ACB Liga - elődöntő 2. kör: Kiesés szélén a Valencia és az Unicaja!

Drámai végjátékban harcolta ki a katalán óriás a 2-0-ás vezetést a Valencia ellen, amely így nagyon közel került a kieséshez! Az Unicaja is hasonló szituációba került, miután - az első kört szinte lemásolva - egy végtelenül izgalmas hajrában veszített a regnáló bajnokkal szemben. Nézzük meg, hogyan alakult a spanyol bajnokság elődöntőjének második fordulója! (+STATISZTIKÁK, VIDEÓK)

Valencia Basket Club – FC Barcelona: 59 – 60 (22-12, 9-16, 12-18, 16-14)

Ante Tomic a mennybe repítette a Barcelonát, míg a Valenciát a kiesés legszélére! Pedig brilliánsan kezdett a hazai egylet: Romain Sato és Justin Doellman irányításával állva hagyta a gránátvörös-kék hadat (22-9), ezzel is bizonyítva, hogy a pszichés teher, a fizikai fáradtság és a sérültek ellenére egy percig sem mondott le a döntőbe való jutásról. De Juan Carlos Navarro hármasával valamelyest kozmetikázott klubja első negyedbeli halvány produkcióján (22-12). A folytatásban más felfogásban lépett parkettre a vendég együttes: híres védekező játékát alkalmazva hosszú percekre megbénította Velimir Peraszovics legénységének offenzív játékát; valamint Victor Sada ismét jó ütemben mozgatta társait, zárkózott a katalán óriás (22-17). Vladimir Lucsics büntetőivel tört meg a Valencia gólcsendje, amelyet bár Justin Doellman egységei követtek, a hazaiak mégis borzalmas etapot produkáltak: összesen kilenc pontot termeltek; míg a vendégek Marcelinho Huertas és Ante Tomic akcióival egyre inkább kapaszkodtak – az első félidőt csupán egy kosárnyi fórral zárták az alapszakasz ezüstérmesei (31-28). Mindkét fél rengeteg hibával tarkította játékát, ezúttal is inkább a küzdeni akarás jellemezte a párharcot. A harmadik szakasz eleje a vendég szlovén magasember dominanciájáról szólt: Erazem Lorbek fineszes megoldásaival a mérkőzésen először átvette az irányítást a Király Kupa döntős együttes (33-37). Nagyot harcolt a Valencia: Sam Van Rossom és Justin Doellman vitték vállukon csapatukat, - ezúttal - hihetetlenül izgalmas hajrára volt kilátás (43-46). Minden erejét összeszedte a Romain Sato-Sam Van Rossom-Rafa Martinez fémjelezte Valencia, de a nagy vendég lepattanó fölény (32-44) miatt nem tudta leszakítani magáról Xavi Pascual tanítványait (55-54). A végjátékban ismét a liga MVP, Doellman villant (59-58), ám maradt még idejük visszatámadni a katalánoknak. Előbb Juan Carlos Navarro próbálkozott, amelynek lepattanóját Ante Tomic összekaparta, majd kiosztotta Marcelinho Huertasnak. A brazil játékmester triplája is lecsorgott, de a horvát magasember ismét el tudta hozni a játékszert; majd az idő rövidsége miatt úgy döntött maga oldja meg a feladatot: ismét kiválóan használta magasságbeli fölényét, horga pedig a gyűrűben landolt! A maradék két másodpercben nem volt már esélye az egyébként egységesebben pattogtató Valenciának kicsikarnia a diadalt: drámai végjáték után került nagyon közel a kieséshez. 

A Valencia Basket Club legjobb dobói: Doellman 16/6, Van Rossom 13/6, Martinez 9/3
Az FC Barcelona legjobb dobói: Huertas 11/3, Tomic – Lorbek 9 – 9, Navarro – Papanikolau 8/6 – 8/6

A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 2-0 a Barcelona javára.

A mérkőzést összefoglaló videó:

Joey Dorsey-t nagyon meglepték:

Az utolsó bő egy perc hihetetlen drámája:

Kosztasz Papanikolau ismét nagyon hasznosan játszott - a meccs végét eldöntő találatkor pedig örömében még egy kisebb bukfencet is "bemutatott":

Real Madrid – Unicaja Malaga: 89 – 87 (22-26, 22-22, 26-18, 19-21)

Nehéz megfelelő szavakat találni a Malaga elképesztő performanszára, hitére, küzdeni akarására: a párharc mindkét játéknapján nagyon közel járt a csoda eléréséhez! Péntek este hosszabbításban veszített a Real Madrid ellen; ám ez nem törte meg Fran Vázquezék lelkesedését! Nagy elánnal kezdett mindkét fél, de ezúttal a Királyi Gárda ragadta magához az irányítást (11-6). Ám nem sokáig: Jayson Granger és Ryan Toolson periméterről céloztak kiválóan, míg Fran Vázquez nemcsak pontgyártásban, de a támadó lepattanók visszaszerzésében is jeleskedett (22-26). Rudy Fernández kiválóan szállt be az összecsapásba: a spanyol ászt kézsérülése sem hátráltatta, egyértelműen kezébe vette a karmesteri pálcát. Vendég oldalon azonban az egykori madridos Carlos Suárez is legszebb napjait idézte: hibátlan dobóformájával tartotta néhány egységnyi fórját az Unicaja (44-48). Ahogy az első rangadón, a harmadik etap ekkor is az Euroliga finalista szája íze szerint alakult: Sergio Llull és Felipe Reyes látványos megoldásaival ellépni látszott a bajnokcsapat. Joan Plaza kénytelen volt visszaküldeni Fran Vázquezt, akit fault problémái miatt jegelt. A dupla-duplához közel járó magasember (18 pont, 9 lepattanó) új lendületet vitt csapata játékába, ennek ellenére sikerült Sergio Rodriguezéknak megtartaniuk lélegzetvételnyi előnyüket (70-66). A záró negyedben szigorított defenzív elemein a hazai egylet: ekkor megtörni látszott az alapszakasz negyedik helyezettje (78-69). Joan Plaza tanítványai azonban nem adták meg magukat és egy 2-7-es etapot repesztve újra nyílttá tették a találkozót másfél perccel a rendes játékidő vége előtt (80-76). Hihetetlen adok-kapok alakult ki a hajrában: előbb Nik Caner-Medley triplája hozta vissza a vendég győzelmi reményeket (84-83), majd úgy tűnt - szintén - a 6,75-ös vonal mögül Rudy Fernández végleg eldöntötte a mérkőzés érdemi részét (87-83). Lelki erejét megtartotta a vendég alakulat és Txemi Urtasun elképesztő válaszával továbbra sem nyugodhatott meg Pablo Laso legénysége (87-86). Az utolsó másodpercek a taktikai faultokról szóltak: előbb Sergio Rodriguez állhatott a büntetővonalra, akinek csuklója nem remegett meg: mindkét dobását értékesítette. Túloldalon Jayson Granger azonban az egyiket kihagyta, ám az andalúzok így is megkapták a lehetőséget: Felipe Reyes ugyanis mindkét büntetőjét elvétette, a lepattanót pedig - ki más - mint Fran Vázquez tépte le. Az idő azonban kevésnek bizonyult és Jayson Granger félpályás dobása még csak palánkot sem ért - ez pedig a Királyi Gárda újabb sikerét jelentette. A döbbenetes festékbeli fölény ellenére nem sikerült a vendégeknek elvenniük a Real Madrid pályaelőnyét: Nikola Miroticék összesen annyi lepattanót szedtek, mint amennyi támadó pattanóval (!) "megajándékozták" ellenfelüket (18-38). 

A Real Madrid legjobb dobói: Fernández 18/9, Llull 17/3, Reyes 15
Az Unicaja Malaga legjobb dobói: Granger – Vázquez 18/6 – 18, Suárez 16/9, Toolson 11/9

A három győztes mérkőzésig tartó párharc állása: 2-0 a Real Madrid javára.

A mérkőzést összefoglaló videó:

Az utolsó másfél perc izgalmai:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus