Beharangozó: ACB Liga 21. forduló

Mindkét magyar érdekeltségű együttes hazai pályán folytatja szereplését a spanyol bajnokságban, Lóránték a Zaragozát, míg Hangáék a Sevillát fogadják vasárnap kora délután. Kíváncsiak várjuk, hogy milyen hatással volt a Király Kupa miatt beiktatott két hetes szünet a csapatokra, érdekes összecsapások várhatók most is, a legnagyobb derbinek a Valencia malagai vendégszereplése ígérkezik.

A Fókuszban:

Real Madrid (16-4) – Gran Canaria (8-12) 12:30 vasárnap (SportKlub, élő)

Valósággal átgázolt a Barcelonán a Real Madrid a múlt hétvégén, megszerezve 23-ik kupa diadalát. A blancók ezután lendületből még behúztak egy ”házi rangadót” az Euroligában a Malaga ellen (24 pontos győzelem), most pedig hazai pályán javíthatják ki az otthoni veretlenségükön esett legutóbbi csorbát (a Bilbao három pontos sikerrel távozott Madridból). Tovább növeli az – amúgy sem csekély - esélyeiket, hogy a kupagyőztes az elmúlt tíz esztendőben kilencszer győzni tudott a döntő utáni fordulóban, csak a Tau Ceramica szenvedett vereséget 2004-ben.

Mindehhez kitűnő áldozatnak tűnik a Gran Canaria, amely eddig csupán egyszer tudott győzni idegenben a szezonban, akkor is a jelenleg sereghajtó Valladolid otthonában, bár tegyük hozzá, hogy nem adják olcsón a bőrüket vendégként a kanárik, az Alicante, a Sevilla és a Caja Laboral is megszenvedett ellenük hazai pályán. A két csapat játékos keretét és erejét ismerve azonban nem lehet kérdés a Real sikere, csupán a különbség lesz kérdéses ezen a kora délutáni kosár csemegén.

Unicaja Malaga (13-7) – Valencia Basket (10-10) 18:00 vasárnap (SportKlub, élő)

Ősszel a menetelő Malagának Valencia jelentette a végállomást, Freelandékon ugyanis az ötödik fordulóban kifogott a De Colo vezette házigazda. Most itt a lehetőség a visszavágásra, bár a két csapat jelenlegi formáját elnézve nem jelenthetjük ki biztosan, hogy az (még) Euroliga résztvevő andalúzok a találkozó egyértelmű esélyesei. Habár a legutóbbi fordulóban javítani tudtak Valladolidban valamelyest a mérlegükön, az előtte lévő öt mérkőzésükből négyet elveszítettek a ”zöldek”, és a nemzetközi porondon sem termett még babér számukra a legjobb 16 csapat küzdelme során.

A Valencia ezzel szemben az új edző irányításával egy erős középcsapat benyomását kelti, amely a hazai meccseit rendre behúzogatja és idegenben sem adja könnyen a bőrét, bár a siker ott még eddig elmaradt. Garbajosa térd problémákkal küzd, míg Freeland az influenzával viaskodik, de ugyanígy a betegség teszi kérdőjelessé Claver és De Colo játékát a túloldalon. Ha mindkét gárda teljes csapattal tud kiállni, akkor jó esély van egy remek összecsapásra, tartalékosan inkább a házigazdák számítanak esélyesebbnek. A Valencia 2007 óta nem tudott nyerni Malagában, egy mostani esetleges sikerrel viszont lépéselőnybe kerülnének a rájátszásért vívott csatározásban.


Asefa Estudiantes Madrid (6-14) – FIATC Joventut Badalona (7-13)

Erősített Lubos Barton személyében a Badalona, de nem biztos, hogy a cseh válogatott játékos érkezése segít majd megtörni a katalánok idegenbeli vesszőfutását. A vendégek ugyanis az idei szezonban még nem tudtak meccset nyerni más pályáján, a madridiak viszont a legutóbbi két hazai összecsapásukat bukták el, igaz az Alicante és a Barcelona némiképp megmagyarázható bukták voltak. Tavaly nyerni tudtak itt a katalánok, de az örökmérleg a házigazdáknak kedvez, miután 60 eddigi találkozójukból 35-ször győztesen hagyhatták el a pályát.

Lagun Aro GBC (10-10) – CAI Zaragoza (11-9)

Nem sikerült a bravúr a Király Kupában Lóránt Péteréknek, de most hazai pályán folytathatja jó sorozatát a san sebastiani együttes, amely legutóbbi tíz mérkőzéséből nyolcat sikerrel abszolvált. A két csapat őszi összecsapásán egy remek hajrának köszönhetően el tudta hozni Zaragozából a győzelmet a Lagun Aro, de most Hettsheimeréket tüzelheti fel jobban, hogy visszaadják a kölcsönt a baszkoknak saját szurkolóik előtt. Honfitársunk egyre jobban belemelegszik a játékba hosszú sérülését követően, egyre több játékpercet kap, szurkoljunk majd együtt Petinek és csapatának, hogy tovább erősítsék pozíciójukat a rájátszást érő helyek valamelyikén.

FC Barcelona Regal (17-3) – Mad-Croc Fuenlabrada (10-10)

Hazai pályán feledtetheti múlt heti bukását a katalán együttes, miután saját szurkolói előtt csúfosan leszerepelt a címvédő a Kupa döntőben. Az ellenfél most is madridi illetőségű lesz, de már csak a jóval gyengébb játékerőt képviselő Fuenlabrada vár rájuk, amely a héten megvált a halovány teljesítményt nyújtó Robert Jospeh-től. Az ”odavágón” majdnem összejött a bravúr Penney-éknek, csak tíz ponttal maradtak alul egy igen pontszegény mérkőzésen a Barcával szemben, de most sokkal nehezebb dolguk lesz az Eidsont nélkülöző (négy hét pihenő vár a Kupa döntőn megsérült bedobóra), odahaza a bajnokságban még veretlen katalánok ellen. Pláne úgy, hogy még soha nem sikerült a Fuenlabradának győzelmet ünnepelnie a Palau Blaugranában.

UCAM Murcia (5-15) – Gescrap Bizkaia Bilbao (11-9)

Ki állítja meg a szárnyaló Bilbaot? Öt meccses győzelmi szériában vannak a baszkok - közte a legértékesebb skalp a Real megfosztása madridi veretlenségétől - és az Euroligában is menetlenek Fischerék, a héten Raúl Lopez dudaszós kosarával verték a Montepaschi Siena együttesét. Nos, a válasz a kérdésre, hogy a Murcia biztos nem. Az utolsó hét összecsapásukból hatot elbuktak Udokáék, ráadásul hazai pályán elég kiszámíthatatlan a kieső helyen álló együttes. Képesek voltak eddig élcsapatokat megszorongatni (Caja, Barca), ugyanakkor kötelezőnek tűnő meccseket elbukni (Obradoiro). Most minden erejükre és tudásukra szükség lesz, ha meg akarják fékezni az egyre feljebb törő baszkokat.

Lucentum Alicante (13-7) – Blusens Monbus Obradoiro (6-14)

A szezon és az elmúlt forduló meglepetés csapata randevúzik Alicantéban. A házigazdák többször megszenvedtek már otthon a győzelemért, de eddig a szerencse mindig melléjük pártolt és a ”kötelezőnek” mondott meccseket behúzták Ivanovék. Két hete egy kissé váratlan vereséget szenvedett az Alicante a Gran Canariától, míg az Obradoiro idei legértékesebb győzelmét aratta a Caja Laboral két vállra fektetésével. Ha ez utóbbi siker kellően fel tudja tüzelni a vendégeket, akkor akár az esélyesebb hazaiakat is megtréfálhatják Corbachoék.

Caja Laboral (14-6) – Blancos de Rueda Valladolid (4-16)

Feledheti a Kupa kudarcot (bár nem volt főesélyes), de még inkább obradoiroi fiaskóját az Ivanovics sereg saját pályáján az abszolút ligautolsó Valladolid ellen. 2003 óta nem tudott Vitoriában meccset nyerni a vendég gárda és erre nem most kínálkozik a legjobb alkalom, a Lampéval megerősödött Cajával szemben, akinek ez lesz a debütálása az ACB-ben. Golubovicstól és Walshtól viszont megváltak a baszkok, egyikük sem tudott maradandót alkotni, így a héten már útilaput is kötöttek a talpukra. Nem kell sokat tippelgetni, a sima hazai győzelmen kívül bármi más meglepetés lenne.

Assignia Manresa (9-11) - Banca Cívica Sevilla (10-10)

Játékoskeretét és eddigi szereplését figyelembe véve esélyesebbnek tűnik a Király Kupát is megjárt vendég együttes, de Hangáék otthoni mérlege bizakodásra adhat okot. Eddigi kilenc manresai fellépésükből hetet sikerrel abszolváltak, csak a Zaragoza és az Alicante tudott győzelemmel távozni tőlük. A remek otthoni mérleg megtartása kulcsfontosságú lehet a rájátszásért vívott csatában, mert jelenleg négy csapat is 10-10-s mérlegel áll a nyolcadik pozícióban, Ádámék pedig szorosan követik őket. Egy lendületes, nagy iramú mérkőzésre van kilátás, szurkoljunk együtt honfitársunknak, hogy sikerüljön újból egy magyar győzelemről beszámolnunk az Ibériai-félszigetről.



Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus