Négy magyar csapattal rajtol az EuroChallenge!

Ma este feldobják a labdát Európa harmadik számú kupasorozatában, az EuroChallengeben is. Ezúttal négy csapatunk, a Szolnok, az ASE, a Jászberény és a Körmend is képviselteti hazánkat, így a magyar kosárbarátok az eddiginél is fokozottabb figyelmet szentelhetnek ennek a kiírásnak. Lássuk, mit érdemes tudnunk a sorozatról a rajt előtt!

Az EuroChallenge Európa harmadik számú kupasorozata, mely a FIBA égisze alatt működik (az első, illetve második számú Euroligát és Eurocupot az ULEB szervezi), és immár tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre. Aligha kell különösebben bemutatni ezt a sorozatot a magyar kosárbarátoknak, hiszen hazánkat már több klub is képviselte benne az előző évek során, ráadásul a Szolnok két szezonnal korábban hangos sikert ért el a Final Fourba jutással, amit végül Debrecen rendezhetett meg.

Ebben az idényben eszközöltek néhány apróbb változást a szervezők a korábban megszokottakhoz képest. Az alapszakasz során továbbra is 32 csapat küzd 8 négyes csoportban a továbbjutásért, majd az itt első és második helyeken végzők bejutnak a második csoportkörbe, ahol szintén négyesekbe sorsolják őket. A Top16 küzdelmei után tovább feleződik a mezőny, a továbbjutók 2 győzelemig tartó playoff párharcot vívnak a negyedddöntők során. Ezt követően alakul ki a Final Four mezőnye, április utolsó hétvégéjén pedig győztest koronáznak.

Ez a menetrend tehát megfelel a korábbi EuroChallenge kiírásoknak, viszont idén nem rendeztek selejtezőt, egyből elkészítették a csoportbeosztásokat. Az Eurocuphoz hasonlóan itt is két konferenciára (1-es és 2-es) osztották a mezőnyt, területi alapon. A csoportokban ezúttal nem találkozhatnak egymással azonos országból származó csapatok, ellentétben a tavalyi rendszerrel, mikor például a Szolnok és a Körmend azonos négyesbe került. Változás továbbá, hogy a sorozat győztese jövőre automatikusan az Eurocupba kap besorolást.

Az idei szezonban az eddigiekhez képest gyengébb mezőny jött össze, ezt már alighanem előzetesen is kijelenthetjük. Ennek oka elsősorban az Eurocup sorozat megemelt létszáma, így az EuroChallenge-ben megszokottnak számító csapatok közül többen is egy szinttel feljebb méretik meg magukat. Így a tavalyi negyeddöntős mezőnyből hatan (Oldenburg, Pinar Karsiyaka, Gravelines, Himik Juzsnyij, Telekom Bonn, Paris Levallois) is az Eurocupban szerepelnek idén, ahol a többségüknek pedig nem is megy rosszul három forduló után.

Komoly csapatokat vesztett el tehát a sorozat, a 2013-as győztes Krasznye Krilja azonban itt maradt, és a legnagyobb favoritnak ők tekinthetők ebben a szezonban is. Többek közt az MVP Chester Simmons is távozott több honfitársával együtt, viszont minőségi pótlás érkezett a helyükre, így nemcsak a Paksnak, de a későbbiekben minden csapatnak fel kell kötnie azt a bizonyos ruhaneműt ellenük. A fogadóirodáknál a szintén orosz Triumph Ljuberci végső győzelmére fizetik a második legkevesebb összeget, a tavaly még Eurocup szereplő csapat azonban jócskán meggyengült a nyáron. Ezt a két csapatot aztán egy nagyon sűrű mezőny követi, szinte lehetetlen megtippelni, hogy ki lesz ott a rájátszásban közülük. Nevek alapján a lett Ventspils, a francia Cholet és Dijon, a török Gaziantep, az olasz Reggio Emilia és a Szolnoki Olaj is nagy játékerőt képvisel, legalábbis az ő kiesésük nagy meglepetés lenne az alapszakasz során. Az EuroChallenge azonban mindig tele van pozitív és negatív meglepetésekkel egyaránt, így kíváncsian várjuk, hogy kik lesznek az idei szezon legnagyobb csillagai.

A résztevő 32 csapat 18 nemzetből képviselteti magát, és érdekesség, hogy mi magyarok adjuk a legtöbb csapatot, hiszen 4 vagy több együttes egyetlen más országból sem szerepel majd. A nációnkénti megoszlás a következőképpen alakul:

  • 4 csapat: magyar (SZOLNOK, ASE, JÁSZBERÉNY, KÖRMEND)
  • 3 csapat: orosz (Krasznye Krilja, Triumph Ljuberci, Jekatyerinburg), holland (Leiden, SPM Shoeters, GasTerra Flames), román (BC Mures, Oradea, Gaz Metan)
  • 2 csapat: francia (Cholet, Dijon), török (Gaziantep, Tofas), belga (Okapi, Anwerp), észt (Tartu Rock, Tarvas), finn (Kataja, TEHO Sport)
  • 1 csapat: lett (Ventspils), olasz (Reggio Emilia), szlovén (Krka), osztrák (Vienna), fehérorosz (Tsmoki Minszk), bolgár (Rilski Sportist), dán (Bakken), svéd (Södertalje), ukrán (BC Kijev)

A magyar csapatok csoportellenfeleiről már korábban írtunk oldalunkon, a teljes lebonyolítás pedig a megfelelő szövegrészre kattintva érhető el.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus