BL: kiélezett meccsen maradt alul a Falco

A magyar csapat a mérkőzés jelentős részében előrébb járt, de végül rosszul jött ki a hajrából.

Bajnokok Ligája, L-csoport

Rytas Vilnius – Falco Volvo Alpok Autó Szombathely 91-88 (25-27, 21-26, 18-14, 27-21)

Jobban kezdte a meccset a Falco és hamar ötpontos előnybe is került, már az első percekben betalált mind az öt szombathelyi kezdő, ami jó előjelnek tűnt, de nem adta magát könnyen a litván csapat. Az első negyed leginkább Váradi megvillanásairól szólt, aki 7 pontot és 3 gólpasszt jegyzett a nyitó játékrészben, és erre alapozva előrébb is járt a Falco. A folytatásban sikerült növelni az előnyt, ekkor ugyanis eljöttek Benke percei, aki 10 pontot szerzett a második negyedben, ebből nyolcat a félidő hajrájában, de Váradi két másodperccel a nagyszünet előtt elsüllyesztett triplája is kellett a hétpontos előnyhöz. Az első félidőben egészen elképesztő hatékonysággal dobott a magyar csapat, 75%-os mezőnymutatóval és 6/7 sikeres triplával állt, ugyanakkor a 8 eladott labda és a 4 engedett támadólepattanó miatt sokkal kevesebbet is próbálkozhattak, így látótávolságon belül tudott maradni a Rytas.

A második félidő Keller kosarával indult, viszont ezt követően rövid idő alatt több hibát is elkövettek a Falco játékosai, Clark tripladobás közben faultolta ellenfelét, Golomán két labdát is eladott, míg Váradi egy támadóhibával jelentkezett, de a Vilnius nem tudott élni az előtte adódó lehetőségekkel, három perc után így is hét ponttal álltak jobban a szombathelyiek (50-57). A hazaiak próbálták leküzdeni a hátrányukat, és egyszer feljöttek -4-ig is, de a Falco rendezte a sorait a negyed második felére és Perl duplájával 10 pontosra nőtt az előny (55-65). A harmadik negyedet azonban nem sikerült jól lezárni, egy 9-2-s futással felzárkózott a Vilnius, teljesen nyílttá téve az utolsó 10 percet. A negyedik negyed két hazai kosárral indult, és az első negyed óta először vette át a vezetést a Rytas (69-67). A Falco játékosai a következő percekben sorra harcolták ki a büntetőket, így sikerült elállítani a vérzést, Golomán, Perl, Barac, Benke és Keller is mehetett a vonalra, majd Golomán ismét odaállhatott két büntetőhöz. 4:15-tel a vége előtt Váradi triplája nagyon fontos pillanatban jött (81-82), viszont a következő támadásnál Perl eladott labdáját Speedy Smith egy 2+1-es játékkal büntette meg, majd Benke rossz dobása után triplát dobtak a litvánok (87-82). Perl kosarával zárkózott a magyar csapat, majd ismét ő talált be Benke passza után, így 75 másodperccel a vége előtt 87-86-os állásnál kértek időt a hazaiak. Ezt követően dobást hibázott a Vilnius, de Perl válasza is kimaradt, majd Golomán faultja után Buva küldött a helyére két büntetőt. 31 másodperccel a vége előtt Perl betalált, és egy jó védekezés után 7 másodperc maradt az órán, de a labda visszakerült a hazaiakhoz, úgyhogy Váradinak így faultolnia kellett, és Smith nem is hibázott a vonalról. Az utolsó támadásnál Benke dobott az egyenlítésért, de a kísérlete kimaradt, így végül kiélezett meccsen alulmaradt a Falco.

A Vilnius legjobb dobói: Buva 20/3, Kariniauskas 17/9, Butkevicius 13/9.
A Falco legjobb dobói: Benke 17/6, Perl 16, Váradi 13/9.

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Fotó: championsleague.basketball

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus