Euroliga: Hangáék ma este a Barcához látogatnak

A Laboralra újabb nagy rangadó vár, Ádámék az idén egyszer már legyőzött Barcelona vendégei lesznek az ötödik forduló záró meccsén.

A Laboralra újabb nagy rangadó vár, Ádámék az idén egyszer már legyőzött Barcelona vendégei lesznek az ötödik forduló záró meccsén. A Malaga és az Efes hasonlóan fontos találkozót játszik egymással, a Loko és a Himki tovább szilárdítanák jó pozícióikat, a Pana pedig már most a kiesés elkerüléséért küzd.

 

Top16, 5. forduló

E-csoport

Unicaja Malaga (spanyol, 2-2) – Anadolu Efes (török, 2-2) (20.00)

A Fenerbahce és a Lokomotiv mellett/mögött az E-csoportban a Malaga és az Efes is jó eséllyel pályázik a másik két továbbjutó helyre, így mondani sem kell, hogy mennyire fontos lehet a két csapat egymás elleni összecsapása. Az eddigi eredmények alapján a Malagát nevezhetjük meg a meccs favoritjának, hiszen mindkét csapat megnyerte a két hazai találkozóját, az idegenbelieket pedig elveszítette. A két keret ereje azonban nagyon hasonló, így egy esetleges török siker sem lenne meglepő, tényleg csak a hazai pálya az, ami inkább a Malaga mellett szól.

Crvena Zvezda Telekom (szerb, 2-2) – Lokomotiv Kubany (orosz, 3-1) (20.00)

A két isztambuli sztárcsapat, az Efes és a Fenerbahce elleni vereségekből nagyszerűen talpra állt a Crvena Zvezda, hiszen azóta Athénban a Panathinaikosz ellen és otthon a Malaga ellen is meglepően magabiztos győzelmet arattak a szerbek. Ezt a remek formájukat hoznák a Lokomotiv ellen is Jovicsék, akiknek az önbizalmát esetleg csak a Partizan ellen elveszített hétvégi örökrangadó csorbíthatja. A Lokomotivnak még nem volt szüksége talpra állásra eddig, hiszen a Fener elleni szoros vereség alkalmával is bőven volt esélyük a győzelemre az oroszoknak, akik viszont az Efes és a Pana elleni végjátékokat sikerrel vették. Ha a jó kezdésük után a Pionirt is bevennék a vasutasok, úgy egészen jól állnának a Top16 első harmada után.

Panathinaikosz (görög, 1-3) – Darüssafaka Dogus (török, 0-4) (20.45)

Kötelező a győzelem a Panathinaikosz számára a Darüssafaka ellen, ha a görögök komolyan versenyben akarnak lenni a rájátszásért. A Pana idegenben szinte képtelen nyerni, és ez akkor is igaz, ha legutóbb a Lokomotiv otthonában végig meccsben voltak, mielőtt a végjátékban szétdobták őket kintről az oroszok. A Zvezda ráadásul már elvitt egy győzelmet az OAKA-ból, így aligha férhet bele egy újabb hazai vereség Diamantidiszéknek az első győzelmére hajtó török újonc ellen.

 

F-csoport

Himki Moszkva (orosz, 3-1) – Zalgiris Kaunas (litván, 1-3) (18.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

Az első négy meccs után az F-csoportban csak a Himki Moszkva állt pozitív mérleggel, így az oroszok természetesen az első helyről várták a fordulót a 2-2-es csapatok előtt. Ezt a jó játéka mellett a sorsolásának is köszönheti az orosz csapat, akik az első öt meccsükből négyet hazai pályán játszanak, és eddig mind a hármat megnyerték. Papíron most, a negyediken lehet a legkönnyebb dolguk a moszkvaiaknak, hiszen a csoport utolsó helyén álló Zalgiris látogat az orosz fővárosba. Ez a Zalgiris azonban már nem az a Zalgiris, mint volt néhány hete, az edzőváltás óta ugyanis nagyon összekapták magukat a litvánok, akik elhiszik, hogy bárkit legyőzhetnek. Ez lényegében igaz is, hiszen a múlt héten az Olympiakoszt valószínűtlenül nagy, 20 pontos kiütéssel küldte haza a kaunasi gárda, akiknek ezen a meccsen sincs veszítenivalójuk.

FC Barcelona Lassa (spanyol, 2-2) – Laboral Kutxa Vitoria (spanyol, 2-2) (21.00, TV: DIGI Sport 2, ÉLŐ)

A CSZKA Moszkva elleni derbi után egy újabb nagyon kemény rangadó vár Hanga Ádámra és a Laboral Kutxára, hiszen a honi rivális Barcelonához látogatnak a baszkok. A Barca sokáig – egészen a hétvégéig, mikor a még mindig veretlen Valencia hosszabbításban legyőzte őket – egyetlen vereséggel állt a spanyol bajnokságban, amit éppen Hangáéktól szenvedtek el a katalánok. A Laboral számára tehát megvan a siker receptje a Barca ellen, egy nagyon jó, szoros meccsre most is mindenképpen jók lehetnek a baszkok. Nagy tétje van ennek az összecsapásnak (is) ebben a roppant kiegyensúlyozott csoportban, ahol egy-egy győzelemmel vagy vereséggel nagyot lehet előrelépni és bukni egyaránt. A Barca a múlt héten például hatalmas győzelmet aratott a nagy rivális Real otthonában, ahonnan Doellman utolsó másodperces kosarával távoztak győztesen. A Laboral sem kisebb fegyvertényt hajtott végre, hiszen ők a CSZKA ellen értek el bravúros sikert. A tét tehát nagy, és kíváncsian várjuk, hogy az egymást jól ismerő csapatok közül ki tudja meglepni a másikat.

 

Élőképes streamek ezen a linken találhatók a mérkőzésekhez!

 

A forduló eddigi eredményei (ezekről ITT olvashattok):

E-csoport
Fenerbahce Ülker – Cedevita Zagreb 86-73

F-csoport
CSZKA Moszkva – Brose Baskets Bamberg 91-70
Real Madrid – Olympiakosz 84-72

 

A csoportok állása:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus