoltunk róla, hogy az FC Barcelona Lassa-Real Madrid kupadöntő utolsó kosarát videózás után megadta a játékvezetői hármas, mivel nem vették észre, hogy Anthony Randolph szabályos körülmények között szerelte Ante Tomic közeli kísérletét. A Real sajtóértesülések a bajnokság elhagyásával fenyegetőzött a ligánál, ha az ACB nem ismeri el a hibát és nem kér elnézést. 

Időközben a madridi Marca napilap szerint a Real emellett azt követeli az ACB-től, hogy a játékvezetői hármast vagy tiltsák el több szezonra, vagy soha többet ne vezethessenek meccset a Madridnak. A fővárosiak nem hiszik, hogy szándékos csalás történt volna, szerintük egyszerűen ezek a játékvezetők nem alkalmasak többé profinak. 

Az ACB elnöke, Antonio Martín tegnap elismerte, hogy a játékvezetők hibáztak, viszont úgy fogalmazott, hogy a döntő utolsó perceiben több nagyon komoly játékvezetői tévedés történt (utalva itt a Barcás Singleton ellen elkövetett, sportszerűtlent súroló szabálytalanság miatti fújás elmaradására), ezek beárnyékolják a tornát, amely hangulat, szervezettség és a tévés közvetítések szempontjából is kiemelkedően jól sikerült. A vezető ígéretet tett arra, hogy több változást eszközölnek, első körben a televíziós közvetítésben is láthatják majd a nézők, hogy pontosan mit látnak a játékvezetők a videós visszanézések során. A következő szezonra történő játékvezetői felkészítés során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a videós visszanézések színvonalát javítsák technikai és emberi oldalról is. 

A játékvezetői testület (AEBA) is hosszú hivatalos nyilatkozatot adott ki, amelyben elismerik a hibákat, és minden szankciót elfogadnak, amelyet az ACB kiszab rájuk. 

A hírek szerint ugyanakkor Felipe Reyes és Facundo Campazzo, a Real két játékosa eltiltásra számíthat a meccs utáni viselkedésük és nyilatkozataik miatt. Rudy Fernandez sem finomkodott a döntő után, de tegnap már azt nyilatkozta, hogy nagyon nehéz együtt élni az esettel, de tovább kell lépni, ez már a múlt része. 

Érdekesség egyébként, hogy a Real nagyon nem vádolhatja részrehajlással Antonio Martínt, aki 1983 és 1995 között egy év megszakítással csak a fehéreknél játszott, hasonlóan Európa-klasszis bátyjához, a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt Fernando Martínhoz. 

A Real Madrid reakciója már koránt sem Rudy Fernandez belenyugvó véleményét tükrözte, konkrétan kijelentették, hogy a két közlemény messze van az elegendőtől, és az eset súlyához képest kevés konkrétumot tartalmaz arra nézve, hogy hogyan történhetett meg egy ekkora hiba, illetve az ACB és AEBA vállalásait szégyenletesen kevésnek ítéli meg. A madridiak elfogadják, hogy az emberi hiba benne van a sportban, de egzakt és részletes beszámolót várnak arról, hogy az a bizonyos, véleményük szerint a szabályokkal homlokegyenest ellentétes játékvezetői döntés hogyan, mi alapján született meg. A Real természetesen támogatja, hogy még szélesebb körben és még magasabb szinten lehessen használni videós rendszert, ugyanakkor ameddig a részletes beszámolót nem kapják meg, minden lehetőséget elképzelhetőnek tartanak a jövővel kapcsolatban - virágnyelven szólva ez azt jelenti, hogy fenntartják azt a fenyegetést, hogy elhagyják az ACB-t. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus