Horvátország elkapta a spanyolokat, gálázott Argentína

Jobban akart Horvátország, Gasolék elbuktak - Ginobiliék 15 triplát dobtak, a litvánok majdnem kikaptak harmincpontos előnyből.

B-csoport

Brazília - Litvánia 76-82

Türelem, takarékláng, tudáskülönbség. Már az első negyed hajrájában megnyugtató előnyt épített ki Litvánia, türelmesen megvárták, amíg a brazilok elsietik a játékaikat és kihasználták az adódó lehetőségeket. Nyugodt, pontos, könyörtelen játékot játszottak Valanciunasék, egyénileg senkit nem lehet kiemelni közülük, de csapatként annyival ellenfelük felett álltak, hogy félgőzzel is simán lejátszották ellenfelüket. A fordulás után azonban visszavettek Maciulisék (17 eladott labda, könnyelmű dobások) és igyekeztek lemenedzselni a meccset, de a lelkes brazilok ebben nem voltak parnterek - óriási energiákat mozgósítottak és szorossá tették a hajrát. A litvánok végül büntetőkkel, egy-egy kulcsfontosságú jelenettel megőriztek az előnyükből hat pontot, így bár leadták harmincpontos fórjukat, sikerült győzelemmel kezdeniük a tornát. 

Elmaradt bravúr. Hatalmas elánnal kezdtek a brazilok, a hazai közönség támogatását élvezve nagy lendülettel vetették bele magukat a meccsbe. Ez öt-hat percig jelentett eredményt, onnantól leginkább csak a kapkodás, túlsegítés látszott, elöl-hátul halmozták a hibákat, a második negyed közepén pedig húsz pontra nőtt a különbség - úgy tűnt, hogy itt el is dőlt a találkozó. A második félidőben a csapat élére állt Leandro Barbosa (21 pont, 8/17 mezőnyből), sorra hozta az extra kosarakat és az utolsó percekben reális esélyük volt az egyenlítésre - ez végül elmaradt, a szurkolók nem tudták belehajszolni a sikerbe a válogatottat. 

Brazília legjobb dobói: Barbosa 21, Neto 14/3, Hilario 11
Litvánia legjobb dobói: Kalnietis 16/6, Jankunas 15/3, Seibutis 11/9

Horvátország - Spanyolország 72-70

Az utolsó negyed a horvátoké volt. A spanyolok már 14 ponttal is vezettek a találkozó folyamán, de Horvátország nem adta fel és a negyedik negyedben lejátszotta a pályáról esélyesebbnek tartott ellenfelét. Elöl-hátul hatalmas játékokat mutattak be Saric-ék, a 23 pontos Bogdanovic végig komoly veszélyt jelentett, bő egy perccel a vége előtt pedig egy támadópattanóval és egy labdaszerzéssel a vezetést is átvették. A záró tíz percben öt támadópattanót jegyzett a gárda, majd az utolsó pillanatokban Dario Saric blokkolta Pau Gasol egyenlítőnek szánt dobását, ezzel megnyerte a meccset csapatának - óriásit küzdött és védekezett a horvát válogatott. Még az is belefért, hogy az említett Saric csak 1/7-et dobjon mezőnyből, hogy Hezonja megálljon öt pontnál és hogy Simon triplái sem üljenek - az akarat és a védekezés elég volt a sikerhez. 

Nem pörgött fel Spanyolország. A két NBA-magasember, Pau Gasol (26 pont, 11/17 mezőnyből, 3/4 tripla, 9 lepattanó) és Nikola Mirotic (19 pont, 7/14 mezőnyből, 4/8 tripla) megtette a magáét, velük nem igazán tudott mihez kezdeni a horvát válogatott, a többiek viszont nem voltak túl aktívak ezen az estén. A két sztárra építve így is magabiztos előnyt építettek ki a hispánok, de Simonék keménységére nem volt válaszuk, gyengén dobtak, elvesztették a lepattanócsatát, a végén pedig Gasol sem tudott már csodát tenni. Meglepő, de nem érdemtelen győzelmet aratott Horvátország, a spanyolok pedig méretes pofont kaptak kezdésként...

Horvátország legjobb dobói: Bogdanovic 23/9, Plalinic 11, Simon 10
Spanyolország legjobb dobói: Gasol 26/9, Mirotic 19/12, Rodriguez 10/6

Nigéria - Argentína 66-94

Argentína élvezte. Már a mérkőzés elején egyértelműen látszott, hogy mire számíthatunk, Ginobiliék egy 11-0-s futással nyitottak, félidőben tizenkilenc pont volt a különbség, a fordulás után pedig már a szórakozásé volt a főszerep. A dél-amerikai válogatott végül tizenöt triplát süllyesztett el 44%-kal, az említett Ginobili (12 pont, 5 pattanó, 5 gólpassz) mellett Scola (18 pont, 9 pattanó), Garino (15 pont, 6 pattanó) és a padról beszálló Campazzo (19 pont, 5 gólpassz, 6 labdaszerzés) is villogott, így nagyon könnyedén arattak győzelmet. Sergio Hernandez végül minden játékosát pályára küldhette, a különbség húsz-harminc egység körül ingadozott a második félidőben - holnap Horvátország ellen már aligha lesz ilyen egyszerű dolguk az argentinoknak.

Lawal megsérült. Alig három perc telt el a meccsből és máris el kellett hagynia a parkettet Shane Lawalnak, a Barcelona játékosának, aki egy lepattanóért vívott csatában érkezett rosszul a talajra. A térde sérült meg és nem is tudott már visszatérni, ez pedig komoly érvágás volt Nigéria számára, igaz, a vereséget nem foghatják erre - ahogy arra számítani lehetett, a játék minden elemében elmaradtak Argentínától. Egyedül a csapatkapitány Diogu (15 pont, 13 lepattanó, 2 blokk) dicsérhető, valamint a padról 5/5-öt dobó Ogide és a szintén hatékony Ere jutott még tíz pont fölé.

Nigéria legjobb dobói: Diogu 15/6, Ere 14, Ogide 11
Argentína legjobb dobói: Campazzo 19/15, Scola 18/3, Garino 15/3

A női tornán bemutatkozott a Team USA és 121-56-ra ki is ütötte Szenegált - emellett viszont három szoros mérkőzést rendeztek a második játéknapon. A spanyolok 65-59-re múlták felül Szerbiát, az ausztrálok öt ponttal verték meg a törököket, a franciák pedig egyetlen egységgel bizonyultak jobbnak Fehéroroszországnál, így az A-csoportban ők és az ausztrálok már két-két győzelemnél járnak. Ma 17:00-től az amerikai válogatott Spanyolországgal csap össze, 19:15-től Szerbia Kanadával játszik, majd Japán-Brazília és Szenegál-Kína találkozókat nézhetünk meg.

Fotó: FIBA.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus