A harmadik negyedben robbantott Hanga és a Baskonia

Az első félidőben még szoros mérkőzést játszott az Andorrával a Baskonia, a harmadik negyedben viszont Hanga Ádám révén robbantottak a vendéglátók, és gyakorlatilag 10 perc alatt eldöntötték a maguk javára a találkozó sorsát.

Spanyol bajnokság, alapszakasz, 4. forduló
Baskonia Vitoria Gasteiz (3-1) - MoraBanc Andorra (2-1) 95-77 (28-25, 20-19, 36-21, 11-12)

Shengelia, Blazic és Larkin vezetésével jobban kezdett a hazai gárda, gyorsan elhúztak 8-9 ponttal, majd Josh Akognon is jól szállt be a padról, a játékrész utolsó percét azonban elrontották, 28-19-ről Burjanadze révén feljött az Andorra 28-25-re a negyed végére. A második felvonás elején a vendégek Walker és Schreiner révén még a vezetést is átvették, a 15. perc végén 42-36-ra vezettek, ám innen egy 12-2-vel zárta a félidőt a Baskonia, úgyhogy megint náluk volt a fór 20 perc játék után (48-44).

A harmadik negyed bizonyult döntőnek, miután Hanga, Akognon és Shengelia vezetésével 17-4-gyel nyitottak a vendéglátók az első szűk négy percben, 17 pontra nőtt a távolság a két együttes között, innen pedig már nem volt visszaút az Andorra számára. A vendégek egyszer még visszajöttek 12 pontra, de a Baskonia reagált, Hanga triplája után pedig 19 pont volt a differencia az utolsó negyed előtt (84-65). A záró 10 perc már csak formalitás volt, rengeteg volt a hiba mindkét oldalon, de a hazaiak simán győztek 95-77 arányban.

Hanga Ádám ezúttal is hasznosan és sokoldalúan játszott, ahogyan szokott. 28 perc alatt 13 pontot szerzett (3/5 dupla, 2/5 tripla, 1/2 büntető), volt 6 pattanója, 4 gólpassza, 2 blokkja, illetve 3-3 beütött és kiharcolt faultja. 19 VAL-ja csapatában a harmadik legjobb volt Shengelia és Akognon mögött, +29-es +/- mutatója pedig messze a legjobb az egész mezőnyben.

A Baskonia legjobb dobói: Akognon 20/12, Shengelia 19/3, Hanga Ádám 13/6, Blazic 13/3.

Az Andorra legjobb dobói: Shermadini 15, Burjanadze 14, Walker 11/6, Albicy 10/6.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus