Utolsó hazai AL-meccse előtt az Olaj

Jó ideig biztosan utolsó hazai Adria Liga meccse előtt áll a Szolnoki Olaj KK együttese, hiszen ahogy arról a klub tájékoztatta a közvéleményt, a csapat jövőre nem indul a délszláv bajnokságban. Holnap este 17:00-tól a Mega Vizura látogat a Tiszaligetbe az idei kiírás alapszakaszának 25., utolsó előtti fordulójában, lezárva ezzel egy két éves periódust. Hogy mi várható a találkozón, azt lássuk kicsit részletesebben is!

Adria Liga, alapszakasz, 25. forduló
Szolnoki Olaj KK (magyar, 8-16, 12.) - Mega Vizura (szerb, 10-14, 9.)
2014.03.22., szombat, 17:00 (TV - Sport2, 16:45)

A szerbek sikeresen teljesítették a saját korlátaikon belüli céljaikat, hiszen simán elkerülték a kiesést - hogy jövőre is indulnak-e, az persze a szerb bajnokságban megszerzett helyezésüktől függ majd -, és a középmezőnyben fognak végezni a tabellán.

A Szolnok elleni, 12. fordulóban aratott győzelmük után 6-6-tal álltak. Itt jött legrosszabb idei sorozatuk: 5 meccset elvesztettek zsinórban, tudták azonban stabilizálni teljesítményüket. Az elmúlt 7 mérkőzésből 4-en diadalmaskodni tudtak megint, úgyhogy 10-14-gyel állnak a 9. pozícióban. Érdekesség, hogy az utolsó négy meccsükön mindig az idegenbeli csapat nyert - sem ők nem tudtak hazai pályán győzni, sem ellenfeleik, mikor nekik kellett idegenbe menniük.

Egy fontos változás történt játékosállományukban, mióta nem találkozott a két csapat. Kezdő erőcsatáruk, Nemanja Radovics a spanyol Murcia játékosa lett februárban. Helyére azonban nem kisebb név érkezett, mint a tavaly is az együttest erősítő Novica Velicskovics, aki a német kirakatcsapattól, a Brose Baskets Bambergtől tért haza ideiglenesen, a játékidő miatt. Felépült a már szerb válogatott Nemanja Krsztics is, úgyhogy két új névvel "gazdagabbak" az előző összecsapás óta.

Várható rotáció:
Micics - Dangubics - Krsztics - Velicskovics - Varda
Miljenovics - Avramovics - Reljics- Lukovics - Jokics

Sok minden nem változott a Radovics-Velicskovics cserével sem az együttes játékában. A legtöbb pontot ők szerzik az Adria Ligában (81.38), de a legtöbbet is ők kapják. A harmadik legjobb mezőnyszázalékuk van (46.4%), de leginkább a ketteseknek köszönhetően, a triplákat tekintve csak a középmezőnybe tartoznak (31.42%). A legtöbb pattanót szedik össze (34.46), de ez az általuk diktált magas tempó, gyors játék és sok dobás miatt nem is meglepő.

Nagyon jó elöl a csapatjátékuk, a legtöbb gólpasszal dolgoznak (18.42), de a nagy tempóba sok hiba is csúszik, a legtöbb eladott labda is az ő nevükhöz fűződik (14.75). A második legkevesebb faulttal dolgoznak (21.54), ezért is kaphatnak nagyon sok pontot - messze a leggyengébb pontjuk a védekezésük, de nem akarják, hogy kifújják őket -, de a második legtöbb faultot is rajtuk ütik (23.88%)

A "csak" cserehátvédet játszó Nenad Miljenovics a 4. a liga MVP listáján (16.96), de ott van a Top10-ben Ratko Varda is a 8. helyen (14.68). A veterán bosnyák center a pontlistán a 6. (14.64) és a 3. legpontosabb büntetődobó (82.35%). Miljenovics is nagyon sokoldalú, hiszen a 8. legjobb büntetőző (76.7%), a 6. legtöbb gólpasszt adja (5.04)  és a 3. legtöbb faultot rajta ütik.

A két, VAL alapján első számú játékos mellett a két fiatal, NBA-s potenciállal is rendelkező titán, Vaszilije Micics és Nikola Jokics érdekesek még leginkább a szerbek keretében. Az alig 20 esztendős irányító, Micics a 10. legjobb mezőnyszázalékkal rendelkezik (46.54%), a 3. legtöbb gólpasszt adja (5.83), a 3. legtöbb labdát lopja (1.57), de a legtöbb labdát ő adja el (3.57). A még alig 19 esztendős magasember, Jokics a 4. legjobb mezőnyszázalékkal rendelkezik (51.54%), övé a legjobb kétpontos mutató (64.2%), a 6. legjobb pattanózó (6.5), ebből csak a támadópalánk alatt a 4. (2.67), a 4 .legtöbb blokkot osztja ki (0.96) és a 7. legtöbb faultot üti be (3.38), igazi mindenes.

A jó védekezés természetesen most is fontos, de nagyon nem lesz egyszerű dolga ilyen szempontból Dragan Alekszics együttesének, a BeoBasket által birtokot Mega Vizura nagyon sok borsot tört már támadásban a legnagyobbak orra alá is - Micics kettő-kettői halálos ak, nagyon jó helyzeteket vállalnak általában és ezért pontosak is. Emellett viszont támadásban talán most a szokásosnál több helye lesz az Olajnak, mert mint azt említettük, a Mega Vizura "hátramenetben" kifejezetten gyengén muzsikál.

Az Olajról pár napja tudni, hogy jövőre nem indul már az AL-ben, és azt ugyan nem tudni, szándékozik-e majd visszatérni valamikor a magyar együttes, az szinte biztos, hogy jó ideig ez az utolsó Adria Ligás meccs a Tiszaligetben. Az utolsó fordulóban a bemutatkozóhelyen, Novo Mestóban vesz búcsút az AL-től a Szolnok, úgyhogy a közönséget most lehet utoljára kiszolgálni ebben a sorozatban, a EuroChallenge négyesdöntő elérésétől függetlenül ez jó motiváció lehet mindenkinek a klubnál.

A találkozót a Sport2 csatorna élőben közvetíti 16:45-ös műsorkezdettel!

Hajrá Szolnok, hajrá magyar kosárlabda!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus