Franciaország: 3/3

Szoros meccsen verték a lengyeleket Parkerék - hosszabbításban nyert Bosznia Izrael ellen - Koponen kosarával győztek a finnek

 

A-csoport

Franciaország – Lengyelország 69-66 (14-14, 16-12, 22-21, 17-19)

Majdnem három perc telt el, mire megszületett az első pont – addig összesen nyolc dobást hibáztak el a csapatok. Ezután sem szakadt át a gát, bár a palánk alatt Gortat és Gobert összecsapott néhányszor és Diaw is villant párszor, a túloldalon Waczynski és Cel egy-egy triplával ellensúlyozta ezt, így az első negyed döntetlennel ért véget. A második játékrészben is majdnem három percig kellett várni az első francia pontra, Ponitkáék meg is lógtak egységgel – itt aztán Gobert villant védekezésben és támadásban is, egy 12-0-s futással erőt demonstráltak a gallok. A feléledt hazaiak ezt az előnyt meg is tartották a nagyszünetig, kihasználták ellenfelük eladott labdáit és jó előjelekkel várhatták a második félidőt.

A fordulás után is lendületben maradtak a franciák, kicsit többet vállalt Tony Parker, még inkább előtérbe került Rudy Gobert, aki a lengyelek egyik méregfogát húzta ki Marcin Gortat támadásbeli semlegesítésével. A játékrész második felében aztán talált megoldást Lengyelország, Waczynksi „megőrült” és egymás után három triplát süllyesztett el – hiába menekült előre Franciaország, a különbség vészesen csökkent. A záró etapban a gallok védekezése azért szigorúbbá vált, de támadásban nem tudták hozni a korábbi szintet, így a hajrában ismét villant Waczynski, az utolsó másfél percnek 65-62-ről vágtak neki a felek. Ekkor már inkább Gortat nyerte a Gobert elleni párharcot, így Tony Parker vállalta magára a támadásokat, ez pedig jó üzletnek bizonyult: beszórt öt pontot, kontrollálta a játékot, csapata pedig nem adta ki a kezéből a győzelmet, így három forduló után hibátlan a házigazda.

Franciaország legjobb dobói: Parker 16, De Colo 12/6, Gelabale 12
Lengyelország legjobb dobói: Waczynski 18/12, Gortat 10, Ponitka 10

Izrael – Bosznia-Hercegovina 84-86 – h. u. (29-16, 16-19, 15-25, 15-15, 9-11)

Ugyan a bosnyákok dobták az első kosarat, az első negyed teljes egészében a parádézó izraeliekről szólt: a tíz pontot beszóró Omri Casspi vezérletével futottak egy 11-0-s etapot és állva hagyták ellenfelüket. Ugyan Stipanovic becsülettel küzdött, nem tudták megállítani a jóval gyorsabban és pontosabban kosarazó Limonadékat, akik közel 80%-kal (!) dobtak mezőnyből – a második negyed elején azért Sutalo két gyors triplával megpróbálta felvenni velük a kesztyűt. A kinti dobásokkal közelebb is férkőzött Bosznia, ám a visszatérő Casspi kezébe vette a dolgokat, egymaga beszórt kilenc pontot és stabilizálta csapatát – ő húsznál, a különbség pedig tíznél járt a nagyszünetben.

A fordulás után meglepetésre nagyot fordult a meccs, Stipanovic a bosnyák válogatott élére állt, egymaga beszórt zsinórban hét pontot, majd a harmadik negyed hajrájában Gordic is fel tudott lépni mellé, egy nagy rohammal pedig a teljes hátrányukat eltüntették – a záró tíz percnek 60-60-ról futottak neki a felek. Itt a korábbiakhoz képest mindkét csapat több hibával játszott, kevesebb jó támadást láthattunk, a bosnyák támadójátékból pedig elfogyott az erő – hiába szereztek húsz pontot második esélyből, ha csak 40% alatt dobtak mezőnyből. Az utolsó perc faultokkal és büntetőkkel telt, de mikor már úgy érezték az izraeliek, hogy megvan a meccs, Kikanovic a dudaszó pillanatában hatalmas triplát süllyesztett el és hosszabbításra mentette a találkozót. Itt jobban kezdtek Casspiék, de Gordic tarthatatlannak bizonyult, az ő kosaraival tartották magukat a bosnyákok, majd jött a slusszpoén: öt másodperccel a vége előtt ismét Kikanovic villant, közelije pedig győztes kosárnak bizonyult – óriási csatában nyert Bosznia, Izrael elveszítette veretlenségét.

Izrael legjobb dobói: Casspi 29/9, Eliyahu 14, Mekel 14/6
Bosznia-Hercegovina legjobb dobói: Gordic 22/9, Kikanovic 17/3, Stipanovic 16

Finnország – Oroszország 81-79 (16-20, 20-18, 27-26, 18-15)

Nagyon pontos támadójátékkal nyitott mindkét fél, az első percekben alig-alig akadt rossz dobás – az oroszok a finnek eladott labdáit is kihasználták, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Bár addig inkább Koponenék irányítottak, az első negyed második felében már Zubkovék akarata érvényesült, a finnek támadójátéka kissé kifulladt, öt perc alatt öt pontot szereztek, így meg tudott lépni Oroszország. A második negyed elején Wright révén megsorozta ellenfelét és megfordította a meccset Finnország, majd amikor a túloldalon Vorontsevich elkapta a fonalat, Salin és Huff kinti dobásaival tartotta az előnyt. Ők ketten 14 egységet rámoltak be ebben a negyedben, de az említett Vorontsevich is beszórt hetet, így a kevesebb eladott labdával, több passzal játszó, a lepattanózást pedig megnyerő oroszok a félidő utolsó másodperceiben ismét fordítani tudtak.

A rendkívül halovány Petteri Koponen a harmadik negyed közepén szerezte első kosarát, addig túl sokat nem is kísérletezett – ezen felbuzdulva rögtön elsüllyesztette a következő dobását is. Ez a játékrész azonban egyértelműen az orosz Vitaly Fridzonról szólt, aki ihletett formában dobott ezekben a percekben: a tarthatatlannak bizonyuló dobóhátvéd egymaga 17 (!) egységet rámolt be, szinte csak ő tartotta meccsben csapatát. Koponen egyre inkább felpörgött és hátára vette övéit, de vagy Fridzon, vagy Vorontsevich, vagy Zubkov mindig válaszolni tudott - az utolsó két percnek egypontos orosz vezetésről feszültek neki a felek. Ez aztán már egyértelműen Petteri Koponenről szólt: a finnek irányítója minden támadást magára vállalt, sorozatban négy rontott dobás után pedig három másodperccel a vége előtt bedobott egy tempót - ez lett a győztes kosár. Ugyan az időkérés után még Fridzon megpróbált válaszolni, de lejött a gyűrűről - a sokat hibázó karmester így hős lett. 

Finnország legjobb dobói: Murphy 19/6, Salin 16/9, Koponen 12/6
Oroszország legjobb dobói: Fridzon 22/12, Vorontsevich 13/3, Khvostov 11/6

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus