Szvetiszlav Pesics maradt Hanga Ádám edzője

Az FC Barcelona Lassa hivatalosan is bejelentette, hogy a szerb szakember irányítja a katalán klubot a következő szezonban is.

Az FC Barcelona Lassa hivatalosan is bejelentette, hogy Szvetiszlav Pesics marad a csapat vezetőedzője a következő idényben is.

Mint ismert, a szerb szakember szezon közben vette át a katalán sztárklub irányítását Sito Alonsótól, és a Barca már az ő vezetésével nyerte meg a spanyol kupát. Az Euroligában azonban ő sem tudta a legjobb nyolc közé vezetni a gránátvörös-kékeket, a bajnokságban pedig a Kirolbet Baskonia ejtette ki a Barcelonát az elődöntőben. Rövid távon össze tudta szedni az együttest, de az idény végén sok sérültje is volt a csapatnak, és visszatért a szezon első felében látott nagyon hullámzó teljesítmény is - ettől függetlenül benne látják a megoldást a klubvezetők a továbbiakban is.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus