Újabb 7 csapat kvalifikálta magát a Top 16-ba

A kontinens első számú klubsorozatában, a férfi Euroligában ma este nyolc mérkőzést rendeztek az alapszakasz-csoportkör nyolcadik fordulójának nyitónapján, s hét együttes ma biztosította is a helyét a legjobb 16 között. Ahol viszont nyílt maradt a verseny, ott egyre kuszábbak a szálak, a C-csoportban a Caja Laboral második idei győzelmével lehetetlen helyzetből hozta vissza az esélyt arra, hogy megmentse az idei szezonját, míg a Partizan Belgrade is egy újabb hazai blamát úszott meg az utolsó pillanatokban, így a D-jelű hatosban is nyílt a harc az utolsó, még kiadó Top 16-os pozícióért. Nézzük, hogyan alakult a játéknap!



A-csoport: Himki Moszkva (orosz, 5 - 3) - Cantu (olasz, 2 - 6) 77 - 53

Az A-csoportban a Himki Moszkva egy három fontos játékosa nélkül érkező Cantut fogadott, így az olaszok érdemben nem tudtak harcolni az életben maradásért, sima diadalával az EurópaKupa tavalyi győztese már biztosan tagja lesz a következő kör mezőnyének, míg Andre Trinchieri legénysége számára csak a Serie A küzdelmei maradnak. A 14 pontos, 6 gólpasszos Zoran Planinic most is szépen elirányította a Himkit, melynek azért hazai közönség előtt nem volt nehéz dolga a Jerry Smith és Marko Scsekics után Peitro Aradorit is elvesztő Cantuval szemben. A vendéglátóknál a 11 pontja mellett 4 blokkot is kiosztó monyát érdemes kiemelni, az ex-NBA-s orosz játékos utóbbi két mérkőzésén 10-ből 18-as triplamutatót tudhat magáénak mindennek tetejébe.

A Himki legjobb dobói: Planinic, Davis 14-14, Monya, Fridzon 11-11

A Cantu legjobb dobói: Markoishvili 16, Leunen 11, Brooks 9



A-csoport: Panathinaikosz (görög, 5 - 3) - Union Olimpija (szlovén, 2 - 6) 80 - 72

Ugyanebben a hatosban a Dylan Page-t jegelő Olimpija Ljubljana veresége is kellett ahhoz, hogy a Himki és a Panathinaikosz továbbjutása garantált legyen, a görögök picit nehezebben nyertek a vártnál, de a 13 pontja mellé 8 lepattanót begyűjtő, valamint 4 blokkot kiosztó Stephane Lasme hasznos játéka megint sikert jelentett a helléneknek. Aron Baynes (7 pont, 10 lepattanó) először nem ért el dupla duplát ebben a szezonban, de Jaka Blazic a maga 19 pontjával így is vitte a hátán a szlovéneket, amíg lehetett, de ez csak a szép búcsúhoz lehetett elég. A Pana egyébként most is Szofoklisz Szkorcanitisz nélkül diadalmaskodott, de legalább Andy Panko már visszatérhetett kisebb sérüléséből.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Ukic, Banks 14-14, Lasme 13

Az Union Olimpija legjobb dobói: Blazic 19, Muric 14, Prepelic 11




B-csoport: Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 6 - 2) - Elan Chalon (francia, 2 - 6) 78 - 73

A B-jelű csoportosulásban nem sok hiányzott a Chalonnak ahhoz, hogy meg tudja tréfálni a Maccabit Tel-Avivban, ám végül időben kapcsolt az izraeli bajnok a 19-et szóró Devin Smith, illetve a 17-ig jutó David Logan főszereplésével. A 10 pontja mellett 12 lepattanót is leszedő Shelden Williams szépen egészítette ki a Rush - Schilb duót támadásban és védekezésben egyaránt, de Kevin Houston, az új igazolás betlizett (2 pont, 3 gólpassz), a francia aranyérmes pedig már képtelen volt ritmust váltani az utolsó percekben, pedig a negyedik negyednek még a Chalon mehetett neki vezetéssel. A gallok ezzel búcsúznak az alapszakasz végén, a Maccabi pedig megtörvén kétmeccses negatív szériáját, biztosította helyét a Top 16-ban.

A Maccabi legjobb dobói: D. Smith 19, Logan 17, James 10

A Chalon legjobb dobói: Rush 17, Schilb 12, S. Williams, Tchicamboud 10-10



B-csoport: Alba Berlin (német, 4 - 4) - Asseco Prokom (lengyel, 1 - 7) 67 - 64

Ezzel párhuzamosan az Alba Berlin is megszenvedett a diadalért és a biztos továbbjutásért, de végül sikerült revansot vennie a lengyelországi vereségért Szasa Obradovics legénységének, mely az utolsó negyedben borzasztóan közel engedte magához a ma matematikailag is kieső Prokomot, ám 3 pont megmaradt a németek előnyéből, ez pedig Top 16-os kvalifikációt ért Deon Thompsonéknak. Az alapszakasz második felére nagyon szépen feljavuló Rasid Mahalbasic dupla duplázott (12 pont, 10 lepattanó), de a negyedik etapban jöttek az extra távoli kosarak is a lengyeleknél, ám Wood higgadtan büntetőzött, így célba értek a berliniek.

Az Alba legjobb dobói: Wood 13, Morley 13, Thompson 11

A Prokom legjobb dobói: Mahalbasic 12, Koszarek 10, Blassingame, Acker 8-8



C-csoport: Caja Laboral (spanyol, 2 - 6) - Olimpia Milano (olasz, 3 - 5) 64 - 62

A C-csoportban már majdnem 20 ponttal is égett a kiesés szélére sodródó Caja Laboral, mely a mélyponton összeszedte magát és legyűrte azt a Milanót, melyet korábban már idegenben is két vállra tudott fektetni, így hiába volt csupán a második győzelme ez a baszk gárdának, maradt még esélye a már Zan Tabak edzette Cajának az életben maradásra. Maciej Lampe egy 14 pontos, 12 lepattanós dupla duplával támadt fel poraiból, pedig vele szemben az Euroliga mostani szezonjának egyik legjobb centere, a görög Buruszisz (11 pont, 10 lepattanó) állt. Sergio Scariolo együttesét sikerült összesen 20(!) ponton tartania a nagyszünet után a baszkoknak, akik végül lélekemelő diadalt arattak. A győztes találatot egálnál a francia Heurtel szerezte egy szép betörés után, de jár az elismerés az előtte egyenlítő triplát dobó San Emeteriónak is, nagy győzelem volt az a baszkok részéről.

A Caja Laboral legjobb dobói: San Emeterio 17, Lampe 14, Heurtel 11

A Milano legjobb dobói: Langford 16, Cook 14, Buruszisz 11 



C-csoport: Cedevita Zagreb (horvát, 2 - 6) - Anadolu Efes (török, 5 - 3) 73 - 81

A Cedevita Zagreb és az Anadolu Efes is megmérkőzött egymással, ahol a horvátok bizony nagy esélyt szalasztottak el régi-új vezetőedzőjükkel, Aco Petroviccsal a kispadon, de a találkozó derekán futott 22-2-es vendég rohamból csak rengeteg energiát mozgósítva tudtak visszakapaszkodni. A 21-et szóró Farmar és a hazaiaknál 24 egységig jutó Bracey Wright dobópárbajába bele-bele szólogatott Erden, illetve Gelabale, de csapatként a hajrát is jobban bírta a török gárda, mely ezzel a sikerrel biztosította a helyét a legjobb 16-ban, de matematikai sansza maradt még a Cedevitának is.

A Cedevita legjobb dobói: Wright 24, gelabale 18, Andric 12

Az Efes legjobb dobói: Farmar 21, Vujacic 17, Gönlüm 11



D-csoport: Brose Baskets Bamberg (német, 2 - 6) - CSZKA Moszkva (orosz, 7 - 1) 89 - 97

Dionte Christmas 21 pontos Euroliga egyéni csúcsával és Milos Teodoszics idén elég ritkán látott higgadtságával (19 pont, 9 gólpassz, 0 eladott labda) végül nagyobb izgalmak nélkül lehozta a végjátékot a CSZKA Moszkva Bambergben a D-csoport mai rangadóján, úgyhogy a németek egyelőre még nem váltották meg a továbbjutást jelentő jegyüket. Az sem elhanyagolható, hogy s vendégek bevethették Nenad Krszticset, aki legutóbb nem tudott játszani, a szerb center 18 ponttal és igen minőségi játékkal oktatta a fiatal német magasembereket, ma támadásban egyébként is szinte tökéletesen működött a CSZKA gépezete, de jár a dicséret a Bambergnek is, mely hatalmasat harcolt és felvette a kesztyűt a sokkal esélyesebb gárda ellen is.

A Bamberg legjobb dobói: Jacobsen 18, Gavel 16, Nachbar 15

A CSZKA Legjobb dobói: Christmas 21, Teodoszics 19, Krsztics 18



D-csoport: Partizan Belgrade (szerb, 2 - 6) - Lietuvos Rytas (litván, 1 - 7) 75 - 74

Ugyanebben a hatosban a Partizan Belgrade annyira felengedte a Lietuvost, hogy a litvánoknak még labdájuk is volt az egyenlítésre vagy a meccs megnyerésére, de elszórakozták az utolsó sanszukat, így a szerb bajnok megszerezte második győzelmét és visszaszállt a Top 16-ért folytatott küzdelembe. A vendégek szerb ifjonca, Nemanja Nedovics  nagyon meg akarta mutatni honfitársainak, 16 pontjával és 19 VAL-jával a vendég alakulat legjobbja volt, ráadásul triplájával már nyerőnek is tűnt a Lietuvos az utolsó percben ám jött az amerikai Gordon és egy szép belépés után közelről megszerezte a győzelmet érő találatot a Partizannak, de ahogy említettük, még egy akciót ki kellett védekezniük Dusko Vujosevics tanítványainak. A Rytas nagyon nehéz helyzetbe került mai vereségével, de számukra sem lehetetlen a továbbjutás kiharcolása.

A Partizan legjobb dobói: Bertans 14, Lucsics 13, Muszli 12

A Lietuvos legjobb dobói: Nedovics 16, Radosevic 15, Seibutis, Blums 12-12



A csoportok állásai erre a linkre kattintva tekinthetőek meg!


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus