EC, 2. forduló: Körvonalazódnak az erőviszonyok

A EuroChallenge második fordulójában remekeltek a német, olasz , francia és belga csapatok, de nagyon jól szerepeltek a VTB Liga reprezentánsai is. Két hosszabbításos és több pontzuhatagos meccs is jutott a hétre, összefoglalónkban minden főbb eseményről beszámolunk.

(Az eredményekre kattintva érhetők el a hivatalos statisztikák.)

A-csoport

Ratiopharm Ulm (GER, 2-0) – SPM Shoeters Den Bosch (NED, 1-1) 91-82

Dominálta a Den Bosch elleni meccset az Ulm, az elejétől a végéig vezettek a germánok. A hazai előny rendre 10 és 20 pont között mozgott, biztosan hozta tehát az újabb győzelmet a német csapat. 23 percnél többet egyetlen hazai játékos sem töltött a parketten, kilencen dobtak 7 és 15 pont között, abszolút eloszlottak tehát a terhek. A hollandoktól Brandyn Curry (26/12 pont, 4 lepattanó, 3 labdaszerzés) emelkedett ki.

 

Enel Basket Brindisi (ITA, 1-1) – Södertälje Kings (SWE, 0-2) 90-69

A még viszonylag szoros első negyed után fokozatosan ellépett a Brindisi a Södertäljétól, és gond nélkül nyerte meg első hazai meccsét. A meccs képe nagyon hasonlított a csoport másik mérkőzésén látottakhoz, de a végén a különbség itt még annál is nagyobb lett. A taljánoktól nagyszerű napot fogott ki Demonte Harper (17/6 pont, 7 lepattanó, 4 labdaszerzés), Delroy James (21/9 pont, 5 lepattanó), Seketoure Henry (17/3 pont) és Dejan Ivanov (15/3 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) is, ez a négyes 65 százalékkal (48/31) dobta a Brindisi pontjainak jelentős részét, ami kimagasló szám.


A következő forduló programja:
SPM Shoeters Den Bosch – Södertälje Kings
Ratiopharm Ulm – Enel Basket Brindisi 

 

B-csoport

EGIS Körmend (2-0) – CS Energia Rovinari (ROU, 1-1) 77-76

A mérkőzésről részletes beszámoló IDE KATTINTVA olvasható!    

 

Tartu University Rock (EST, 1-1) – PBC Lukoil Academic Szófia (BUL, 0-2) 71-59

A Romániában elszenvedett nagyarányú veresége után javítani tudott a Szófia ellen a Tartu, az észtek simán intézték el az így már 0-2-vel álló vendégeiket. A középső két negyedet nyomta meg alaposan a Tartu, mindössze 19 pontot kaptak 20 perc alatt, ekkor dőlt a mérkőzés. Valmo Kriisa (19/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Janar Talts (19/3 pont, 7 lepattanó) voltak a hazaiak vezérei, utóbbi játékos ezen a meccsen érte el az 500 lepattanós határt az EC-ben. A Tartu a jövő héten Körmendre látogat, ahol remélhetőleg az első körben mutatott formáját mutatja majd.


A következő forduló programja:
EGIS Körmend – Tartu University Rock 
CS Energia Rovinari – PBC Lukoil Academic Szófia

 

C-csoport

Boras Basket (SWE, 1-1) – Okapi Aalstar (BEL, 2-0) 67-91

Nagy formában van a szezon elején az Okapi, a második meccsüket is simán nyerték a belgák, miközben hazájuk bajnokságát is veretlenül vezetik hat forduló után. Minden negyedet megnyertek a vendégek, az elején még jól helytálló Boras ellenállását fokozatosan megtörték, végül pedig nagyon könnyedén zsebelték be a győzelmet. Az Okapiban sokakat megillet a dicséret, igazi csapatmunkával operáltak a kék-fehérek, egyedül Iona Tofi (20/3 pont, 7 lepattanó, 11/9 mezőnyből) emelhető ki közülük, elsősorban kiváló hatékonysága okán.

 

Fraport Skyliners Frankfurt (GER, 1-1) – Bakken Bears Aarhus (DEN, 0-2) 74-64

Felállt az Okapi elleni, közel 40 pontos zakóból a Frankfurt, és ha nem is könnyen, de hozta a Bakken elleni meccset hazai környezetben. Az első félidőben majdnem végig vezettek a Majna-partiak, nagyszünetre azonban már fordítottak a dánok (37-38), és jó darabig nem is adták ki a kezükből az előnyt. A záró felvonást villámrajttal kezdték a hazaiak, a 12-2-es szakasz olyan előnyt jelentett, amit már nem tudtak visszahozni a vendégek, Jonas Bergstedt (23/3 pont, 8 lepattanó, 7/6 mezőnyből) remek játéka ellenére sem.


A következő forduló programja:
Bakker Bears Aarhus – Okapi Aalstar
Fraport Skyliners Frankfurt – Boras Basket

 

D-csoport

Tofas SC Bursa (TUR, 0-2) – BC Astana (KAZ, 2-0) 102-106 h.u.

Hatalmas gödörből állt fel az Astana a Tofas otthonában, és egy pontgazdag, közönségszórakoztató meccsen végül hosszabbításban nyertek a vendégek, ezzel magukat nagyon jó helyzetbe hozták, a Tofast viszont mélyre taszították. 22-4-gyel kezdett a házigazda, minden sült ekkor a törököknek. Így kezdeni azonban mindig veszélyes, bőven volt még idő hátra, a momentum pedig szépen lassan átkerült a feléledő Astana oldalára. Az utolsó másodpercekben egy visszapöcizett labdával kiegyenlítettek a kazahok, a hosszabbításban pedig már nekik kedvezett a nagyobb lendület és a szerencse. Kiváló teljesítményekben természetesen nem volt hiány egy ilyen 200 pont feletti meccsen, J’Covan Brown (34/12 pont, 7 lepattanó, 15/12 mezőnyből), Rasid Mahalbasic (31 pont, 7 lepattanó, 15/12 mezőnyből) és Jerry Johnson (19/3 pont, 11 gólpassz) egészen extrák voltak vendégoldalon. A Tofasban Chinemelu Elonu (17 pont, 11 lepattanó, 4 blokk, 9/8 mezőnyből), Lamar Patterson (27/12 pont, 7 lepattanó), Dashaun Wood (22/15 pont, 5 gólpassz) és Andre Smith (21/6 pont, 4 lepattanó) együttes kiváló teljesítménye is kevés volt ezúttal.

 

CSM Oradea (ROU, 0-2) – Avtodor Szaratov (RUS, 2-0) 74-101

Az Astana mellett a másik VTB Ligában edződő csapat, az Avtodor is újfent nyerni tudott, így ebben a csoportban már az elején eldőlni látszik a továbbjutó helyek sorsa. Az oroszok elképesztően dobtak (77/40, 52%), aminek köszönhetően idegenben 100 pont fölé jutottak, ami elismerésre méltó performansz. Az elején egy 19-2-es, majd ezt megfejelve egy 10-0-s etappal adta meg az alaphangot az Avtodor, ahol Courtney Fortson (16 pont, 8 gólpassz, 7 lepattanó, 3 labdaszerzés, 9/7 dupla) szervezte kiválóan a játékot. A hét 10 pont fölé jutott vendégjátékos közül Alekszej Vzdikalkin (21/12 pont, 3 labdaszerzés) és a padról beszállva Micah Downs (21/12 pont) voltak a legeredményesebbek.


A következő forduló programja:
CSM Oradea – Tofas SC Bursa 
Avtodor Szaratov – BC Astana

 

E-csoport

JSF Nanterre (FRA, 2-0) – Sport Lisboa Benfica (POR, 0-2) 80-68

Nem volt izgulnivalója a Nanterre-nek a Benfica ellen, a hazaiak már az elején dűlőre vitték a dolgokat. Kyle Weems (19/9 pont, 6 lepattanó) a 19 pontjából 13-at az első negyedben szerzett, ekkor robbantottak a gallok, amivel gyorsan elhúztak, és megalapozták könnyed győzelmüket.

 

Belfius Mons-Hainaut (BEL, 2-0) – Kataja Basket (FIN, 0-2) 71-62

A Mons-Hainaut a Benfica elleni idegenbeli sikert a Kataja legyőzésével tette igazán értékessé, így nagyon jó helyzetből várhatják a folytatást. A Katajának ez volt zsinórban a kilencedik idegenbeli EuroChallenge veresége, és ez a sorozat Robert Arnold (21/9 pont, 9 lepattanó) remek teljesítménye ellenére sem szakadt meg. A belgáknak nem volt könnyű dolguk, de a végére azért néhány remek periódus után biztosították győzelmüket. Jamie Billie (21/9 pont, 10 lepattanó) volt a hazaiak legjobbja, az ő vezetésével diadalmaskodott csapata.


A következő forduló programja:
Kataja Basket – Sport Lisboa Benfica
JSF Nanterre – Belfius Mons-Hainaut 

 

F-csoport

Atomerőmű SE (0-2) – Magnofit Güssing Knights (AUT, 2-0) 70-80

A mérkőzésről részletes beszámoló IDE KATTINTVA olvasható!

 

CSU Mobitelco Cluj-Napoca (ROU, 0-2) – Trabzonspor Medical Park (TUR, 2-0) 80-81 h.u.

A Paks forduló előtti reményeinek megfelelően nyert a Trabzonspor Kolozsváron, bár az Atom csalódást keltő veresége miatt ez az eredmény kevésbé lényeges, mint fordított esetben lett volna. A Trabzonspor nagyon mélyről jött fel, 49-34-nél már 15 pont is volt a különbség a felek között. Ebben a tekintetben, illetve a végjátékot illetően is van hasonlóság e meccs és a Tofas-Astana derbi között, hiszen itt is egy visszapöcizett labda hozta meg az egyenlítést. A múlt heti hős, Sean Marshall (11/3 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) volt ennek az elkövetője, a hosszabbításban viszont átvette a stafétát Dwight Hardy (27 pont, 15/11 dupla), aki a túlórában szerzett 11 török pontból 8-at egymaga jegyzett, ezzel megnyerte a meccset a vendégeknek. Jövő héten a Paks számára már kötelező a győzelem Romániában, de ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat.


A következő forduló programja:
CSU Mobitelco Cluj-Napoca – Atomerőmű SE 
Trabzonspor Medical Park – Magnofit Güssing Knights

 

G-csoport

Le Mans Sarthe Basket (FRA, 2-0) – KTP Basket (FIN, 1-1) 71-52

Alaposan sikerült lelassítania a Le Mansnak a múlt héten 108 pontot termelő, és a bajnokságban is 84,2 pontot átlagoló KTP-t. Ezúttal mindössze 52 pontot tudott összehozni a finn alakulat, ez a pocsék dobóforma mellett a francia védekezést is dicséri. A házigazdák sokkal több játékost tudtak közel azonos játékidővel forgatni, ez a fizikális előny pedig győzelmet is ért, felőrlődtek a KTP játékosai a meccs végére.

 

Bonprix Biella (ITA, 1-1) – Port of Antwerp Giants (BEL, 0-2) 97-96

Látványos meccsen otthon tartotta a két pontot a másodosztályú Biella, ráadásul az izgalmakra sem lehetett panasz ezen a találkozón. 12-szer változott a 40 perc alatt a vezető csapat személye, Alan Voskuil (30/18 pont, 8 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Kyle Fogg (31/18 pont, 4 gólpassz, 4 lepattanó) pedig különcsatát vívtak, ami a meccshez hasonlóan döntetlen közeli eredménnyel zárult, mindketten 6-6 triplát süllyesztettek el egymás gyűrűjében. Végül azonban mégsem a támadás, hanem egy jó védekezés döntötte el a meccset, 3 pontos hazai előnynél nem jutott dobóhelyzethez a triplavonalon túlról az Antwerpen, a dupla és a hátralévő pár másodperc pedig kevés volt a fordításhoz.


A következő forduló programja:
KTP Basket – Port of Antwerp Giants
Bonprix Biella – Le Mans Sarthe Basket

 

H-csoport

Cmoki-Minszk (BLR, 0-2) – BC Siauliai (LTU, 2-0) 91-94

Képtelen meccset nyerni a Minszk, a VTB Ligában elszenvedett hat zakója után az EC-ben is újra kapituláltak, így könnyen lehet, hogy ez a sorozat is elmegy számukra ebben a kemény csoportban. Pedig ezúttal minden esélyük megvolt a beloruszoknak a győzelemre, de a végig nagyon szoros meccs hajráját a Siauliai bírta jobban. Két pont volt egy perccel a vége előtt a különbség a vendégek javára, ekkor mindkét félnek megvoltak a lehetőségei, melyekkel egyikük sem élt. Faultolnia kellett innen már a Minszknek, ez azonban a veszett fejsze nyele volt már, így értékes győzelemmel gyarapodott a Ryan Olander (23 pont, 4 lepattanó, 14/11 mezőnyből) vezette litván gárda. A hazaiak legjobbja Branko Mirkovics (18/12 pont, 8 gólpassz, 5 lepattanó, 3 labdaszerzés) volt.
    

Jenyiszej Krasznojarszk (RUS, 1-1) – Usak Sportif (TUR, 1-1) 86-68

Szibériai matinéval kezdődött a szerdai program, hiszen magyar idő szerint már 13.10-kor elkezdődött a Jenyiszej és az Usak összecsapása. A nagy időeltolódás, vagy éppen más miatt, de az Usak nem tudta felvenni a ritmust, így nagyon simán hozta a meccset az orosz alakulat. Donell Cooper (2 pont, 11 gólpassz) remekül irányított, 10 gólpasszára mindössze egyetlen eladott labda jutott, ő volt a mozgatórugója csapatának, amiből nagyon jól megéltek a többiek.


A következő forduló programja:
Usak Sportif – BC Siauliai
Jenyiszej Krasznojarszk – Cmoki-Minszk


A forduló MVP-je:
J’Covan Brown (34/12 pont, 7 lepattanó, 3 gólpassz, 8/8 dupla, 7/4 tripla, 36 index pont – Astana)


A forduló kategóriánkénti legjobbjai:
Pont: 34 – J’Covan Brown (Astana)
Lepattanó: 16 – Travis Taylor (Güssing)
Gólpassz: 11 – Jerry Johnson (Astana), Donell Cooper (Jenyiszej)
Labdaszerzés: 4 – Demonte Harper (Brindisi)
Blokk: 6 – Dounia Issa (Le Mans)

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus