A törököknél is bezár a liga, a Fenerbahce máris bajban

Utolsóként a török bajnokságot is felfüggesztették Európában, az egyik sztárcsapat, a Fener máris pénzügyi gondokkal küzd. 

A török kosárszövetség elnöke, a korábbi kiváló játékos, Hidayet (Hedo) Türkoglu, illetve a futball- és röplabdaszövetség elnöke tartott értekezletet a török ifjúsági- és sportminiszterrel, ami után bejelentették, hogy minden bajnokságot azonnali hatállyal felfüggesztenek és később határoznak arról, hogy mikor indulhatnak újra – a cél, hogy a bajnokságokat később a pályán fejezzék be. 

Mi is beszámoltunk róla, hogy az elmúlt napokban több játékos, illetve a listavezető Anadolu Efes vezetőedzője, Ergin Ataman is felemelte a szavát, hogy függesszék fel a kosárliga működését, hozzájuk egyébként a kiváló szerb Fenerbahce-edző, Zseljko Obradovics is csatlakozott. 

Eközben a Fener csapatánál más problémák is vannak: a 12-szeres török bajnok, 7-szeres török kupagyőztes, emellett az elmúlt öt évben folyamatosan az Euroliga négyes döntőjében szereplő (2017-ben a sorozatot meg is nyerő) gárda játékosai két hónapja nem kapnak fizetést (miközben nemrég egyébként megnyerték a török kupát). Obradovics az egyik török lap szerint megkapja a bérét, a játékosok, köztük olyan Euroliga-klasszisok, mint Jan Vesely, Nando De Colo, Luigi Datome, Joffrey Lauvergne, Kostas Sloukas, Nikola Kalinics és Leo Westermann, illetve ismert amerikai játékosok (James Nunnally, Derrick Williams) viszont nem.

A háttérben az áll, hogy több török kosárcsapathoz hasonlóan a Fenert is alapvetően a névadó futballklub finanszírozza, akik szintén komoly pénzügyi problémákkal küzdenek. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus