TBL 16. forduló: Az Efes simán verte a bajnokot

A török bajnokság tizenhatodik fordulójának rangadóján az Efes magabiztosan verte idegenben a Galatasarayt. A Banvitnak játszott ezen a hétvégén ez a két csapat is, a listavezető újabb, kiütéses sikere után immár három győzelemmel előzi meg a három euroligás sztárklubot és robog az alapszakaszgyőzelem felé.

Galatasaray Liv Hospital (12-4) – Anadolu Efes (12-4) 67-78
A forduló rangadója meglepően simán ért véget, az Efes esélyt sem adott a Galatának a győzelemre. Villámrajtot vettek a kék-fehérek, szinte tökéletes támadójátékot bemutatva gázoltak át a címvédőn az első negyedben (18-27). A folytatásban aztán rendezte a sorokat a Galatasaray, összekapták védekezésüket, ám ez mindössze arra volt elég, hogy tartsák a korábban kialakult különbséget, nem tudták átvenni az irányítást. A nagyszünet után sem változott semmi, a hazaiak mindössze 12 pontra voltak képesek a harmadik etapban. 47-59-es állás után a bajnok nem tudott megújulni, az Efes taktikus játékkal behúzta ezt a nagy győzelmet, így hármas holtverseny van a második helyen az euroligás csapatok között. Jamon Gordon (17 pont, 6 gólpassz) és Kerem Gönlüm (11 pont, 11 lepattanó) voltak a győztes fél legjobbjai,a hazaiaknál pedig kevés volt Zoran Erceg (22/3 pont, 10 lepattanó) és Pops Mensah-Bonsu (14 pont, 15 lepattanó) izmos dupla-duplája is.

Banvit BK (15-1) – Aliaga Petkim (2-14) 94-52
Ahogy az várható volt, nem tudott komolyabb, sőt, lényegében semmilyen ellenállást sem kifejteni a ligautolsó Aliaga a listavezető Banvit otthonában. Minden statisztikai mutatóban hatalmas különbség volt a csapatok között, végül a hazaiak szinte rádupláztak ellenfelükre, ritkán látható, 42 pontos különbség alakult ki a végén. A Banvit kulcsjátékosai bőven tudtak pihenni, tízen is 15 és 25 perc között játszottak közülük. Chuck Davis (12 pont, 6 lepattanó) és Cevher Özer (11/6 pont, 8 lepattanó) nyújtotta a számok alapján a legjobb teljesítményt, de kiemelni senkit nem lehet és nem is érdemes közülük. Az Aliagában Sean Marshall (23/9 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz) csaknem csapata pontjainak felét szerezte.

Fenerbahce Ülker (12-4) – Mersin BSB. (5-11) 87-63
A Fenerbahce számára sem okozott gondot az eheti bajnoki, gond nélkül győzték le a Mersint. Az esélytelennek számító vendégek erejéből legalább egy erős negyedre futotta, az első játékrészt 22-17-re nyerték. A 11 embert forgató Zseljko Obradovics legénysége aztán elkezdte felőrölni az amerikai (vagy amerikaiból lett török) játékosaira alapozó vendégeket, félidőben már ők vezettek. A harmadik játékrészt aztán 26-6-ra húzták be kőkemény védekezéssel és ebből vezetett hatékony támadásokkal az isztambuliak, eldőlt a mérkőzést. A Banvithoz hasonlóan a Fenernél is a teljes csapat dicséretet érdemel, Luka Zoric (14 pont, 4 lepattanó, 10/7 mezőnyből) lett a legeredményesebb, mindössze 17 játékperc alatt. A Mersin legjobbja újfent Ali Karadeniz (17 pont, 7 lepattanó) volt.

Pinar Karsiyaka Izmir (11-5) – Olin Edirne (6-10) 93-85 h.u.
Roppant hektikus, változatos meccset játszott egymással a Pinar Karsiyaka és az Olin Edirne, amit végül hosszabbításban nyertek meg a sokkal esélyesebb izmiriek. A kiegyenlített első félidő után úgy tűnt, hogy a harmadik játékrészben dűlőre viszik a dolgot a hazaiak, 27-10-re nyerték ezt a játékrészt és 15 ponttal vezettek (72-57). Az Edirne azonban nem adta fel, kihasználta a dekoncentrálttá vált hazaiak hibáit és hosszabbításra mentette a találkozót. Az extra játékidőben aztán összeszedte magát a Karsiyaka, mindössze 2 pontot engedélyezett vendégeinek és behúzta ezt a nyögvenyelős sikert. Esteban Batista (28 pont, 10 lepattanó, 14/13 mezőnyből) ismét tarthatatlan és kiemelkedően hatékony volt, de Baris Hersek (18/9 pont, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés) és Jon Diebler (16/12 pont, 4 lepattanó) is nagyon jók voltak. A túloldalon Darius Washington (25/3 pont, 7 lepattanó) és Torin Francis (20 pont, 13 lepattanó, 3 labdaszerzés, 13/9 mezőnyből) remekelt, ez azonban győzelmet nem ért.

Torku Selcuk Universitesi (4-12) – Besiktas Integral Forex (7-9) 58-61
A nem túl acélosan szereplő Selcuk illetve Besiktas számára is nagyon kellett volna a győzelem, a hazaiaknak a bentmaradás, a vendégeknek pedig a rájátszás a célja, ennek eléréséhez pedig lassan minden mérkőzés élet-halál harc lesz számukra. Ennek megfelelően izgalmas, ám elég gyenge színvonalú mérkőzést vívtak a felek, mely csak a hajrában dőlt el. A rutin döntött végül, az isztambuliak két amerikai ásza, Chris Lofton (18/9 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) és Bradley Buckman (21/12 pont, 4 lepattanó) gondoskodtak csapatuk győzelméről, a Besiktas pontjainak csaknem 2/3-át ők ketten szerezték.

Trabzonspor Medical Park (5-11) – Aykon TED Kolejliler Ankara (8-8) 78-65
Nehéz sorozata és három veresége (a Galata, a Fener és a Karsiyaka ellen) után felüdülés lehetett az Ankarának a Trabzonspor elleni fellépés, ám végül nagy pofonba szaladtak bele a fővárosiak. Pedig sokáig nem így nézett ki a mérkőzés, az első félidőben még az esélyesebb vendégek irányították a mérkőzést, jó játékkal félidőben még 42-34-re vezettek. Fordulás után aztán valami megtört bennük, a másodosztály tavalyi bajnoka pedig vérszemet kapott, jelentősen feljavult, és a második félidőt több mint 20 ponttal nyerte meg. Nagyon fontos győzelmet aratott a Trabzonspor az alsóházi küzdelmek szempontjából, az Ankara pedig egyre távolodik a közvetlen élmezőny sztárcsapataitól. Jack Cooley (17 pont, 8 lepattanó, 11/7 mezőnyből) és Jerome Randle (15/3 pont, 7 gólpassz) voltak az újonc legjobbjai, a túloldalon pedig Kristaps Valters (16/12 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) emelkedett ki.

Usak Sportif (9-7) – Royal Hali Gaziantep BSB. (6-10) 64-74
Az elmúlt időszakban veszített kezdeti lendületéből a sokszor talán erőn felül is teljesítő Usak, a Gaziantep pedig mostanában kezd magára találni, sorozatban harmadik meccsüket nyerték a szezont botrányosan kezdő, de amúgy jó erőkből álló vendégek. Harmatosan kezdtek a csapatok, a 10 pontot is alig érték el az első negyedben (8-11). A folytatásban aztán feljavultak a felek, de továbbra is kiegyenlített maradt a játék. A nagyszünet után aztán az eladott labdák megpecsételték az újonc sorsát, 20-szor adták el a játékszert a házigazdák, így hiába volt hatalmas fölényük a lepattanók terén (45-27), ezt nem tudták kihasználni. Így Elijah Holman (17 pont, 15 lepattanó) is hiába hozott igencsak izmos dupla-duplát, az Ernest Bremer (20/12 pont, 4 gólpassz) vezette Gaziantep hozta a meccset és reális esélyekkel visszaszállt a rájátszásért vívott harcba.

Türk Telekom (6-10) – Tofas Bursa (8-8) 79-83
A Türk Telekom és a Tofas is a rájátszásra hajt, így kiemelt fontosságú mérkőzést vívtak egymással. A szoros végeredmény ellenére a vendég bursaiak végig kézben tartották a mérkőzést, szinte végig előnyben játszottak. Félidőben már 12 pont volt az ankaraiak hátránya (35-47), amit nem tudtak ledolgozni a folytatásban. Evren Büker (15/3 pont, 8 gólpassz, 5 lepattanó) és Chinemelu Elonu (17 pont, 11 lepattanó, 2 blokk, 8/7 mezőnyből) nagyszerű irányító-center duót alkottak, ezáltal megvolt az egyensúly a Tofas játékában. A Türk Telekom legeredményesebbje Joshua Shipp (21/12 pont, 3 gólpassz) volt ezen az estén.
    
A bajnokság állása:

A következő forduló programja:
Galatasaray Liv Hospital – Anadolu Efes 
Fenerbahce Ülker – Mersin BSB. 
Banvit BK – Aliaga Petkim 
Torku Selcuk Universitesi – Besiktas Integral Forex
Pinar Karsiyaka Izmir – Olin Edirne 
Trabzonspor Medical Park – Aykon TED Kolejliler Ankara 
Usak Sportif – Royal Hali Gaziantep BSB. 
Türk Telekom – Tofas Bursa

Fotó: tbl.org.tr

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus