FIBA Europe Cup: Az Alba lehet az első továbbjutó

Az Alba Fehérvár ma este 18:00-tól a portugál FC Portót látja vendégül, és győzelem esetén a FIBA Europe Cup első továbbjutója lesz a következő csoportkörbe.

FIBA Europe Cup, Első Csoportkör, F csoport, 4. forduló
Alba Fehérvár (magyar, 3-0) - FC Porto (portugál, 1-2)
2018.11.06., kedd, 18:00 (TV - DIGI Sport 1, 17:45)

A Portóról az első egymás elleni összecsapás előtt már írtunk hosszabban is, és miután 96-92-es hosszabbításos vereséget szenvedett a portugál együttes az Albától, nem lett jobb a helyzete.

Az azóta lejátszott öt találkozójából négyet elveszített Moncho Lopez együttese. A portugál bajnokságban legutóbb a listavezető Benfica otthonában kapott ki a Porto (93-88), a múlt héten pedig nyerni tudott a Rilski Sportist elleni idegenbeli FIBA EC mérkőzésen (81-88), ez már a klub jobbik arcát mutatta, ám előtte a portugál bajnokságban előbb a Terceira saját közönsége előtt (75-86), majd a Lusitania idegenben (85-78) verte a lisszaboni együttest - a két említett csapat mindössze 2-3-as mérleggel szerénykedik, ahogy egyébként ezek után a Porto is, és a bajnokság második felében szerénykedik. A FIBA EC második fordulójában a Varese is megverte a portugálokat (84-75), akik tehát nem a legjobb formában érkeznek erre a találkozóra.

Az Alba ennek épp az ellentettje, hiszen a bajnokságban és a FIBA Europe Cupban is 4-4 győzelmet aratott zsinórban, tehát már 8 találkozó óta nem talált legyőzőre. Lóránt Péterék ráadásul nem egy-egy ember jó teljesítményére kénytelenek támaszkodni, nagyon szépen eloszlanak a terhek az utóbbi időben, és még ha nem is mindig lehengerlő játékkal rukkoltak elő, a végén behúzták a mérkőzéseket.

A tét egyértelmű: győzelem esetén az Alba Fehérvár együttese lesz az egész FIBA Europe Cup mezőny első csapata, amely továbbjut a következő csoportkörbe, két fordulóval az első szakasz lezárása előtt. Nem szabad természetesen lebecsülni a portugálokat, vannak hasznos, jó játékosaik is, de sem az állományuk nem annyira erős, ami miatt ne az Alba lenne az esélyes, sem a mutatott formájuk nincs olyan szinten, ami kérdőjelessé tehetné, hogy ha a székesfehérvári alakulat akárcsak megközelíti az elmúlt egy hónapban mutatott játékát, akkor nyer. Masszív favorit Dzunics Braniszlav együttese, minden esélye megvan a sikerre és a továbblépésre, sőt, gyakorlatilag ez most a papírforma - a találkozó nehézsége talán pont az lehet, hogy most realizálni kell az esélyeket, amelyek egyértelműen a magyar alakulat felé billennek.

A mérkőzést a DIGI Sport 1 17:45-ös műsorkezdettel élőben közvetíti, de az élő internetes stream elérhetőségét is közzétesszük a délután folyamán!

Hajrá Alba, hajrá magyar kosárlabda!

Fotó, Slide - fiba.basketball

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus